Észak-amerikai derbi az első pontokért • SportTV

Észak-amerikai derbi az első pontokért

2021. 05. 23. 11:28    
Olvasási idő: < 1 perc

Mindkét észak-amerikai hokinagyhatalom aktuális csapata vereséget szenvedett első mérkőzésén a lettországi vb-n. Egymással kell megküzdeniük az első pontokért.

Jason Roberson (jobbra), a finnek elleni gól szerzője járt már vb-n korábban. Tavalyelőtt tagja volt a junior-világbajnokságon szereplő csapatnak, amely ezüstérmet szerzett, a döntőben éppen a finn csapattól vereséget szenvedve (Fotó: Getty Images)

Az igazi blama a kanadai csapaté volt, hiszen világversenyen első ízben kapott ki a lett válogatottól. Kevés invencióval, keményen, de roppant szertelenül játszott a juharlevelesek „sokadik” csapata – ennél azért négy-öt erősebb válogatottat is ki tudtak volna állítani – igazából nem is volt esélye az egyenlítésre sem az első bekapott gól után.
Az amerikaiak „mentsége” legalább, hogy a regnáló világbajnoktól kaptak ki. Igaz, a pozsonyi aranyérmes finn együttesből – amelynek mestere a kétszeres világbajnok edző Jukka Jalonen – csupán 8-an vannak itt, 4 hátvéd, 3 csatár és a csupán egy meccsen védő Olkinuora kapus, aki viszont most az első mérkőzésen kezdett és végig őrizte a kaput. A finn–amerikai találkozón egyébként az első és a harmadik harmad nem hozott gólt, a középsőben Ohtamaa és Pakarinen egyenlő létszámnál szerzett kétgólos előnyt – igaz, a második találatnál tulajdonképpen Petersen kapus korcsolyájáról csorgott be a korong saját kapujába – , a harmad utolsó előtti  percének  első másodpercében emberelőnyből Robertson szépített, miután pazar mozdulattal vette át Wolanin indítása után a korongot.
A legutóbbi vb-n tavalyelőtt is egy csoportban volt a két együttes, az utolsó fordulóban a kanadaiak 3–0-ra nyertek és megnyerték az A-csoportot, de az amik is bejutottak 4. helyen a negyeddöntőbe. Persze, az két egészen más együttes volt, a kanadaiaktól ketten vannak itt Lettországban, a Team USA-ból viszont egyedül a finnek elleni asszisztot adó Wolanin. Igaz, más felnőtt világversenyen járt játékosból három is, a csatár Thompson a ’18-as vb-n, a hátvéd Wideman a ’16-os világbajnokságon, a szintén csatár Ryan Donato pedig a phjongcsangi téli olimpián szerepelt. A keretben egyébként az NHL-esek mellett három AHL-es, valamint egy-egy NCAA-s, a KHL-ben, a svájci és a svéd ligában szereplő hokis is található.

JÉGKORONG ELIT-VB. Sport1 19:15 Kanada–Egyesült Államok, B-csoport (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Balogh Tibor)