Folytassa, Haaland! (?) • SportTV

Folytassa, Haaland! (?)

Sport TV avatar Sport TV 2020. 01. 24. 19:09    
Olvasási idő: 2 perc

Erling Haaland bravúros bemutatkozása életben tartotta a Dortmund bajnoki reményeit, ám némiképp átalakítja a BVB csapatszerkezetét is. Az „új szisztéma” próbája a Köln elleni péntek esti bajnoki lesz.

Lesz-e Haaland-gólöröm a Sigal Iduna Parkban is? (Fotó: Getty Images)

Alighanem kettős boldogsággal nyugtázták a „hardcore” norvég sportrajongók szerdán a kézilabdások csoportgyőzelmét, amelyet a szlovénok elleni sikerrel szereztek meg. Azzal lett ugyanis biztos, hogy a csapat az első elődöntőben lesz érdekelve Stockholmban, és nem kell majd ide-oda kapcsolgatniuk Sagosenék sorsdöntő meccse és Erling Haaland második Bundesliga-bajnokija között. A kézicsapat ugyanis már befejezi a meccsét, amikor a tinikedvenc pályára lép első ízben a Signal Iduna Parkban.
Norvég ifjú titánt már láttunk korábban  Ödegaard személyében, akiből az évek folytán állandó válogatott lett ugyan, de olyan fényes pályát nem fut(ott) be, mint amilyent a berobbanásakor és a madridi szerződtetésekor jósoltak neki.
Haaland esetében (akit egyébként „hivatalosan Halandnak kellene írni magyarul, ha nem használjuk a kis, karika alakú ékezetet az „a” betű felett, ami miatt körülbelül „Hólandnak” kell ejteni −­ de mi maradjunk az angolos-németes átírásnál)  viszont minden esély megvan arra, hogy egy Lewandowski-szerű gólgyáros legyen belőle, aki hosszú távon ipari mennyiségben termelheti a gólokat.

Szóval, a múlt heti berobbanás után nem is lehet kérdéses, hogy Lucien Favre a kezdőbe állítja  a skandináv fiatalembert, és megkísérli az egyékes rendszert, amelyet egy olyan szuper támadó középpályás hármassal valósíthat meg, mint a Thorgan Hazard, Reus, Sancho duó. A svájci mesternek inkább a védősor felállítása okozott fejtörést. El kellett döntenie, hogy négy-, vagy háromvédős rendszerben küldje pályára az együttest. Zagadou újra kiesett, így alighanem Akanji és Hummels kezd a hátvédsor közepén és két offenzív szélsőhátvéd, Hakimi és Guerreiro támogatja majd vélhetőleg minél többször a hazai rohamokat.

A kiesés elleni harcban érdekelt Köln kiválóan, a Wolfsburg legyőzésével kezdte a „januári tavaszt”, ám egy esetleges vereséggel akár még rossz esetben az osztályozós, 16. helyre is visszazuhanhat. Így neki is roppant fontos lenne a pontszerzés, ezért a várható dortmundi offenzívával szemben hatékony védekezést kellene kidolgoznia  Gisdol mesternek. Mindenesetre „rutinosítja” csapatát, Kainz és Drexler helyére a jóval tapasztaltabb Thielmannt és Jakobsot állítja be a kezdőcsapatba. Majd kiderül, mit ér a rutin a dortmundi ifjúi lendület (Brandt, Sancho, Haaland) ellenében?…

Statisztikai érdekessége is lesz a mérkőzésnek, a két fél éppen századik tétmeccsét játssza egymás ellen, és éppen az ötvenediket Dortmundban. Az enyhe „történelmi fölény” mindenesetre a BVB oldalán mutatkozik.

Kapcsolódó

Köln–Dortmund örökmérleg

Az összes tétmérkőzésen: 98 mérkőzés–33 Köln-győzelem–26 döntetlen–39 Dortmund-győzelem/150–160-as gólkülönbség. Ebből a Bundesligában: 86–27–23–36/123–140.
Kölnben: 49–25–11–13/95–64. Kölnben a Bundesligában: 49–21–10–12/84–59.
A párharc legeredményesebbjei (összes mérkőzés): Christian Müller  (9 mérkőzés–9 gól–0 sárga lap), illetve Lothar Emmerich (16–12–0)

BUNDESLIGA, 19. forduló. Sport2 20:30 BV 04 Borussia Dortmund–1. FC Köln (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)