Szoboszlaiék tesztmeccse a Sport TV-n • SportTV

Szoboszlaiék tesztmeccse a Sport TV-n

Sport TV avatar Sport TV 2020. 08. 22. 11:25    
Olvasási idő: 3 perc

Szombaton négy felkészülési mérkőzést közvetítünk a sporttévé két csatornáján. A fellépők közt ott van egy hatszoros és egy négyszeres BEK-/BL-döntős, még egy BEK-győztes, sőt triplázó, egy korábbi UEFA-kupa-győztes, a tavalyi BL-finalista, no meg a jelenleg legértékesebbnek számító magyar futballista klubja is,

Szoboszlai Dominik a Salzburg mindhárom felkészülési meccsén pályára lépett a hónapban (Fotó: Getty Images)

SALZBURG–AJAX

Az osztrák bajnok és kupagyőztes negyedik felkészülési találkozóját játssza augusztusban. Az elsőn, 3-án még az edzőtábor közben Brambergben 2–2-t játszott az szlovén másodosztályban szereplő NK Bravo Ljubljanával. A salzburgi gólokat Szoboszlai Dominik – 0–1 után egyenlítve a 18. percben talált be, az új idényben az RB-ből először – és Karim Adeyemi (48.) szerezte, ám utóbbira is volt válasza a szlovénoknak. A második tesztmeccsen a francia élvonalbeli OGC Nice volt az ellenfél Zell am See-ben.0–1-es félidő után  a második játékrészben egy négyest rámolt be a Salzburg, Koita (49.), Zlatko Junuzovic (64.) és Mergim Berisha duplája (59., 62.) hozta a biztos győzelmet. Végül 9 napja, 13-án a cseh bajnokság 7.helyezettjét, a Dynamo Ceské Budejovicét győzte le 2­–0-ra Sekou Koita (1. perc) és Patson Daka góljával 13-án.
Jelenleg legmagasabbra értékelt játékosunk, Szoboszlai Dominik fokozatos meccsterhelést kapott Jesse Marsch edzőtől. Mindháromszor kezdő volt, a szlovénok ellen 32, a franciákkal 48 percet volt a pályán, a csehek elleni találkozót végig játszott a Red Bull akadémia pályáján.

Sekou Keita két edzőmeccsen is betalált, ez a Dynamo Ceské Budejovice elleni gólja (Fotó:: Getty Images)

A szombati edzőmeccset viszont már a nagy stadionban játsszák, és nézők is jelen lehetnek korlátozott számban. Igazi nagycsapat, az Ajax lesz az ellenfél, amely nem csupán négyszeres BEK-/BL-győztes, hanem tagja annak az „elit klubnak”, amelynek részesei mindhárom nagy európai trófeát elhódították legalább egyszer. (Sorrendben a Juventus, a Barcelona, az Ajax, a Bayern és a Manchester United volt csak képes erre.)

A holland rekordbajnok és címvédő is már negyedik tesztmeccsénél jár, előbb két hazai ellenfelet győzött le nagy különbséggel (RKC 6–1, Utrecht 5–1), majd már ausztriai edzőtáborozása idején a Wolfsberger AC-t a holland válogatott Quincy Promes és az új szerzemény Ryan Grevenberch találatával. (Ez utóbbi találkozót a Sport TV-ben is közvetítettük.)

A két csapat egyébként már nemzetközi kupameccset is játszott hat éve, amikor az Európa-liga februári, a nyolcaddöntőbe jutásért játszott fordulójában az osztrákok nagy meglepetésre kettős győzelemmel (Amszterdamban 3–0, Salzburgban 3–1) kiütötték a jóval esélyesebb hollandokat. Akkor is szereoelt a csapatban magyar válogatott játékos: mindkét találkozón Gulácsi Péter védte a salzburgiak kapuját.

LIVERPOOL–STUTTGART   

Mohamed Szalah és Virgil van Dijk is vidáman végzi az edzésgyakoelatokat (Fotó: Getty Images)

Az angol bajnok – 30 esztendő után hatalmas fölénnyel nyerte meg az angol élvonal küzdelmeit, először a Premier League-érában – folytatja ausztriai edzőtáborát, noha Ausztria is a „oiros”,, azaz karanténköteles listára került fel az Egyesült Királyságban. A csapat egy hete készül az Alpokban, ez lesz az első felkészülési meccse. Bár mindkét együttes hosszú ideig állandó résztvevője volt az eurokupáknak (a VfB az utóbbi években már nem az), korábban sosem találkoztak egymással tétmeccsen. 1980. augusztus 5-én, azaz kevéssel több mint 40 éve viszont már játszottak egy előszezonos meccset, azt az akkor Neckarstadionban 15 000 néző előzz a hazaiak nyerték meg 3–2-re, a Pool góljait Kenny Dalglish és David Fairclough szerezte, s annak az idénynek a végén nyerték el a vörösök harmadik alkalommal a BEK-trófeát…

A Stuttgart 29 játékossal utazott el az ausztriai edzőtáborba, amelynek keretében Kizbühelben mérkőzik meg a még egy napik BL-védővel, illetve az aktuális klubvilágbajnokkal. A svábok első felkészülési meccse a múlt héten a Marseille ellen elmaradt, az OM két játékosának pozitív koronavírustesztje miatt, a Mainz ellenit sem játszották le szerdán, ott meg egy mainzi játékos lett pozitív. Igy az ausztriai síparadicsomban első próbatalálkozója lesz csupán Pellegrino Matarazzo mester együttesének, ezt követi majd szerdán a HSV elleni, majd a stuttgarti visszaérkezést követően jövő szombaton az Arminia Bielefeld – az élvonal másik újonca – elleni megmérettetés.

… ÉS A MÁSIK KETTŐ

A másik két tesztmeccsnek csak felvételről tudtunk „helyet szorítani” a szombat esti, illetve éjszakai programban. A Tottenham Hotspur – amely tavalyi döntősként idén már a nyolcaddöntőbn elbúcsúzott a Lipcse ellen a BL-től és a bajnokságban sem sikerült az elitligát érő helyen végeznie – három angol ligacsapatot fogad a következő nyolc napban. Először a League One-ban szereplő – negyven éve UEFA-lupa-döntős – Ipswich Town ellen játszik (ezt a mérkőzést mutatjuk éjféltől a Sport2-n), majd jövő csütörtökön a másodosztályba most kieső Readinggel, jövő szombaton pedig a PL-ben szereplő Birmingham Cityvel csap össze José Mourinho együttese.

A másik találkozón a holland PSV – amely már július vége óta gyakorol és veretlen eddigi tesztmeccsein (Verl és Uerdingen egyaránt 3–0, Vitesse és Willem II egyformán 1–1) újonnan szerződtetett német vezetőedzője, Roger Schmidt vezetésével újabb német ellenféllel játszik, az egykori BEK-döntős (1960), UEFA-kupa-győztes (1980), tavaly El-elődöntős, de a legutóbbi idényben nem túl jól muzsikáló Eintracht Frankfurttal. Az SGE a hónap elején befejezte El-szereplését a Basel ellen, s ezzel a találkozóval kezdi meg edzőmeccseit. A mérkőzést meglehetősen késői időpontban, 1:45-től láthatják a Sport2-n.

Felkészülési mérkőzések. Sport1 15:45 Red Bull Salzburg–AFC Ajax (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Várhidi Péter); Sport1 18:00 Liverpool FC–VfB Stuttgart (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Petur András, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 éjféltől Tottenham Hotspur FC–Ipswich Town FC (felv., kommentátor: Fülöp László); Sport2 1:45 PSV–SG Eintracht Frankfurt (felv., kommentátor: Gyulai Miklós)