Csúcsrangadó a bajnoki címért a Luzban
2025. 05. 10. 11:30Olvasási idő: 2 perc
Három fordulóval az idényzárás előtt a mezőnyt egyaránt 13 ponttal megelőző két lisszaboni óriás megmérkőzik, az praktikusan bajnoki döntőt vív az ikonikus Estadio Luzban. A csata tétje gyakorlatilag a 2024–25. évi idény bajnoki címe a Betclic Ligában és a Sport1-en közvetítjük. Másik csatornánkon mutajuk a török bajnoki címért egyre sikeresebben harcoló Galatasaray bajnokiját is.

Gyökeres Viktor hat meccsen lépett pályára eddig az örök rivális ellen, háromszor – egy-egy bajnokin, kupa- és ligakupameccsen is – betalált a sasok kapujába (Fotó: Getty Images)
Az idény harmadánál szinte bizonyosnak tűnt, hogy a pazar formára felfutó, kitűnően összerakott, egységes, gólerős, okos és sikeres vezetőedző irányította Sporting megvédi bajnoki címét. Azonban mint minden tündérmesébe, ebbe is belerondított a csúf valóság. A sikeredzőt, Ruben Amorimot a hírnév, a dicsőség – s alighanem nem kevés angol font – Manchesterbe repítette, a csapat pedig néhány tétova forduló után elvesztette tetemes előnyét a legerősebb üldöző Benficával szemben. Az előzés a 28. fordulóban történt meg (a Benfica rangadót nyert Portóban, a Sporting otthon ikszelt a Bragával), ám egy hétre rá az SCP visszavette a vezetés Sarta Clara-i sikerével, mert a „sasok” csak ikszeltek az Aroucával. Jelenleg azonos a pontszámuk (78–78), a „gyíkok” csak 3-mal jobb gólkülönbségükkel vezetnek.
Az előző körben a hazai triplára még esélyes Benfica 2–1-es estorili sikerrel teljesítette a bajnoki versenyben maradás minimumfeltételét, elsősorban első félidei jó teljesítményének köszönhetően, amelyben Aursnes és Otamendi góljával szerzett előnyt, ám Zanocelo 78. perces találatával feszült hajrát kölcsönzött a meccsnek.
Bruno Lage legénysége legutóbbi 13 meccséből 12-t megnyert , ennek a lendületnek az erejében bízhat, ugyanakkor a közelmúltban elért eredménye az SCP ellen kevesebb optimizmust engedélyeznek, az előző két meccset elvesztette az örök rivális ellen.
Persze a Luzban parádés a mérlege, a legjobb a liga 18 csapata közül a legjobb hazai 14 győzelemmel és 1-1 döntetlennel. valamint vereséggel.
A Sporting viszont a idegenben a legjobb, 37 pontot szerzett a lehetséges 48-ból, vagyis a derbi esélyei a létező legkiegyenlítettebbek.
A jóval ziláltabb idényt futó zöld-fehérek a második edzőváltás után Paulo Borgessel a padon kezdtek visszatalálni a győztes útra, éppen az új edző első meccsén, a két nappal szilveszter előtti 1–0-val. Azaz most az új mesternek (az idényben 3. edzőként) lesz lehetősége arra, hogy 2005-06. után 19 esztendővel vezesse ismét dupla győzelemre a csapatot egyazon idényben az SLB ellen. A zöld-fehérek a Gil Vicente ellen 2–1-gyel folytatták immár négymeccses győzelmi, emellett 19 mérkőzéses veretlenségi sorozatukat. Egy döntetlen is elég lenne nekik megőrizni a minimális vezetést, persze a győzelm csaknem bizonyosra növelné az aranyérem megszerzésének esélyét.
Sokat növel a Benfica esélyein Ángel Di María visszatérése, az argentin világbajnok teljes frissességnek örvend. akár a kezdőben is bevethető, addigi helyettese, Amduni alkalmasint a kispadon kezd. Eltiltása letöltése után Carreras is viszatér, a balhátvéd jelenléte növeli a csapat támadási lehetőségeit. Bruno Lage többször is bevetette az idényben a háromvédős felállást, lehet hogy most is beveti a „Gyökeres-veszély” elhárítására. Ugyanakkor a sérülésből lábadozó trió, Bah, Manu Silva és Renato Sanches továbbra sem bevethető.
A Sportingban az elmúlt két Benfica-meccsen egyaránt betaláló Catamo és Quenda áll harcban a bal oldali szélső középpályás posztjáért, utóbbi sikeresen szállt be a kispadról a múlt héten. Itt is van egy sérült hármas, amelynek tagjai Nuno Santos, Joao Simoes és Braganca nem léphetnek pályára.
Szinte bizonyosan kezd viszont Gyökeres, a gólkirályjelölt 31 bajnokin, vagyis valamennyin szerepelt az idényben, és 38 gólnál jár…
A Süperligben már kicsivel előbb, a 34. fordulóban járnak. Az első számú bajnokjelölt Galatasaray előnye 5 pont az örök rivális Feberbahce előtt, de egy mérkőzéssel kevesebből. Ha legyőzi Trabzonban az idényben a korábbinál kisebb halványabban szereplő helyi gárdát (7. hely, 9 ponttal elmaradva a nemzetközi kupahelyektől), ismét 8 pontosra növeli a különbséget, amelyet a hátralévő 3 találkozón csaknem lehetetlen behozni. Az előzetes beharangozók szerint Sallai Rolandra jobbhátvédként számít Okan Buruk edző, aki a Sivasspor ellen már jobb oldali középpályásként szerepeltette válogatott csatárunkat.
PRIMEIRA LIGA, 32. forduló. Sport2 18:45 Sport Lisboa e Benfica–Sporting Clube de Portugal (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)
SÜPERLIG, 34. forduló. Sport2 18:00 Trabzonspor Kulübü–AS Galatasaray (kommentátor: Bartha Zoltán)