A finnek nyolc év után ismételnének • SportTV

A finnek nyolc év után ismételnének

Sport TV avatar Sport TV 2019. 05. 26. 02:57    
Olvasási idő: 3 perc

Ismét nem lesz kanadai–orosz álomdöntő, ezúttal a finnek húzták át vastag filccel a papírformát. Így aztán két párosítás megismétlődik a szlovákiai hoki-vb-n. Csak éppen a tét nélküli csoportmérkőzések után a küzdő felek most a bronz- , illetve az aranyérem megszerzéséért csapnak össze.

Kaapo Kakko megszerzi a vezető gólt az azóta már a döntőbe is bejutó két csapat több mint két héttel ezelőtti csoportmérkőzésén (Fotó: Getty Images)

OROSZORSZÁG–CSEHORSZÁG

A vb nagy vesztesei ismét csak az oroszok. Hiába küldték harcba korosodó világsztárjaikat, Ovecskint, Malkint, Kovalcsukot. Most nem jött össze a végső siker, mint tavaly Phjongcshangban.  Talán éppen egy kis alázat hiányzott hozzá. Megnyerték az első nyolc mérkőzésüket, s amikor már kezdték elhinni saját verhetetlenségüket, jöttek a nagy harcos finnek és egyetlen góllal csak, de felülmúlták őket. Kérdés, ettől a kudarctól elment-e végleg (mármint erre a tornára) a kedvük a hokitól, mert ha igen, a becsületes „iparos” játékot mutató csehek visszavághatnak nekik a csoportkörben ugyancsak Pozsonyban elszenvedett sima, 3–0-s vereségért.

KANADA–FINNORSZÁG

Egymással kezdték és egymással fejezik is be a vb-t. Tizenhat nappal ezelőtt Kassán a kéket a tinisztár Kaapo Kakko révén 6:47 perckor szereztek vezetést, ám a juharlevelesek másfél percen belül egyenlítettek Marchessault révén. Aztán több mint másfél harmadon át nem született újabb gól, de a harmadik harmad elején Ilomaki betalált és a finnek remek védekezéssel a végéig őrizték az előnyt, amelyet fél perccel a dudaszó előtt Kakko  véglegesített egy üres kapus találattal. Mindkét együttes ezután simán jutott el a negyeddöntőig – nem számítva a finnek „taktikai” vereségét a németektől, amellyel elkerülték a mumus svájciakat a playoffban. A negyeddöntőben aztán mindkét együttes a hosszabbításban csikarta ki az elődöntőt. A finnek is vesztő helyzetből egyenlítve verték ki az elmúlt két vb győztesét, ám a kanadaiak sikere volt a”neccesebb”: .4 másodpercen múlt, hogy el nem estek a finnek által elkerült svájciak ketétől. De életben maradtak, és simán legyőzve a cseheket jutottak el fennállásuk során negyvenedik alkalommal az első kettő közé. (Azért nem írhatunk döntőt, mert korábban hosszú időn át körmérkőzéses formában rendezték meg a világbajnokságokat, azaz nem mindig volt klasszikus döntő. ) A finnek esetében ez a szám ennél sokkal kisebb, eddigi két arany- és 8 ezütérmük után 11. alkalommal részesülhetnek a két fényesebb medália egyikéből.
Érdekesség, hogy két eddigi vb-címük (1995, 2011) megszerzésekor egyformán elkerülték Kanadát, azokon a tornákon nem mérkőztek meg a tengerentúliakkal.  A másodikat egyébként éppen Szlovákiában rendezték, ugyanúgy Kassán és Pozsonyban, mint most.
A pozsonyi egyébként már a negyedik vb-döntő lesz a két együttes között. 1994-ben Milűnóban 1–1 után szétlövésben 3–2-re, 2007-ben Moszkvában 4–2-re, három éve ugyancsak az orosz fővárosban 2–0-ra egyformán a kanadaiak győztek. Ez a finn csapat azonban a mostani tornán a nagy hatosból négy ellenfelét (az amerikaiakat, a svédeket, az oroszokat és mint már korábban írtuk, a kanadaiakat is megverte már – a csehekkel nem játszott), azaz igazán jó nyakakba kerülhetnének a világbajnoki aranyak.
Gyors pillantás a statisztikákra. A pontlistán a kanadai Mark Stone 14 ponttal (7+7) az 5., Anthony Mantha 13-mal (7+6) a 7., de ő egy meccses eltiltást kapva nem játszott az elődöntőben. A legjobb finn, Sakari Manninen csupán a  18., 10 ponttal (2+8), de az egyik gólja a győzelmet jelentő találat volt a svédek elleni negyeddöntőben. A kapuslistán a két fő kapus egymás mögött áll, a 6 találkozón védő Matt Murray a 3., 155 védéssel, 11 kapott góllal, 93.37%-os védési hatékonysággal, 1.82-es GAA-val. Éppen mögötte foglal helyet Kevin Lankinen 7 mérkőzésen152 védéssel, ugyancsak 11 kapott góllal, 93,25%-kal és 1,57-es GAA-val (ez utóbbi a legjobb az összes rangsorolt kapus közül). A plusz-mínusz listán a kanadai Pierre-Luc Dubois és Marc Stone +11-gyel hetes holtversenyben a 2., a tinizseni Kaapo Kakko +10-zel hatodmagával a 8. Az összehasonlító csapatstatisztika szerint a kanadaiak lövéshatékonysága jobb (12.87%–8.87%), jobb az emberelőny-kihasználásuk (50%–23.18%), valamennyivel gyengébben védekeznek emberhátrányban (78.57%–80.95%), icipicivel jobb kapusai védési hatékonysága (93.81%–92.68), sokkal több büntetőpercet szedtek össze (90, ill. 44 – persze ebben benne van pl. Mantha végleges kiállítása is).
A kérdés tehát, hogy a legfontosabb mutatószán, az elnyert vb-aranyaké 27-re vagy 3-ra ugrik vasárnap késő este a pozsonyi Ondrej Nepela Jégpalotában.

JÉGKORONG ELIT-VB. Sport2 15:30  Oroszország–Csehország a 3. helyért  (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Balogh Tibor, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Ancsin János); Sport2 20:00  Kanada–Finnország döntő (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Szuper Levente, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Szélig Viktor)