Újonccal kezd a legutóbbi elődöntős • SportTV

Újonccal kezd a legutóbbi elődöntős

Sport TV avatar Sport TV 2019. 08. 29. 08:56    
Olvasási idő: 2 perc
CHL

Hatodik szezonjának kezd neki a jégkorong Bajnokok Ligája (CHL), amelyet eddig az északi, közelebbről a svéd klubok domináltak. A befejezett ötből négyszer svéd győzelem született (egyszer házi döntőben), az ötödik alkalommal a döntő vesztesét adták a svédek. Azt finn együttes nyerte meg, miként finn ellenfele lesz az első fordulóban az előző idény egyik elődöntősének, a cseh HC Plzennek is.

Petteri Nikkila, a HPL helyi születésű kapitánya szép CHL-idényt remél az újonctól (Fotó: hameensanomat.fi)

Az új idény kezdete előtt nagy sajtótájékoztatót tartottak – persze Svédországban – , amelyen öt érdekességre hívták fel a figyelmet. Az első, hogy ettől az idénytől a mérkőzéseken a csapatok házi pontkirályai „megkülönböztető mezben” lépnek pályára. Az első meccsen még a csapatkapitány viseli ezt, a másodiktól már a csapat aktuálisan legeredményesebb játékosa. (Az esetleges holtverseny eldöntéséről nem szól a fáma.) Összesen 10 újonca lesz a továbbra is 32 csapatos ligának, köztük a finn HPK Hämeenlinna, amelyet az elő fordulóban plzeni vendégjátékán mutatunk. A legutóbbi idényben a franciák, az olaszok és a norvégok első ízben „delegáltak” csapatot a kieséses rájátszásba, a most kezdődő idényben szereplő nemzetek közül a fehéroroszoknak, a briteknek és a lengyeleknek nem sikerült még ezt. Talán éppen most kerül erre sor?

A 2018–19-es idényben az előző kiírás két döntőse, a JYP Jyväskylä és a Växjö Lakers egyaránt a csoportkörben ragadt. Kérdés, a mostani finalisták közül a Frölunda Indians (amely harmadszor nyerte el a trófeát májusban) és a Red Bull München túléli-e a csoportkört.
A liga gólátlaga kitűnő, az előző idényben mérkőzésenként közel 6 (5.9) gól született, remélhetőleg most is gólgazdag találkozókat láthatunk.
A HPK tehát újonc, a HC Skoda Plzen viszont remekül szerepelt a legutóbbi kiírásban. A csoportkörből mindössze egy pontot vesztve csoportelsőként jutott tovább, a nyolcaddöntőben 5–1, 6–2-vel legázolta az olasz Bolzanót, majd nagy küzdelemben, idegenbeli 3–3 után hazai 2–1-gyel elbúcsúztatta a svéf Skellefteát. A BL csúcstartója, az akkor még csak kétszeres győztes és egyszeres döntős Frölunda azonban mindkétszer le tudta győzni (5–3, 3–1) a plzenieket.
A cseh együttes keretében egyelőre a hazai játékosok dominálnak. A 26 fős keretben pillanatnyilag egyetlen „légiós” található, a korábbi „nemzettárs” Szlovákiából a hátvéd trencséni Peter Ceresnak.
A finnek kerete kicsivel „nemzetközibb”, de csak a csatárok közt akad négy légiós, a kanadai szélső Philippe Cornet, honfitársa, a center Cindy Kunyk, az észt center-balszélső Kristjan Kombe valamint a centert vagy jobbszélsőt játszó szlovák Filip Krivosik. A HPK-ból (a Hämeenlinnan Pallokerho rövidítése) nem játszott korongos a májusi világbajnok finn együttesből és nem is igazolt a klub azóta a vb-győztesek közül.
Persze, a keretek még nem véglegesek, akár a csehek, akár a finnek összetétele változhat még a nemzeti bajnokságok kezdetéig.

JÉGKORONG BL, csoportkör, 1. forduló. Sport2 17:00  HC Plzen–HPK (kommentátor: Engyel István)