BVB: harc a „jobbik kupákért” • SportTV

BVB: harc a „jobbik kupákért”

Sport TV avatar Sport TV 2021. 04. 18. 12:29    
Olvasási idő: 3 perc

Vasárnap normál esetben két Bundesliga-meccset rendeznek. Most nincs normál helyzet – a Hertha Covid-karanténja miatt kieső mérkőzést a Süperligből, Szalai Attila Fenerjének aktuális fellépésével pótoljuk.

A két északi válogatott, a norvég Erling Haaland és a finn Niklas Moisander párharca most is a Dortmund-Werder csata érdekes mozzanata lehet (Fotó: Getty Images)

DORTMUND–WERDER  

A Borussia Dortmund –  egy mérkőzéssel kevesebből – Európa Konferencia-ligát érő helyen áll a táblázaton. Ha megnyeri azt az egy meccset – vasárnap délután a Werder elleni „Bundesliga-alapító” rangadót, egy kupával előbbre, El-t érő helyre lép.  A Frankfurt szombati nagy különbségű veresége után pedig adott esetben négypontnyira csökken a hátránya a korábban már fix BL-befutónak látszó Eintracht mögött. Edin Terzic csapatának tehát nagy a tét – a brémai vendégeknek sem mindegy az eredmény. Most ugyan négy ponttal állnak az osztáyozós helyet elfoglaló, de most sorozatban legalább három meccset kihagyni kényszerülő Hertha előtt, de ez ugyancsak törlékeny különbség. Két egymást követő vereséggel akár a közvetlen kiesőzónában találhatják magukat.
A két ligaalapító kevés időt töltött az elmúlt közel hat évtizedben a másodosztályban, így 106. bajnoki meccsükre készülődhetnek. Ez nem rekord, de holtversenyben a harmadik legtöbb mérkőzésszámú  párosítás a Bayern–Werder (110) és a Werder–HSV (108) mögött a Bayern-HSV társaságában. (A három hét múlva esedékes Bayern–Gladbach duó zárkózik majd fel melléjük harmadiknak.) Az örökmérleg igencsak kiegyenlített: a Borussia csak néggyel jobb (45–41) a győzelmekben, 19 döntetlen mellett. (Ld. szokásos statisztikai keretesünket alább.)
Tekintettel a mérkőzés fontosságára, az interim edző, Terzic aligha változtat a kezdőn. Ha mégis, Knauff helyére Reyna kerülhet. Delaneyvel nem számolhat a szakvezető, mert Achilles-ín-problémákkal küszködik.
A brémaiaknál a felépülő Augustinsson és Füllkrug visszatérhet a meccskeretbe, de a kezdőbe aligha teszi őket be Kohfeldt mester. Elképzelhető viszont Veljkovics visszatérése a hármas védősorba, ez esetben Gross előrelépne védekező középpályásnak.

Kapcsolódó

DORTMUND–WERDER örökmérleg

Összesen: 113 mérkőzés, 49 Dortmund-győzelem, 19 döntetlen, 45 Werder-siker / 186–196-ös gólkülönbség. A Bundesligában: 105–45–19–41 / 169–171. Dortmundban: 57–35–10–12 / 106–70. Dortmundban a Bundesligában: 52–32–10–10 / 94–63.
A legutóbbi mérkőzés: Werder–Dortmund 1–2 (1–1). G.: Möhwald, ill. Guerreiro, Reus (Bundesliga, 2020. 12. 15.). A legutóbbi három dortmundi mérkőzés: 2–2 (2019-20, Bl), 2–4 h. u. (2018-19, DFB-k.), 2–1 (2018-19, Bl). A legutóbbi Werder-győzelem Dortmundban: 2–4 h. u. (Bundesliga-negyeddöntő, 2019. 2. 9.)

BASAKSEHIR–FENERBAHCE

Sinan Gümüs (Fenerbahce , balról) és Hasan Ali Kaldirim küzd meg egymással a két csapat decemberi bajnokiján, amelyet a hazai Fener 4–1-re nyert meg a már akkor is gyengélkedő bajnok Basaksehir ellen (Fotó:  Getty Images)

Roppant ritka a nemzetközi futballban, hogy egy országos bajnokcsapat a következő esztendőben kiessen az első ligából. Az európai topligák elmúlt bő fél évszázadában csak egyetlenegy ilyen eset fordult elő: Max Merkel Nürnbergje 1967–68-ban megnyerte a Bundesligát, a következő idényben utolsó előttiként végezve kiesett a Regionalliga Südbe. (A „korbácsos edző” ezt már nem érte meg a padon: négy fordulóval a szezon vége előtt menesztették a Club vezetői.) Most a Süperligben hasonló eset fordulhat elő. A 2007-ben az élvonalba először fel-, majd kiesése után 2014-ben visszakerülő Ístanbul Basaksehirspor tavaly nagy meglepetésre megnyerte első bajnoki címét, ebben az idényben viszont 32 mérkőzés után a 18., már kiesést jelentő helyen áll a bajnoki táblázaton. Igaz, vesztett pontok tekintetében kettővel kevesebbje van az előtte álló Kayserispornál, de ténylegesen fenyegeti a kiesés veszélye.
Ebben a helyzetben látogat hozzá az öt városi vetélytárs közül jelenleg aktuálisan második Fenerbahce, válogatott védőnk, Szalai Attila együttese. A kék-sárgák azonos meccsszámnál öt pont hátrányban vannak a vezető, de ebben a fordulóban hazai döntetlennel pontokat vesztő Besiktas mögött, eggyel előzik meg a rekordbajnok, szombaton győztes Galatasarayt. Figyelembe véve, hogy a vezető klasszikus isztambuli triónak egyaránt 7-7 mérkőzése van hátra, még bőven változhat hármuk egymás közti sorrendje. (A negyedik Trabzonnak egy meccsel többól hatpontos a hátránya a Galata mögött, a fekete-tengeri alakulat tehát aligha szólhat bele a dobogós helyezések sorsába.)
Szalai továbbra is stabil csapattag a Fenerben, első bajnokija óta egyszer sem került ki a kezdőből, sőt mind a 14 Süperlig-mérkőzést az első perctől az utolsóig a pályán töltötte. (Más játékossors, más előzmények és fizikai állapot, de érdekes adat: az utána csupán egy héttel leigazolt világbajnok Mesut Özil azóta hat meccsből csak négyszer volt kezdő, összesen 344 játékperce van a Fenerbahce mezében a török élvonalban.)
A két együttes harmadszor mérkőzik meg az idényben. Az első két találkozót a Fener otthonában, a Sükrü Saracoglu Stadionban rendezték meg. A bajnokit még decemberben játszották, s noha a vendégek korai vezetést szereztek Mahmut Tekdemir révén, a Fener az első félidő végén egyenlíteni tudott, a másodikban három gólt szerezve fölényes, 4–1-es győzelmet aratott.  A Török Kupában a negyeddöntőben találkoztak február 9-én. Azon a mérkőzésen már Szalai Attila is játszott, mi több, mind a 120 percet a pályán töltötte, az utolsóban sárga lapot is kapott. Merthogy a küzdelem hosszabbításba torkollott. A 42. percben megint az ÍB került előnybe Junior Fernandes révén, a félidő utolsó percében a Fener uruguayi védőjét, Lemost ki is állították. Az emberhátrányban küzdő hazaiak Enner Valencia révén kiegyenlítettek (72. p.), de a továbbjutást végül a 95. percben született Guldbrandsen-gól döntötte el, a norvég cserecsatár a francia-algériai Enzo Crivelli asszisztjából talált a Fener kapujába. Harmadik idénybeli meccsükön, immár a Fatih Terim Stadionban érdekes mérkőzés, nagy küzdelem várható tehát.

BUNDESLIGA, 29. forduló. Sport1 15:15  BV 09 Borussia Dortmund–SV Werder Bremen (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván)
SÜPERLIG, 35. forduló. Sport1 17:45  Ístanbul Basaksehir–Fenerbahce SK (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván)