Az „alapító bajnok” az aranyesélyes ellen • SportTV

Az „alapító bajnok” az aranyesélyes ellen

Sport TV avatar Sport TV 2019. 08. 23. 08:16    
Olvasási idő: 2 perc

Egy mai futballszurkolónak az 1. FC Köln egy, a két legmagasabb osztály között pendliző német kiscsapat. A futballhistória ismerősei – no meg a +60-as szurkolók számára – emellett a Bundesliga első kiírásának bajnoka is. Az aktuálisan újonc együttes a második fordulóban a bajnokesélyesek egyikét – egy forduló után a táblázat listavezetőjét – fogadja. A péntek esti futballkínálatot még egy török bajnoki is képviseli.

Kegutóbb tavaly januárban játszott élvonalbeli bajnokit a BVB Kölnben. Akkor még a Heintzcel harcoló Raphael Guerreiro (balról) helyzete még cseppet sem volt kétséges Dortmundban (Fotó: Getty Images)

KÖLN–DORTMUND

Bár senki sem számíthat Dortmundban olyan sétameccsre, mint a nyitón az Augsburg ellen, a BVB mester. Lucien Favre valóban szó szerint a bőség zavarával küzd. Az egyetlen, vállsérülés miatti hiányzó, Morey kivételével valamennyi játékosa bevethető, még az Augsburg elleni csatát kihagyó Roman Bürki és Raphael Guerreiro is. Kevés szerepet kapott eddig Thomas Delaney és Julian Brandt is, Mario Götze meg ugyanúgy nem kezdő, mint az előző idény elején., amikor egészen októberig nem játszott a csapatban. A svájci mester által előszeretettel használt 4-2-3-1-es formációban a négy támadó pozícióban tetszés szerint cserélgetheti embereit a minőség romlása nélkül. A támadó középpályás hármas lehet Alcácer, Hazard és Bruun-Larsen, esetleg Götze. Az éltámadó pedig Reus, Brandt vagy megint csak Götze. „Igen sok a választási lehetőségem” – mondta Favre a Köln-találkozó előtti sajtótájékoztatón. Brandt amolyan „fél tízes lehet balra”, a legfontosabb, hogy a játéka rugalmas legyen. A mester persze dicsérte az ellenfelet is. „A Köln nagyon jó, nagyon kemény, nagyon agresszív csapat, amely képes nyomást gyakorolni ellenfelére” – értékelte a vendéglátókat, akik a Wolfsburg ellen tisztes, 2–1-es vereséggel kezdték múlt héten az idényt.
Nem került szóba a Guerreiro-kérdés a sajtóeseményen, a jelen lévő Dortmund-sportigazgató Michael Zorc még azt sem volt hajlandó elárulni, tárgyalnak-e a portugál bal oldali „mindenes” (hátvéd, középpályás, néha támadó) a sajtó által lebegtetett távozásáról. Vele vagy nélküle, igazi szenzáció lenne, ha a játékosbőségben „szenvedő” BVB pontot hagyna a Rhein-Energie-Stadionban.

Kapcsolódó

Köln–Dortmund örökmérleg

Az összes tétmérkőzésen: 98 mérkőzés–33 Köln-győzelem–26 döntetlen–39 Dortmund-győzelem/150–160-as gólkülönbség. Ebből a Bundesligában: 86–27–23–36/123–140.
Kölnben: 49–25–11–13/95–64. Kölnben a Bundesligában: 49–21–10–12/84–59.
A párharc legeredményesebbjei (összes mérkőzés): Christian Müller  (9 mérkőzés–9 gól–0 sárga lap), illetve Lothar Emmerich (16–12–0)

BESIKTAS–GÖZTEPE

A veterán gólgyáros Burak Yilmaz (elöl) a gólját ünnepli a két együttes legutóbbi, március 19-i bajnokiján. Azzal az egyetlen – fejessel szerzett – találattal vitték el mindhárom pontot Izmirből a fekete sasok (Fotó: Getty Images)

Ha már a futballtörténelmet emlegettük, aligha vannak sokan, akik tudják, a török futball történlem első nemzetközi kupaelődöntős csapatát a péntek esti találkozó résztvevői közt kell keresni. Pedig így van, az illető klub azonban nem a 15-stzörös bajnok isztambuli Besiktas, hanem vendége, az izmiri Göztepe. Az 3set pedig éppen fél évszázada (!) történt meg: a VVK (az Európa-liga jogelődje)  1969-es kiírásában az izmiri legénység a Marseille, az Arges Pitesti és az OFK Beograd kiverésével egészen a négyig jutott, ahol ki más, mint az Újpesti Dózsa (4:1, 4:0) parancsolt megálljt neki.

A mai utódok persze fényévekre járnak a fél évszázados elődöktől, épphogy bent maradtak az előző idény végén, a 15. helyen végezve. A bajnoki ezüstérmes Besiktas – mely egyébként az első körben sima hármast kapott Sivasban – sokkal esélyesebb, ráadásul csütörtökön kiváló csatárt igazolt a Tottenhamből  Georges-Kevin N’Koudou személyében.  A kameruni származású, de franciaországi születésű, Nantes-ban nevelkedett szélső még három éve igazolt Marseille-ből a Spursbe, később egy-egy évet töltött kölcsönben a Burnley-ben, majd legutóbb a Monacónál. Most a támadó szekcióban olyan kiváló társakkal rohamozhatja az ellenfél kapuját (talán még nem a pénteki meccsen), mint Jermaine Lens, Adem Ljajics vagy a két veterán, Burak Yilmaz és a portugál Európa-bajnok Ricardo Quaresma. Kérdés, ezeket a szuper támadókat (akiket persze „lenulláztak” Sivasban)  képes lesz-e megállítani a Göztepe védősora, ill. megoldás lesz-e további extra védők bevetése.

BUNDESLIGA, 2. forduló. Sport1 19:30 1. FC Köln–BV Borussia Dortmund (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kemenes Szabolcs); SÜPERLIG, 2. forduló: Besiktas JK–Göztepe SK  (kommentátor: Bartha Zoltán)