Angol–walesi „párviadal” • SportTV

Angol–walesi „párviadal”

2021. 10. 07. 12:37    
Olvasási idő: < 1 perc

Tizennégy angollal indult a World Grand Prix, a legjobb nyolc közé négy jutott el közülük. A két walesi klasszis viszont szépen vette az akadályokat. A párosítások alapján egy hazai mindenképpen lesz az elődöntőben, de az lehet három éppúgy, mint maradhat csupán egyetlen. A két walesi közül az egyiknek a maradék egyetléen kelet-európai, a másiknak a rajta kívül versenyben maradó másik kiemelt jut ellenfélül az elődöntőbe jutásért.

Dave Chisnallnak "csekéklység" a világelső-.c0mvédőt kellene legyőzni – az elődöntőhöz (Fotó: PDC/Lawrence Liustig)

Nem lebecsülve Danny Noppert, Ian White, Stephen Bunting és Ryan Searle játékerejét és eddigi teljesítményét – hiszen klasszisokat „tüntettek el” a mezőnyből – , a negyeddöntő fő attrakcióját alighanem a két walesi  egy-egy mérkőzése jelenti.
Krzysztof Ratajski két pazar angolon keresztül jutott a nyolcba, Aspinall és Cross skalpjával bárki eljuthat akár egy major torna fináléjába is. Neki viszont most az év eddigi egyik legjobbjával, a Premier League-bajnok Jonny Claytonnal kell megküzdenie, aki ellen ugyan eggyel negatív az örökmérlege, de legutóbbi összecsapásukon hatalmas vereséget mért Claytonra, kiütve őt az UK Open nyolcaddöntőjében márciusban.
Talán még egy kicsivel ennél is izgalmasabbnak ígérkezik a sorrendben harmadikként sorra kerülő összecsapás, a Gerwyn Price–Dave Chisnall találkozó. Egyrészt ők ketten maradtak hírmondónak a nyolc kiemeltből, az 1. és a 8.-ként rangsorolt dartsos csap össze tehát. Másrészt teljesen egyensúlyban van az örökmérlegük, 4–4 alkalommal verték meg a másikat. Viszont a legutóbbi meccsük elég régen volt, éppen egy éve, ugyanezen a versenyen, csak egy fázissal később, az elődöntőben. Akkor Price óriási, döntő szettes mérkőzésen tudott felülkerekedni Chizzyn, s végül meg is nyerte a tornát.

Ha mindkét walesi tovább is versenyben marad, csak a döntőben rendezhetnek „házi rangadót”, mert külön ágon vannak a sorsolási táblán.
A negyeddöntő mérkőzéseit a nyolcaddöntőhöz hasonlóan három nyert játszmára játsszák, csak a pénteki elődöntőben emelkedik tovább a győzelemhez szükséges szettek száma.

Kapcsolódó

A World Grand Prix negyeddöntőjének programja

Danny NOPPERT (holland)–Ian WHITE (angol)
(A világranglistán: 22., ill. 18. Legjobb eredménye a WGP-n: nyolcaddöntős, 2019, 2020, 2021, ill. negyeddöntős, 2015, 2021. A tornán eddig: –Van Gerwen 2–0, –Van der Voort 3–0, ill. –Anderson 2–1, –Labanauskas 3–2.
Egymás elleni mérleg: 2–3. Legutóbbi mérkőzés: White–Noppert 6–3, Players Championship 16, negyeddöntő, 2020. 9. 14.)
Krzysztof RATAJSKI (lengyel)–Jonny CLAYTON (walesi)
(A világranglistán: 12., ill. 14. Legjobb eredménye a WGP-n: negyeddöntős, 2021, ill. negyeddöntős, 2021. A tornán eddig: –Aspinall 2–1, –Cross 3–1, ill. –Rydz 2–0, –De
Sousa 3–1.
Egymás elleni mérleg: 2–3. Legutóbbi mérkőzés: Ratajski–Clayton 10–3, UK Open, nyolcaddöntő, 2021. 3. 6.)
Gerwyn PRICE (walesi, 1.)–Dave CHISNALL (angol, 8.)
(A világranglistán: 1., ill. 8. Legjobb eredménye a WGP-n: győztes, 2020, ill. döntős, 2013, 2019. A tornán eddig: –M. Smith 2–0, –King 3–1, ill. –Suljovic 2–1, –R. Smith 3–2.
Egymás elleni mérleg: 4–4. A legutóbbi mérkőzés: Price–Chisnall 4–3, World Grand Prix, elődöntő, 2020. 10. 11.)

Stephen BUNTING (angol)–Ryan SEARLE (angol)
(A világranglistán: 15., ill. 30. Legjobb  eredménye a WGP-n: elődöntős, 2014, ill. negyeddöntős, 2021. A tornán eddig: –Gurney 2–0, –Wade 3–1, ill. –Van den Bergh 2–1, –Humphries 3–1.
Egymás elleni mérleg: 2–2. Legutóbbi mérkőzés: Searle–Bunting 7–4, Players Championship 14, elődöntő, 2021. 6. 16.)

DARTS WORLD GRAND PRIX. Sport2 20:00 a negyeddöntő mérkőzései (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)

Cookie beállítások