Puskás Stadion: Mind a 67 215 székből a teljes küzdőteret lehet látni • SportTV

Puskás Stadion: Mind a 67 215 székből a teljes küzdőteret lehet látni

2019. 10. 31. 23:14    
Olvasási idő: 2 perc

Skardelli György, Ybl Miklós-díjas építész, az új Puskás Ferenc Stadion vezető tervezője volt a Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége. A tervezési folyamatok mellett arról is beszélt, hogy mind a 67 215 székből a teljes küzdőteret lehet látni olyan feltételek mellett, ahogyan azt az UEFA és a FIFA előírja.

A stadion madártávlatból. (Fotó: Puskás Aréna/facebook)

Skardelli György nagyon szerette a régi épületet. A tervezésnél az egy fontos szempont volt, hogy a régi stadion szerves részévé vált a budapesti látképnek. Annyira a része volt a budapesti életnek, hogy azt gondolta, akkor ad az ember jó építészeti választ, ha ez a XXI. századi létesítmény valamilyen szinten megidézi azt. Nem az volt a célja, hogy megőrizze a múltat, hanem azt, hogy ne törlődjön ki a régi stadion képe a városképből egyszer és mindenkorra. „Nem tudok ilyen jellegű épületről, ami teljesen új, és a XXI. századi igényeket célozza meg, és mégis valamilyen értelemben visszaidézi az elődjét. Mi ezt próbáltuk megtenni” – nyilatkozta a szakember.

A régi stadiont is a cégüknél (KÖZTI – Középülettervező Zrt.) tervezték, Ifj. Dávid Károly volt a tervező. Azon gondolkodtak, mit tudnak vele kezdeni. Abban biztosak voltak, hogy a felső lelátó szerkezete megromlott. A régi pilonokat először meg szerették volna őrizni, de egy statikai vizsgálat során kiderült, hogy azok is rossz állapotban vannak, hét évet jósoltak nekik. Ezért el kellett őket bontani, de hasonlókat építettek, csak sokkal erősebbeket, hiszen ezek a tetőszerkezetet is hordják.

Szóba került, hogy a hírek szerint vannak olyan helyek a stadionon belül, ahonnan nem lehet tökéltesen látni az eseményeket. „Ez tegnap jutott a fülembe, és rendkívüli módon elkeserített. A mi stadionunk olyan, hogy minden áldott székből, mind a 67 215 székből a teljes küzdőteret lehet látni, és olyan feltételek mellett lehet látni, ahogyan azt az UEFA és a FIFA előírja számunkra. Ez egy alapvetően nagyon fontos dolog, de emellett vannak más előírások is ezektől a nemzetközi szervezetektől, amik a biztonságot szolgálják. Például az, hogy a 25 foknál meredekebb lelátón minden sorba be kell tennünk korlátot, a különböző arénatöltőkbe, lépcsőkhöz mindenhova be kell tenni korlátot, mert tömeges érkezés és távozás van, és a biztonság mindent megelőz. Nyilvánvaló, hogy ezek a korlátok belelóghatnak bizonyos látószögekbe, ez kivédhetetlen. A világon nincs olyan stadion ebben a méretben és ezzel a felszereltségi fokozattal, ahol ez nem jelentkezik, de erre azt mondani, hogy nem lehet látni a küzdőteret, ez nagyon bántó, és nagyon félreértelmezett, mondhatnám azt is, hogy egy picit rosszindulatú is” – árulta el a Sport TV Mai helyzet című műsorában Skardelli György.

A tervező számára olyan kedves az épület, hogy nem is tud kiemelni egyetlen részt, ami a kedvence lenne, mert mindegyik az valahol. Hat éve foglalkozik már vele, az építkezés 2,5 éve megy, és ő minden nap kiment a helyszínre. „Annak drukkolok, hogy szeressék az emberek, legalább annyira szeressék meg, mint a régi épületet. Ez alapvetően azért függ attól is, hogy milyen események lesznek benne, és mind szurkoljunk, hogy verjük meg Wales-t a nyitómérkőzést követően. Ez rendkívül fontos lenne. Akkor biztosan lenne két olyan mérkőzés, amikor olyan teltház buzdítaná a válogatottat, amit ők egy életre megemlegetnének. Mert ők nem focizhattak még abban a stadionban, ahol én számtalanszor jártam, és amikor 70-80 ezer ember drukkolt a válogatottnak, az egy fantasztikusan felemelő érzés” – mondta a Puskás Stadion vezető tervezője.