Két szép, románok elleni győzelemre vágyunk • SportTV

Két szép, románok elleni győzelemre vágyunk

2022. 12. 10. 13:23    
Olvasási idő: 2 perc

Hatvan perc jó játékkal kicsikarható a győzelem a klasszis CSM ellen is… (Fotó: fradi.hu)

MAGURA CISNADIE–SIÓFOK (El-selejtező)

 Az első mérkőzésen a múlt héten biztos, kilencgólos győzelmet (33–24) aratott az elődsorozat, az EHF-kupa utolsó győztese, az SKC a nagydisznódiak ellen. A klubhonlap  idézi Uros Bregar vezetőedzőt: „Hazai pályán kifejezetten eredményes és erősnek mondható játékot mutat a Magura. Az első mérkőzésen szerzett kilencgólos előny nem altathat el bennünket. Kétségünk sincs afelől, hogy egy teljesen más jellegű hatvan perc következik. A továbbjutás biztosításához hasonló teljesítményre lesz szükségünk, mint az első mérkőzésen.”
Sérülés miatt nem léphet pályára Balaton-partiak három játékosa, Daunia Aburahim, Lapos Laura ésTörök Lilly nem játszhat, ám így sem lehetetlen, hogy a magyar csapat kettős győzelemmel foglalja el helyét az Európa-liga csoportkörében.

FTC–CSM BUCURESTI  (BL-csoportkör)

A CSM eddigi egyik legjobb BL-idényét futja, 7 meccs után 5 győzelemmel, 1-1 döntetlennel és vereséggel az A-csoport második helyén áll, pontazonossággal az elmúlt két idény győztesével, a Vikinggel, azaz esélyes a nyolcaddöntő kör kihagyására is.  Az 5- FTC-Rail Cargo Hungaria eddig 7 pontjából többet szerzett (4), mint otthon, pedig az utóbbi időkben az Érd Aréna – a Fradi hazai BL-otthona – nehezen bevehető várnak bizonyult az odalátogatók számára. A BL-idény második és harmadik legjobb gólszerzője egymás ellen lép fel a meccsen, Cristina Neagu a CSM-ből 53, Klujber Katrin a Fradiból 51 alkalommal talált eddig az ellenfél kapujába. Neagunak csupén 37 találatra van szüksége ahhoz, hogy Görbicz Anita és Jovanka Radicsevics után elérje az ezergólos határt a Bajnokok Ligájában. Tizenkettedszer játszanak a BL-ben, a Fradi eddigi három győzelmét pályaválasztóként érte el. (ld. lentebb)
„Ötven percen keresztül megmutattuk, hogy meg tudjuk áll0tani a CSM-t. Remélem, hogy ezúttal hatvan percig tudjuk majd tartani a szintet, vagy ha mégis jönne egy kis holtpont, akkor a szurkolóink átsegítenek rajta, ahogyan szoktak” – mondta Szöllősi-Zácsik Szandra kissé visszapillantva, de már előre is tekintve a Fradi honlapján, mely szavakat szó szerint idézi a szövetség BL-honlapja is.

Kapcsolódó

FTC–CSM kupamúlt

Összesen: 11 mérkőzés, 3 Fradi-győzelem, 0 döntetlen, 8 CSM-siker / 293–316-os gólkülönbség. Az FTC pályaválasztásával: 5–3–0–2 /150–141. Az első mérkőzésen: CSM Bucuresti–FTC-Rail Cargo Hungaria 30–25 (17–15). Bukarest, 2017. 4. 7., BL-negyeddöntő. A legutóbbi mérkőzésen: CSM Bucuresti–FTC-Rail Cargo Hungaria 30–24 (10–11). Bukarest, 2022 12. 4., BL-csoportkör.

Este megmutatjuk ugyancsak az A-csoportból a vezető Vipers és a csoportutolsó Baník Most mérkőzését is. Az esélyekról csak egy számsor: a legnevesebb brit fogadóiroda 1.01-es (!!!) szorzót ad  a norvég, 19-szerest a cseh bajnok sikerére, 26-szorosat a döntetlenre. No comment…

 NŐI KÉZILABDA EUROKUPÁK. Sport1 13:45 CS Magura Cisnadie–Siófok KC El-selejtező 3. forduló, visszavágó (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakkommentátor-szakértő: Deli Rita); Sport1 15:45 FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti BL-csoportkör, 7. forduló (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakkommentátor-szakértő: Deli Rita); Sport1 17:45 Vipers Kristiansand–HK Baník Most BL-csoportkör, 7. forduló (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakkommentátor-szakértő: Deli Rita)