Mesternégyessel nyitunk a BL-ben • SportTV

Mesternégyessel nyitunk a BL-ben

2021. 09. 14. 15:28    
Olvasási idő: 5 perc

Három év szünet után újra Bajnokok Ligája-mérkőzéseket közvetítünk a Sport TV csatornáin. Nem aprózzuk el: az első játéknaptól rögtön négy élő és egy felvett összecsapással jelentkezünk, s persze nem maradhat el a játéknap teljes összefoglalója sem. S egy bónusz: rendszeresen jelentkezünk a jövővel, azaz az UEFA Youth League (tulajdonképpen afféle junior-BL) mérkőzéseivel is.

Cristianio Ronaldo ifjan ManU-mezben . Legutóbb BL-meccset a 2009-es BL-döntőben játszott, gólt meg abban az évben az Arsenal elleni elődöntőben szrzett, kettő is. Most 12 év után folytatthatja Bernben... (Fotó: Getty Images)

YOUNG BOYS–MAN. UNITED (F-csoport)

A színhely ismerős a magyar futball rég- és közelmúltjából is. A berni Wankdorf két fájdalmas 2–3-ról is emlékezetes számunkra: 1954-ből és 2021-ből. Nem azonos nagyságrendű a fájdalom, de a Fradié jóval közelebb van. Persze, angoloknak és benne a Unitednek aligha vannak skrupulusai a berni stadionnal kapcsolatban, a vörösök például három éve simán 3–0-ra nyertek ott Pogba duplájával és Martial góljával. Érdekes, de a YB első BL-csoportkörét éppen azzal a meccsel kezdte, azaz a sporttörténet – ismétli önmagát. A svájci bajnok ha nem is újonc, de kevéssé gyakori vendég a BL-ben, az MU igazán otthonos, az elmúlt öt idényből negyedszer, összesen 24. alkalommal fut neki a csoportkörnek.
A Young Boys az előző szereplése során nem tudott győzni, azaz nyeretlen még a BL főtábláján. Noha a sárga-feketék előző idényei is sikeresek voltak – négy bajnoki cím, az első szereplés – , George Seoane edző mégis továbblépett, nyáron Leverkusenbe szerződött, és David Wagner vette át a csapatot, hogy aztán sikeresen vezesse végig a teljes 6 meccses selejtező sorozaton. Az amerikai mester 2015 és 2019 között a többek közt a Prenier League-ben is szereplő Huddersfield menedzsereként csapatával 2–1-re legyőzte a Unitedet 2017 októberében. Aztán kétszer kikapott, egyszer ikszelt az MU-val.
A svájci együttes idénybeli 12 tétmeccséből csak egyet vesztett el, a Sion elleni bajnokit (0–1), legutóbb szombaton 4–0-ra verte meg a Zürichet Aebischer duplájával, valamint Fassnacht és Elia góljával. Ezzel a bajnokságban 4., a listavezető éppen a rommá vert szombati ellenfél, öt ponttal, de egy meccsel többől.
A ManU nagy híre persze Ronaldo újra Manchesterbe szerződése, az öt aranylabdás zseni azonnal duplával mutatkozott be ismét, 12 év után az Old Traffordban. Két fontos, két vezető góllal, amelyet aztán Bruno Fernandes és Linford „egészített ki” a Newcastle ellen. Ezzel a csapat amellett, hogy az újabb időkben szokatlan helyen áll – a Premier élén, igaz, csak jobb gólkülönbséggel a Chelsea és a Liverpool előtt – , újra soraiban tudhatja a BL-történet legjobb gólszerzőjét (134) és ha pályára lép a Wankdorfban – holtversenyes szereplési csúcstartóját is. (Jelenleg 176 meccsnél jár, Iker Casillas 177-tel vezet – egyelőre.) CR7 tehát újabb rekordbeállítás, netán csúcs-továbbjavítás előtt áll, s ennek a Sport1 nézői is tanúi lehetnek.

Kapcsolódó

YOUNG BOYS–MAN. UNITED kupamúlt

Egymás ellen:  2 mérkőzés, 0 YB-győzelem és döntetlen, 2 MU-siker, 0–3-as gólkülönbség. Bernben: 1–0–0–1 /0–1. Legutóbbi mérkőzés: ManUnited–Young Boys 1–0 (0–0). G.: Fellaini (BL, 2018. 11. 29.)
Örök európai kupaszereplés: 28 kupaévad – 154 mérk.–60 győz.–37 dönt.–37 ver. /226–250 gólok (az örökranglistán: 91.), ill. 43–391–210–97–84 /706–269 (ör.: 6.)
BEK-/BL-szereplés: 15–57–22–15–20 / 83–105 (71.), ill. 29–285–157–66–62 /521–274 (4.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: elődöntős (1959), ill. győztes (1968, 1999, 2008)

SEVILLA–SALZBURG (G-csoport)

A Sevilla az Európa-liga „királya” – hatszor nyerte meg trófeát, kétszer még UEFA-kupa „korában” – , most szeretne már a BL-ben is „villantani”, amelyben fél évszázados különbséggel egy-egy negyeddöntős szereplés volt a klubcsúcsa. Mostani első ellenfelével csupán kétszer találkozott, a 2008–09-es, utolsó UEFA-kupa kiírás első körében és oda-vissza legyőzte. Az andalúzoknak az volt az egyetlen osztrák klubbal találkozásuk, a Salzburg viszont sok meccsből kevés sikert regisztrált eddig spanyol ellenfelekkel (4 győzelem és 2 döntetlen, 12 vereséggel szemben). Mivel a Sevilla a dél-amerikai selejtezőkről késve érkező játékosok miatt elhalasztotta a Barca elleni rangadóját közös megegyezéssel, három hét után lép pályára tétmérkőzésen. Az előző találkozó az Elche elleni remivel csalódást keltett, Julen Lopeteguinek jócskán össze kell ráznia csapatát. Mert ha a friss jó eredmények önbizalmat adnak, az osztrákoknak abból van most jócskán: az új idény mind a tíz tétmeccsét (7 bajnoki, 2 BL-playoff, 1 Osztrák Kupa) megnyerték eddig, a Bundesligát speciel már 7 ponttal vezetik!
A hazaiak ismét számíthatnak eltiltásukat letöltő négy játékosukkal, Augustinssonnal, Acunával, Papu Gómezzel és Montiellel is. Lopetegui persze ismeri a meccshiányt, be is iktatott egy tesztmeccset csütörtökre az Alavés ellen (zárt kapu, 1–0 a Sevillának, Óscar góljával), az azon nem szereplő Jesús Navas, Rakitic és Diego Carlos alighanem ott lesz a kezdő sípszókor a Ramón Sánchez Pizjuánban. Aligha lesznek további meglepetések az összeállításban a támadósort a szokott Suso, En-Nesziri, Ocampos trió alkotja, feltéve hogy a legutóbb július végén pályára lépő argentin csatár tökéletesen felépül.
Az osztrákok duója, Koita és Vallci továbbra is sérült, Junuzovicot sarokzúzódás akadályozta meg a szombati bajnokin való részvételben. Elöl a remek fiatal páros, Adeyemi és Sesko okozhat sok fejfájást a sevillai védelemnek (előbbi sikerrel mutatkozott be a Nationalelfben is, az örmények elleni vb-selejtezőn gólt is szerzett). A roppant ifjú csapatnak nagy tartást ad Andreas Ulmer, a 35 éves balhátvéd csapatkapitány játéka.

Kapcsolódó

SEVILLA–SALZBURG kupamúlt

Egymás ellen: 2 mérkőzés, 2 Sevilla-győzelem 0 döntetlen és Salzburg-siker, 4–0-s gólkülönbség. Sevillában: 1–1–0–0 /2–0. Legutóbbi mérkőzés: Salzburg–Sevilla 0–2 (0–0). G.: Kanouté (2, egyik 11-es) (El, 2008. 10. 2.)
Örök európai kupaszereplés: 24 kupaévad – 211 mérk.–116 győz.–45 dönt.–50 ver. /370–218 gólok (az örökranglistán: 34.), ill. 26–198–96–34–68 /313–250 (ör.: 59.)
BEK-/BL-szereplés: 8–60–28–14–18 / 99–86 (59.), ill. 18–74–33–17–24 /114–94 (54.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: negyeddöntős (1958, 2018), ill. csoportkör (1994, 2019, 2020, 2021)

 

CHELSEA–ZENIT (H-csoport)

Az egyetlen csata a keddi négy közvetítésünk közül, amelynek nincs kupaelőzménye. Mi több, a két csapatnak túl sok csatája nem volt az ellenfél országába való klubbal. A Chelsea „orosz mérlege” erősen (6–1–1), a Zenit „angol rekordja” enyhén (4–0–3) pozitív. BL-eredményességükben azért erős a differencia: a londoni kékek legutóbbi hat csoportkörük mindegyike után folytathatták a nyolcaddöntőben, a szentpétervári kékeknek ez összesen mindössze kétszer sikerült. Az elmúlt idényben a trófeagyőztes Chelsea 9-et nyert meg 13 BL-mérkőzéséből, a Zenit viszont hat meccséből csak egyszer szerzett pontot, a Lazio elleni hazai 1–1-gyel.

Két „bokás” játékos mindenképpen kimarad a címvédő kezdőjéből, N’Golo Kamt problémája régebbi keletű, Pulisicé frissebb. Ben Chilwell még mindig bevetésre vár az esztendőben, Tuchel edző inkább Marcos Alonsót állítja a középpályásor bal oldalára.
Az Aston Villa elleni hét végi kényelmes 3–0-ban főszerepet vállalt az ismét betaláló Lukaku és az előző UEFA-kupaidény legjobbjának választott kapus, Edouard Mendy is. A védelemben játszhat Thiago Silva, aki a brazil szövetség által javasolt eltiltást megúszta, mert a CBF végül elállt a követeléstől. A négytagú középpályássorban egyelőre nem kezd a frissen igazol Saúl Niguez, az ő kezdőbeli bemutatkozására még várnia kell a kékek híveinek. A csatársor tagjai jól teljesítettek a vb-selejtezőkön, ezért a szintén UEFA-díjazott (az év edzője) Tuchelnek nincs oka változtatni a Havertz, Lukaku, Mount trión.
A Zenit – amely a hét végén 3–1-re győzte le otthon az Ahmet Groznijt (gólok: Wendell, Jerohin, Silva de Oliveira) – jelenleg vezeti a Premjer Ligát, 7 játéknap után veretlenül, 17 ponttal, kettővel megelőzve a Szocsi, Lokomotív Moszkva duót. A pétervári csapatnak sok babér eddig nem termett Angliában, négy fellépésból csupán a Bradford Cityt sikerült legyőznie – még 21 évvel ezelőtt az Intertotó-kupában…
Az angol klubokkal sokáig kacérkodó, 2019–20-as orosz gólkirály, Sarda Azmun játszhat, ők alkotják a cstárduót az orosz válogatottból kikerülő Artem Dzjubával.  A csapat első számú irányítója, Ozdojev hosszas térdszalagbántalmai miatt nem utazhatott társaival Londonba, a brazil Claudinho pótolhatja. Hasonló veszteség a középső védő Csisztjakov hiánya, az utóbbi időben többször hibázó Dejan Lovrennek fel kell nőnie a feladathoz, hogy megfelelően helyettesítse. A brazil középpályás és honfi- , valamint klubtársa Malcom is azért játszhat, mert a brazil szövetség „megkegyelmezett” nekik is.

Kapcsolódó

CHELSEA–ZENIT kupamúlt

Egymás ellen: még sosem játszottak
Örök európai kupaszereplés: 29 kupaévad – 272 mérk.–147 győz.–71 dönt.–54 ver. /487–244 gólok (az örökranglistán: 21.), ill. 22–185–89–33–63 /294–225 (ör.: 69.)
BEK-/BL-szereplés: 17–181–92–51–38 / 309–162 (12.), ill. 10–70–29–13–28 /88–86 (60.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: győztes (2013, 2021), ill. nyolcaddöntő (2014, 2016)

MALMÖ–JUVENTUS (H-csoport)

Ők is csak kétszer találkoztak korábban, a 2014-as BL-csoportkörben oda-vissza 2–0-ra győzött a Juve.
Az olasz rekordbajnok katasztrofálisan rajtolt a bajnoki idényben, az elmúlt 52 idényben most másodszor fordult elő, hogy az első három fordulóban nem nyert mérkőzést. A házigazda ezért jobban teljesít az Allsvenskanban, 18 forduló után 34 ponttal ugyan csak negyedik, de csupán három ponttal van elmaradva a vezető Djurgarden, AIK kettőstől, s kettővel a harmadik Elfsborgtól. A hétvégén csak ikszelt a Norrköpinggel.
Számos visszatérő kaphat helyet a Juvéban, akikre Allegri Nápolyban az 1–2-es meccsen nem számíthatott. A dél-amerikai szekcióból Cuadrado, Danilo, Dybala, Alex Sandro és Bentancur is bevethető, közülük a perui jobbhátvéd, a brazil balhátvéd és az argentin támadó helkye túnik fixnek a kezdőben. Chiesa, a két brazil, Kaio Jorge és Arthur sérülés miatt hiányzik, Ramsey azonban már helyet foglalhat a kispadon.
A hosszabb ideje hiányzó Toivonen és Knudsen mellett a finn veterán középső védő Moisander és az állandó középpályás Lewicki sem játszhat. A kapitány Andreas Christiansen a dán válogatottal Eb-elődöntős, kétszer választották a svéd bajnokság legjobbjává, játéka meghatározó a csapatnak, biztos kezdő, nyáron igazolt perui Sergio Pena viszont lehet, hogy csak a kispadon foglal helyet. A seljetezők két „sztárja”, a Ludogorec elleni mindkét playoff meccsen betaláló szerb Birmancsevics és az horvát válogatottban már bemutatkozó Colak alkotja az „exjugoszláv” támadóduót.

Kapcsolódó

MALMÖ–JUVENTUS kupamúlt

Egymás ellen: 2 mérkőzés, 0 Malmö-győzelem és döntetlen, 2 Juve-siker, 0–4-es gólkülönbség. Malmőben: 1–0–0–1 /0–2. Legutóbbi mérkőzés: Malmö–Juventus 0–2 (0–0). G.: Llorente, Tévez (BL, 2014. 11. 26.)
Örök európai kupaszereplés: 43 kupaévad – 203 mérk.–80 győz.–46 dönt.–77 ver. / 270–273 gólok (az örökranglistán: 72.), ill. 57–480–266–105–109 /819–435 (ör.: 4.)
BEK-/BL-szereplés: 19–90–37–23–33 / 109–134 gólok (az örökranglistán: 45.), ill. 35–287–147–69–71 /459–278 (ör.: 5.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: döntős (1979), ill. győztes (1985, 1996)

BAJNOKOK LIGÁJA, 1. játéknap. Sport2 16:00 FC Barcelona–FC Bayern München ifjúsági liga (kommentátor: Faragó Richard); Sport1 17:30 a BL-nap felvezető műsora (műsorvezető: Petur András, szakértő: Hrutka János és Moncz Attila); Sport1 18:30 BSG Young Boys–Manchester United FC (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hrutka János és Moncz Attila); Sport2 18:30 FC Sevilla–Red Bull Salzburg (kommentátor: Engyel István); Sport1 20:45 Chelsea FC–FK Zenit  (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván, Várhidi Péter); Sport2 20:45 Malmö FF–Juventus FC (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Méhes Gábor és Haraszti Ádám, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván, Várhidi Péter); Sport2 23:00 Atalanta BC–Villarreal CF (felv., kommentátor: Engyel István)

———————————————————————–