Három korábbi győztes a final fourért • SportTV

Három korábbi győztes a final fourért

2022. 05. 01. 12:22    
Olvasási idő: 2 perc

A sajátos körülmények miatt a Metz már a nyolcaddöntős sikerrel kiharcolta a budapesti final four-helyet. Az ötszörös bajnok Győri ETO már szombaton megkezdte a negyeddöntős fázist a bresti döntetlennel, a másik két első mérkőzés a négyes döntőért vasárnap délutánra került a programba – természetesen mindkettőt élőben közvetítjük.

A volt győri BL-győztesek egyike, a jobbszélső Jana Knedl(iková (37) is manapság a Vipers sikereiért hajt (Fotó: ehf.cl)

KRIM LJUBLJANA–VIPERS

A Vipers a címvédő, házigazdája, a szlovén rekordbajnok 2000–01-ben és 2002–03-ban nyerte el a legrangosabb európai trófeát, legutóbb kilenc éve, a 2012–13-as kiírásban szerepelt a legjobb nyolc között. A két együttes 8 mérkőzés váltott eddig a csúcskupában, 7-szer a Vipers nyert a Krim egyetlen sikerével szemben. Ebben a kiírásban már a csoportkörben is játszottak egymással, a norvégok oda-vissza győztek 37–20-ra és 27–26-ra. A Kristiansand a 2. helyen végzett a B-csoportban, ezzel közvetlenül a negyeddöntőbe jutott, a Krim csak 6. lett, de a nyolcaddöntőben 55–52-es összesítéssel jobbnak bizonyult a magyar bajnok FTC-Rail Cargo Hungariánál. Ana Gros, aki az orosz-ukrán háború miatti kizárások után „villámigazolással” került a moszkvai CSZKA-ból Ljubljanába, 17 gólt szerzett a Fradi elleni 55-ből. A szlovén átlövő ezzel a BL góllistájának 2. helyezettje 88 találattal,. A Vipers legeredményesebbje, Nora Mörk 86-szor talált a kapuba, ezzel holtversenyben a 4. a BL-gólszerzők rangsorában.
„A legfontosabb, hogy megakadályozzuk őket a gyors ellentámadásokban, megfékezzük gyors játékukat, és a lehetőség szerint minimalizáljuk technikai hibáink számát” – nyilatkozta Katarina Krpez-Slezak, a szlovénok jobbszélsője.
Natalja Derepaszko, a Krim edzője is beszélt a mérkőzésről az EHF BL-honlapjának: „Az FTC elleni mérkőzés után megnyertük a Szlovén Kupát, két bajnokit játszottunk. Reményeim szerint a lányok legjobbjukat nyújtják és a legjobb meccset játsszák az idényben. Korábban hat meccset is vesztettünk a BL-ben, ennyi bőven elég volt. Vasárnap meglepetésként jól fogunk védekezni és támadni is.”

CSM BUCURESTI–ESBJERG

Az Esbjerg első ízben készül a final four-szereplésre, a CSM pedig 2017–18 óta először készül vissza Budapestre. Eddig nyolc meccset váltottak a Bajnokok Ligájában, a románok ötször nyertek, a dánok kétszer, egy összecsapásuk döntetlenül végződött. Ők is azonos csoportban voltak, az Esbjerg otthon 22–21-re győzött. a bukaresti találkozón 29–29-cel ikszeltek. Egyikük sem játszott a nyolcaddöntőben, a dánok megnyerték a csoportjukat, a CSM meg játék nélkül jutott tovább a CSZKA Moszkva kizárása miatt.
A CSM világsztárja, Cristina Neagu  vezeti a liga góllövőlistáját 94 találattal, a dánok legeredményesebbje a norvég Henny Ella Reistad 77 találattal, aki amúgy tavaly még a kupagyőztes Viperst erősítette, sőt a final four legértékesebb játékosának is megválasztották. Még a negyeddöntő előtt a románok leigazolták Eduarda Amorimot a Rosztovból, a brazil játékos korábban a Győri ETO mind az öt BL-győzelmének részese volt.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, első mérkőzés. Sport1 13:45 Krim Ljubljana–Vipers Kristiansand (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Deli Rita és Pásztor István); Sport1 15:45 CSM Bucuresti–Team Esbjerg (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila, Deli Rita és Pásztor István).
Sport1 17:30 Harmadik Félidő kézilabda-magazinműsor (műsorvezető: Petur András, sztárvendég Momir Ilics, a Veszprém edzője)

Cookie beállítások