Ifikupadöntő – öt év után „újratöltve” • SportTV

Ifikupadöntő – öt év után „újratöltve”

2022. 04. 25. 10:43    
Olvasási idő: 2 perc

Nyonban hétfőn játsszák az UEFA Youth League, a tulajdonképpeni ifi BL döntőjét, amelynek párosítása megegyezik az öt évvel ezelőttivel: az osztrák Red Bull Salzburg együttese csap össze a portugál SL Benficával.

Az ünnepi pillanat: André Gomes kapust ünneplik a társak a Juve elleni 11-es párbaj végén: a Benfica negyedszer is bejutott az ifi BL döntőjébe (Fotó: Getty Images)

Két érdekes megfigyelés tehető az U19-es csapatokkal vívott afféle speciális ifi Bajnokok Ligájával kapcsolatban, amelyet 2013 óta rendeznek meg, a „Covid-idény” (2020–21) kivételével. Egyrészt, hogy itt is kialakul egy elit, nagyjából az elődöntőig eljutó csapatok rendszeresen ismétlődnek. Az eddigi 32 elődöntős helyet összesen 17 klub foglalta el, közülük a Barca, a Chelsea és a Benfica 4-szer, a Real Madrid háromszor, további öt együttes kétszer jutott el a legjobb négyig. Másfelől viszont a jól szereplők, a finalisták névsora jelentős korrelációt mutat a felnőtt csapatokéval. Az eddigi 7 befejezett idény győztesei egy kivételével a felnőtt Bajnokok Ligáját is már elnyerő klubok (Barcelona és Chelsea kétszer, Real Madrid, Porto és Real Madrid). Az egyetlen kakukktojás a Red Bull Salzburg, amely fél évtizede elnyerte a sereget, s amely felzárkózhat az eddigi duplázók mellé.
Ugyanis pontosan az a 2021–22-es finálé párosítása, ami az öt évvel ezelőttié volt: az osztrák csapat a Benficával találkozik. A lisszaboni sasokat anno megátkozó Guttmann Béla rosszkívánsága valószínűleg „korosztályosan” is hat: az azóta elvesztett 9 BEK-BL, illetve UEFA-kupa-döntő mellé a „kicsik” is elbuktak eddig nem kevesebb mint három Youth Leaguedöntőt (2014 Barcelona 0–3, 2017 Salzburg 1–2 és 2020 Real Madrid 2–3)
Az öt évvel ezelőtti győztes mai együttese a G-csoportban kezdte meg a küzdelmeket, otthon mindhárom ellenfelét legyőzte (Sevilla 2–0, Lille 3–1, Wolfsburg 3–0), a németeket idegemben is (2–1), spanyol- és Franciaországban viszont kikapott (0–2, 0–1). A megszerzett 12 ponttal csoportelsőként a playoffot kikerülve egyből a nyolcaddöntőbe került, ott az „oldalágról” bekerülő szlovák bajnok ZVL Zilinával csapott össze, és 1–1-es 90 perc után (gól: Simic – 11-esből)11-es rúgásokkal  4–3-mal továbbjutott. A negyeddöntőben Párizsban a George Lefevre Stadionban 3–1-re legyőzte a PSG-t (g.: Diakité, öngól, Reischl), az elődöntőben pénteken pedig 5–0-val kiütötte az Atlético Madridot (g.: Simic 2, egyik 11-esből, Kameri, Sahin és Diakité).
A Benfica útja az E-csoportban kezdődött, amelyben mindkétszer legyőzte a kétszeres korábbi győztes Barcelonát (4–0, 3–0), valamint a Bayern Münchent (4–0, 2–0), a Dinamo Kijevtől viszont az első mérkőzésen 4–0-ra kikapott (szeptemberben még játszani lehetett a Lobanovszkij Stadionban…), a visszavágón decemberben 1–0-ra nyert. Az 0gy szerzett 15 pont neki is csoportelsőséget ért, a nyolcaddöntőben ugyancsak a nem bajnoki ágról érkező ellenfelet kapott a Midtjylland csapatában, amelyt Ikastban 1–2-ről fordítva 3–2-re sikerült legyőznie (g.: Moreira, Silva, Semedo).  A negyeddöntő +házi, sőt városi rangadón a Sportingot ütötte ki (4–0, g.: Santos és Moreira 2-2). Az elődöntőben Nyonban pénteken a 10. Percben már vezetett 2–0-ra a Juventus ellen Neto és  Semedo találataival, de az olasz együttes a második félidőben kiegyenlített, így az „ifjú sasoknak” is jutott egy 11-es párbaj, amelyet az utolsó körben sikerült megnyerniük: a Juvéból Soulé hibázott, Rafael Rodrigues viszont mattolta a magyar Senkó Zsombort, vagyis a Benfica bejutott negyedik YL-fináléjába is.
A kérdés tehát: a Salzburg kettőből másodszor, vagy a Benfica négyből először szerzi meg a legértékesebb ifjúsági klubsorozat trófeáját.

Kapcsolódó

AZ UEFA YOUTH LEAGUE DÖNTŐI

2013–14              BARCELONA (spanyol)–Benfica (portugál) 3–0
2014–15              CHELSEA (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 3–2
2015–16              CHELSEA–Paris Saint-Germain (francia) 2–1
2016–17              RB SALZBURG (osztrák)–Benfica 2–1
2017–18              BARCELONA–Chelsea 3–0
2018–19              PORTO (portugál)–Chelsea 3–1
2019–20              REAL MADRID (spanyol)–Benfica 3–2
2020–21              a Covid-19 miatt törölték az egész idényt
2021–22              RB Salzburg–Benfica ?–?

UEFA YOUTH LEAGUE, döntő. Sport1 17:45  Red Bull Salzburg–Sport Lisboa e Benfica (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel)