Két ”régi motoros” új helyfoglalók ellen a BL-playoffban • SportTV

Két ”régi motoros” új helyfoglalók ellen a BL-playoffban

2021. 08. 17. 11:49    
Olvasási idő: 4 perc

Két hasonló párosítással tér vissza a Bajnokok Ligája a Sport TV képernyőjére. Mindkét csatornánkon a playoffkör egy-egy olyan mérkőzését közvetítjük, amelynek az egyik részese kipróbált, többszörös BL-csoportkörös klub, ellenfele viszont egy egyszeres résztvevő, illetve egy újoncjelölt.

Zlatan Junuzovictól (jobbra) várják manapség a gólokat Salzburgban. A rutinos csatár egy másik Bl-playoffos, a Monaco ellen már játszott egy félidőt, most 90 perc alatt kellene bizonyítania a dán bajnok ellen.

SALZBURG‒BRÖNDBY

A „több” kifejezés a salzburgiak esetében egész pontosan három BL-szereplést jelent. Az első még az „ősidőkben”, 1994-ben harcolta ki az akkor még Casino néven futó klub, amely azon a tavaszon vesztette el az UEFA-kupa fináléját az Interrel szemben. Akkor a BL-főtáblához csak egyetlen selejtező párharc megnyerése kellett, azóta sokkal rögösebb az odáig vezető út. 2009-től 2019-ig nem kevesebb mint 5 playoffot bukott el, míg aztán tavalyelőtt a magas osztrák koefficiens révén alanyi jogon indulhatott bajnokként a főtáblán. Tavaly meg megnyerte első playoffját a Maccabi Tel-Aviv ellen (korábban háromszor is bukott izraeli ellenféltől), s újra játszhatott  a csoportban. Ám egyszer sem jutott tovább, igaz mindkétszer harmadik lett és folytathatta az El-ben a 32 között, de azonnal ki is esett, idén februárban például a későbbi győztes Villarreal állta az útját. E két évadban már szoríthattunk Szoboszlai Dominiknak is, az ifjú magyar középpályás a selejtezőben és a főtáblán 13 meccsen 5 góllal szolgálta együttesét. Ma már azonban az „RB-nagytestvér”, a Leipzig kötelékében található, akárcsak a korábbi amerikai sikeredző, Jesse Marsch. Nélkülük kell a „maradéknak” – a mesteren és az ifjú magyar csillagon kívül még 3-4 kulcsjátékos is „feljebb” igazolt a remek nevelőklubból – az új edzővel, a német Matthias Jaissiével, aki előtte fél évig a fiókcsapat Lieferinget irányította, még korábban az U18-as salzburgi csapatot, előtte viszont két évig éppen a Bröndby másodedzője volt.

A dán bajnok eddigi egyetlen BL-szereplése 22 (!) esztendővel ezelőtt történt, a legutóbbi tíz évben mindössze három El-playoffig jutott el, de a csoportkörbe nem sikerült bekerülnie. Az elmúlt idényben nem is szerepelt az európai kupaporondon.

A két együttes korábban tétmeccset nem vívott egymással, mi több, a másik országából is csak egyetlen ellenféllel csapott össze. A Salzburg a 2011-es El-csoportkörben oda-vissza megverte az Esbjerget, a Bröndby pedig 2013-ban, az EL-kvailifikáció 3. körében alulmaradt a Rieddótől, miután az idegenbeli 0-2 után otthon csak 4-2-re sikerült nyernie, s az idén megszüntetett idegenbeli gólokat honoráló szabály alkalmazásával kiesett.

Az idényben eddig a 15-szörös osztrák bajnok mind az öt tétmérkőzését (1 kupa-, 4 bajnoki) megnyerte, hibátlanul vezeti a Bundesligát. A Bröndby viszont öt bajnokiból háromszor kikapott, kétszer ikszelt, s mindössze a 10. helyen áll a 12 csapatos Superligaenben.

Az osztrákok legtapasztaltabb játékosa Andreas Ulmer, aki 115. európai kupameccsét játszhatja kedden este, a leggólerősebb az albán származású német Mergim Berisha (11 mérkőzés/5 gól), a legismertebb pedig Zlatko Junuzovic, aki 55-ször szerepelt a válogatottban és nevezve volt a mieink ellen a 2016-os Eb-n a kezdőcsapatba, de a bemelegítéskor megsérült és nem lépett pályára akkor és a másik két csoportmeccsen sem. A dán együttes legtöbbszörös eurokupa-szereplője s egyben legeredményesebbje a szerb Andrija Pavlovics 48 találkozón 11 alkalommal talált a kapuba nemzetközi kupatalálkozón.

SHERIFF‒DINAMO ZAGREB

Mislav Orsic pazar mesterhármasára alighanem sokan emlékeznek idén márciusból a Spurs elleni El-nyolcaddöntőről. Állítólag sok a kérője, Tiraspolban azonban még bizonnyal a zágrábi kék-fehéreket erősíti (Fotó: Getty Images)

A moldovai és a horvát együttes is az úgynevezett bajnoki ágon küzd meg a főtáblára jutásért. kettejük közt még nagyobb a rutinkülönbség, különös tekintettel arra, hogy a Moldova 19-szeres bajnokának (2000 óta volt egy 14-es  egymás utáni, majd egy év kihagyás után 2016 óta egy ötéves megszakítás nélküli sorozata) még egyszer sem sikerült a BL-főtábla, vagyis nincs semmilyen rutinja. A Dinamónak viszont  már 7 alkalommal megadatott a csoportkörbe jutás, legutóbb tavalyelőtt, amikor az odavezető útomn a Ferencvárost is elütötte, tavaly viszont éppen a magyar bajnok akadályozta meg abban, hogy bejusson a főtábla 32-es mezőnyébe. Az El csoportkörében viszont annál jobban teljesített, elsőként zárt a Wolfsberg, Feyenoord és CSZKA Moszkva előtt a K-csoportban, majd a Krasznodar kettős győzelemmel kiverése után a londoni 0–2 után bravúros 3–0-val búcsúztatta a Tottenhamet, s csak a későbbi győztes Villarrealnak adta meg magát (0–1, 1–2).
Korábban hat eurokupa-csatájuk is volt, valamennyit a BL-ben vívták, három egymást követő évben. 2011-ben a selejtező 3. körében két 1–1 után, 210 percet követően Zágrábban a tiraspoliak rúgták jobban a 11-eseket (6-5), az azt követő négy meccs – szintén a 3. selejtezőkörben  egyformán Dinamo-győzelemmel ért véget, a zágrábiak 9 gólt szereztek és egyet sem kaptak. (Csak a folytatás alakult másképpen, 2012-ban kiverték a Maribort, egy évre rá viszont kliestek az Austria Wien ellen.9
Mindkét gárda a selejtező első körétől játékban van, a Sheriff oda-vissza megverte az albán Teutát és az örmény Alaskertet, utána jött a nagy bravúr: a belgrádi 1-1 után Tiraspolban a kolumbiai Arboleda egyetlen találatával térdre kényszerítette a Crvena zvezdát, azaz tulajdonképpen egy korábbi BEK-győztes testén át jutott a rájátszásig. A Dinamo útja hasonlóra sikeredett: dupla siker az izlandi Valur és a ciprusi Omonia ellen (utóbbiban mindkét meccsen szerepelt végig Lang Ádám is), majd a Maksimirben 1-1 a Legia ellen, viszont bravúrgyőzelem Varsóban, ahol az Eb-t is megjáró Ivanusec asszisztjából Franjic szerezte a találkozó egyetlen gólját. A középpályáson kívül az Eb-nyolcaddöntős gárdában szerepelt Livakovic kapus, a két csatár, Bruno Petkovic és Mislav Orsic is, valamint az északmacedón csapatban Sztefan Risztovszki, akit a nyáron a lisszaboni Sportingból sikerült Zágrábba csábítani. Lehetne ott a csapatban egy ötödik Eb-s is, de a 19 éves tehetséges védőt Josko Gvardiolt egy év kölcsön után visszarendelte a játékjogát birtokló RB Leipzig, amelyben nem kapott szerepet az első bajnokin.
A már emlegetett BL-selejtezőkön kívül a Sheriff a bajnokságban vereséggel rajtolt, de azóta egy 3–1-es és egy gólzáporos sikerrel (7–1) sikerült javítania. A Dinamo négy bajnokin van túl 2 győzelemmel, 1-1 döntetlennel és vereséggel, a bajnoki táblázaton csak 4., hat ponttal lemaradva az egy meccset többet játszó állovas eszékieknél.
Mindent egybevetve aligha lenne meglepő, ha a horvát bajnok ponttal vagy pontokkal térne haza a jövő szerdai visszavágóra.
Természetesen a játéknap meccseinek stúdiós felvezetése, majd az összefoglaló (a harmadik BL-playoff-találkozót a Monaco és a Sahtar Doneck vívja) sem maradhat el. Az est során új szakértőt is avatunk a Sport TV-n, aki a magyar labdarúgás nemzetközileg is ismert alakja: a 24-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, emellett Bundesliga-bajnok Hrutka János, akit becenevén csak „Rudiként” ismer és tisztel a magyar futballtársadalom, s aki igazán hiteles BL-ügyekben is, hiszen 1999-ben BL-negyeddöntőben is szerepelt a Bayern München ellen az 1. FC Kaiserslautern színeiben.

BL-RÁJÁTSZÁS, első mérkőzések. Sport1 19:45 a játéknap előzetese (műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Hrutka János); Sport1 20:45 RB Salzburg‒Bröndbyernes IF (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Hrutka János); Sport2 20:45 FC Sheriff Tiraspol‒GNK Dinamo Zagreb (kommentátor: Faragó Richard); Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Hrutka János)