Három BL-továbbjutó a Sport TV-n? • SportTV

Három BL-továbbjutó a Sport TV-n?

2021. 11. 23. 11:54    
Olvasási idő: 4 perc

Az ötödik forduló első napján akár négy újabb csapat is véglegesítheti helyét a BL egyenes kieséses szakaszában, a nyolcaddöntőben. Közülük hármat élőben mutatunk meg csatornáinkon, no meg ismét „teljes körítést” adunk: lesz délután ifi BL-meccs, felvezető műsor, összefoglaló, felvételről egy már korábban bejutott csapat mérkőzése, s még szerdára és péntekre is marad egy-egy érdekes találkozó, szintén felvételről.

CR7 vetkőzés előtt, győztes gól után. Ahhoz a sárgához nem tett hozzá újabbat, így Villarrealban is pályára léphet… (Fotó: Getty Images)

CHELSEA–JUVENTUS (ifi)

Az UEFA Youth League (tulajdonképpen az U19-bajnokok és a BL-résztvevők U19-csapatainak összevont versenysorozata) Bl-ágáról csak a csoportgyőztesek jutnak közvetlenül a nyolcaddöntőbe. A H-jelű kvartettben már négy játéknap után eldőlt, hogy a torinói együttes már végleg, a londoni csaknem utolérhetetlen a Zenit számára, a Malmö már biztosan kiesett. az utolsó két játéknap kérdése csupán, melyikük lesz közvetlen nyolcaddöntős és melyiknek kell azért még egy oda-vissza meccset játszania. A képlet egyszerű: ha a Chelsea-ifik nyernek, megelőzik a Juvét és a döntés az utolsó fordulóra marad. Olasz siker esetén már eldől az elsőség és a Zenitnek marad matematikai esély, persze csak ha legyőzi a parhuzamos meccsen a svédeket. A döntetlen pedig hagy még kérdést az előségről, de a továbbjutás esélyről már nem.

VILLARREAL–MANCHESTER UNITED (F-csoport)

Michael Carrick gondterhelt. „Ideiglenesen” is rajta már a teljes felelősség… (Fotó: Getty Images)

Igazi ki-ki csata. Amelyikük nyer, csaknem biztos továbbjutó, pontosabban ha az MU győz, már biztos, ha az El-címvédő, nem mindegy, mekkora és milyen gólszámú az a siker. Döntetlen – és Atalanta-győzelem Bernben – azt eredményezhetné, hogy az utolsó fordulónak három 8 pontos csapat vágna neki. (Ez esetben is az MU-nál van a kicsiny előny, mert ő a már kiesett YB-t fogadja, a mésik két vetélytárs egyike bizonyosan pontot vesz el a másiktól – vagy mindketten kölcsönösen egymástól…)
Ennyit a matekról, fontosabb az, hogy az ördögök válsághelyzetben vágnak a BL-csatának. A menedzser Ole Gunnar Solskjaert menesztették, egy excsapattárs, a szintén BL-győztes stábtag Michael Carrick lett az „ideiglenes interim” szakvezető. Ronaldo az exmester emberi nagységét méltatta a Twitteren, semmit se, említve szakmai kérdésekről. A fő most a túlélés, a bajnoki címet emlegetni is nevetséges, marad a BL, persze ilyen zilált csapattal csak a továbbjutás megcélzása a reális, a februári folytatás még oly messze van…
A Villarreal meg öt döntetlen után másodpercekre volt a hatodiktól az MU ellen, csak éppen jött CR7 – és döntött. A sárga tengeralattjáró a LaLigában még rosszabbul áll, mint ellenfele a Premier League-ben, de egyfelől egy meccsel kevesebbje van az előtte állóknál, másrészt ott Unai Emery, „Senor Európa-liga” – négyszer nyerte meg az El-t két különböző csapattal, egy harmadikkal meg döntős volt – iránt teljes a bizalom – még akkor is, ha netán csak a harmadik lesz és tavasszal az El-ben folytatja együttese…
Ami a pályára lépő csapatok összetételét illeti, Gerard Moreno combizomsérülése miatt még nem játszhat, Aurrier októberi igazolása miatt még nincs nevezve a selejtezőkörre. A Celta elleni szombati csapathozl (1–1) képest a csereként beálló Yeremi Pino és Coquelin bekerül a kezdőbe. Ugyanakkor  Danjumának és Capouénak megfelelően kell teljesítenie a fitségi teszteken, hogy szerepelhessenek a BL-találkozón.
A Man U-ból Pogba és Varane sérülés, Greenwood pozitív Covid-teszt miatt hiányzik. Cavani ínbántalmai még nem múltak el, Shaw agyrázkódást szenvedett a watfordi 1–4 során, őt Diego Dalot helyettesítheti. Van de Beek bekerülhet a középpályára, Bailly meg a védelembe, mert játékban kell lennie a hétvégi, Chelsea elleni rangadó előtt, amit Maguire eltiltás miatt kihagyni kényszerül. Lingard is szerezne visszakerülni, de az ék Ronaldót alighanem a Bruno Fernandes, Rashford, Sancho támadóközéppályás-trió támogatja. Ez esetben Fred visszaléphet Van de Beek mellé a „dupla hatosba”.

Kapcsolódó

VILLARREAL–MAN. UNITED kupamúlt

Egymás ellen: 6 mérkőzés, 5 döntetlen, 1 MU-győzelem, 2–3-as gólkülönbség. Villarrealban: 2–0–2–0 /0–0. Legutóbbi mérkőzés: Man United–Villarreal 2–1 (0–0). G.: Alex Telles, C. Ronaldo, ill. Paco Alcácer (BL-csoportkör, 2021. 9. 29.)
Örök európai kupaszereplés: 15 kupaévad–165 mérk.–84 győz.–43 dönt.–38 ver. /268–170 gólok (az örökranglistán: 64.)
44– 395–212–98–85 /714–376 (ör.: 6.)
BEK-/BL-szereplés: 5–38–11–13–14 / 40–45 (100.), ill. 30–289–159–67–63 / 529–281 (4.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: elődöntős (2006), ill. győztes (1968, 1999, 2008)

CHELSEA–JUVENTUS (H-csoport)

Kai Havertz (balról) és Matthijs de Ligt Torinóban is sokszor megküzdött egymással, a Stamford Bridge-en sem lesz másként (Fotó: Getty Images)

A felnőtt csapatoknál majdnem azonos a helyzet, mint az U19-ben. A Juventus vezet, a Chelsea hatpontos előnyben a Zenit előtt. Azaz, döntetlennél az olasz rekordbajnok csoportelső és „viszi magával” a védőt, ha Tuchel csapata győz, még lehet csoportelső, Juv-siker esetén pedig még marad némi esélye a Zenitnek – persze csak ha nyer Malmőben – , mert az utolsó közben a londoniakat fogadja. Azaz a a döntetlen mindkét csapatnak jó a Stamford Bridge-en, s a bajnokságban még mindig nem elég acélos Juve olasz élcsapatként kiváló az idegenbeli döntetlenek összehozásában…
A torinói meccset is Chiesa egyetlen klasszis villanása döntötte el, márpedig meccsdöntő klasszisokban nincs hiány egyik csapatban sem. Kélrdés meccsdöntő szándék van-e, hiszen a Chelsea „sebzett oroszlán”, az MU elleni bajnoki vár a hétvégén.
Éppn BL-meccseken sérült meg a kékek két meghatározó csatára, Lukaku és Werner, mindketten az elmúlt napokban már a társakkal edzhettek. Werner már a cserepadon ülhette végig a Leicester elleni szombati idegenbeli meccsen (3–0), amellyel a csapat megőrizte vezető helyét a Premier League-ben. Lukaku aligha léppályára, kell az erő excsapata ellen a rangadón. A többszörös BL-győztes Kovacic még nincs rendben október végi combizomsérülését követően, Marcos Alonso már játszhat, őt Chilwell eddig kiválóan pótolta. Mout fogmátét miatt nem szerepelt az angolók utolsó selejtező mérkőzésein, de a bajnokságban már játszott, s vélhetően most is pott lesz Havertz vagy esetleg Werner támogatására.
Allegri már számolhat Dybalával, de nem biztos, hogy számol is. Ramsey újra kiesett és Chiellini sem biztos, hogy játszhat „szokásos” Achillesín-fájdalmai miatt. Bernardeschi az olasz válogatottban sérült meg, de ha Dybakla mégsem lép pályára, még ott van Moise Kean Álvaro Morata lehetséges csatárpárjaként. Persze a legvalószínűbb mégis a Chiesa, Morata duó szerepeltetése.

Kapcsolódó

CHELSEA–JUVENTUS kupamúlt

Egymás ellen: 5 mérkőzés–2 Chelsea-győzelem–2 döntetlen–1 Juventus-siker/ 8–5-ös gólkülönbség. Londonban: 1–1–1–0 /3–2. Legutóbbi mérkőzés: Juventus–Chelsea 1–0 (1–0). G.: Chiesa (BL-csoportkör, 2021. 9. 29.)
Örök európai kupaszereplés: 30 kupaévad – 276 mérk.–150 győz.–71 dönt.–55 ver. / 493–425 gólok (az örökranglistán: 21.), ill. 58–484–270–105–109 / 828–434 (ör.: 4.)
BEK-/BL-szereplés: 18–185–95–51–39 / 315–163 (12.), ill. 36–291–151–69–71 / 468–280 (50.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: győztes (2013, 2021), ill. győztes (1985, 1996)

YOUNG BOYS–ATALANTA (E-csoport)

Matteo Pessina labdája David von Ballmoos hálójába tart. A jelenet kedden este biztosan nem ismértődik: a kapus sérült, a középpályás meg az előzetesek szerint csak a cserepdon kap helyet, ha beéáll, is csak másnak lő gólt… (Fotó: Getty Images)

„Életben maradó” meccset játszik a svájci bajnok a bergamóiakkal, svájciak tovább már aligha jutnak, de a harmadik hellyel járó El-folytatásra még van reményük. Gasperini  csapata viszont győzelem – és villarreali döntetlen, esetleg hazai vereség esetén ki-ki meccset vívhatnak a záró körben az Európa-liga-címvédővel.
Az olasz gárda tavaly negyed-, idén nyolcaddöntőt vívott az elitkupában, némileg meglepő lenne, ha nem maradna versenyben 2022-re is a BL-ben. A Man U elleni 2–2 óta két meccset játszott a Serie A-ban, a válogatott szünet előtt a Cagliari 2–1-re, utána a Speziát 5–2-re győzte le. Az egész idényben 8 meccsből csupán egyet vesztett el (Manchesterben a hosszabbításos Ronaldo-góllal), ez táplálhatja reményeit Bernben is, ahol viszont éppen a vörös ördögök kaptak ki a hajrában megszülető góllal.
A Young Boys sérüléshulláma „kitart”: von Ballmoos, Zesiger, Camara, Lustemberger, Nsame és Fassnacht most sem játszhat. Siebatcheu csak csere volt legutóbb a BL-ben , de most alighanem kezd. Mambimbi is kezdhet a középpályás, a jobb szélén, a középső duót Aebischer és Sierro alkotja ebben a csapatrészben.
Az Atalantában Rafael Tolói már végig játszhatott a Spezia ellen, várhatóan most is a pályán lesz a kezdettől fogva. Gosens, Hateboer és Lovato most sem játszhat, de a középpálya így is elég erősnek látszik, a centrumban Freulerrel és De Roonnal, a két szélen Zappacostával és Maehlével. A csatársor adva van, az Ilicic, Zapata, Pasalic triónál nem tud jobbat a mester – már pedig a Wankdorfban most a legjobbakra lesz szükség.

Kapcsolódó

YOUNG BOYS–ATALANTA kupamúlt

Egymás ellen: 1 mérkőzés, 1 Atalanta-győzelem, 0–1-es gólkülönbség. Bernben: még nem játszottak.
Örök európai kupaszereplés: 27 kupaévad – 152 mérk.–57 győz.–35 dönt.–60 ver. /216–240 gólok (az örökranglistán: 95.), ill. 9–56–22–17–17 /90–69 (ör.: 185.)
BEK-/BL-szereplés: 15–55–19–13–23 /73–105 (78.), ill. 3–21–8–5–8 / 35–37 (131.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény:  csoportkör (2018, 2021), ill. negyeddöntős (2020)

BAJNOKOK LIGÁJA. Sport2 16:00 Chelsea FC–FC Juventus UEFA Youth League (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 17:30 a játéknap felvezetése (műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hrutka János és Kemenes Szabolcs); Sport1 18:30 Villarreal CF–Manchester United (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hrutka János és Kemenes Szabolcs); Sport1 20:45 Chelsea FC–FC Juventus (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hrutka János és Várhidi Péter); Sport2 20:45 BSG Young Boys–Atalanta BC (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója (műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hrutka János és Várhidi Péter); Sport2 23:00 Dinamo Kijev–Bayern München (kommentátor: Fülöp László)

Kapcsolódó

BL 2021–22, az 5. forduló első napjának programja

18:45   Dinamo Kijev (ukrán)–Bayern München (német), E-csoport, Sport2 23:00, felv.
18:45   Villarreal CF (spanyol)–Manchester United (angol), F-csoport, Sport1 18:30, élő
21:00   FC Barcelona (spanyol)–Benfica (portugál), E-csoport, péntek, Sport1 14:30, felv.
21:00   Young Boys (svájci)–Atalanta (olasz), F-csoport, Sport2 20:45, ÉLŐ
21:00   Lille OSC (francia)–RB Salzburg (osztrák), G-csoport,
21:00   Sevilla FC (spanyol)–VfL Wolfsburg (német), G-csoport, szerda, Sport1 15:15, felv.
21:00   Chelsea FC (angol)–FC Juventus (olasz), H-csoport, Sport1 20:45, ÉLŐ
21:00   Malmö FF (svéd)–FK Zenit (orosz), H-csoport