Fener-feladat: két pontra csökkenteni a hátrányt

Sport TV avatar Sport TV 2021. 01. 25. 10:26    
Olvasási idő: 2 perc

Ezúttal az élet kissé változtat a futballhétfőnk műsorszerkezetén. Délután az aktuális török bajnokival indítunk, ám utána német trió helyett duó következik: előbb jön a Germánia című elemző stúdióműsor, majd a Bundesliga fordulóösszefoglalója. A szokásos élő mérkőzés elmarad, azon egyszerű okból, hogy hétközi fordulót rendeznek a másodosztályban, keddi, szerdai és csütörtöki játéknappal. (Aki megijedne, ne tegye: kedden is jelentkezünk a 2. Bundesligából egy mérkőzéssel.)

A tavaly nyáron érkezett Enner Valencia (balról) eddig inkáb harcos futballjával, minót eredményességével szerzett örömöt a Fener-híveknek. Az ecuadori csatár eddig 14 bajnokin csak háromszor talált a kapuba (Fotó: Getty Images)

A török mérkőzésünk még a 21. fordulóhoz tartozik, a legújabb „magyaros klub”, a Fenerbahce fogadja rajta a Kayserisport. Az isztambuli kék-sárgák Szalai Attila és Mesut Özil után újabb játékost szerződtetnek. Mint a honlapjukon hivatalosan bejelentették, a legfrissebb szerzemény is Angliából, sőt Londonból érkezik. Bright Oseyi-Samuel, a 23 éves nigériai középpályás a QPR csapatában, a Championshipben 103 bajnokin 11 gólt szerzett, előtte a Blackpoolban játszott a harmad- és negyedosztályban. A három új szerzemény közül Szalai van talán a legközelebb a bemutatkozáshoz, hiszen az Özilt hivatalosan bemutató sajtókonferenciára még csak vasárnap este adta ki az akkreditációs kérelmeket a Fener, az ifjú afrikait pedig szintén a múlt hét utolsó napján jelentették be a honlapon.
Ami a pályán történteket illeti, a hét közepén Sivasban hagyott két pont érzékenyen érintheti a Fenert az ősi riválissal folytatott bajnoki versenyfutásban, mert az előző és a jelen fordulóban is megszerezte a 3 pontot (Karagümrük 4–1 idegenben, Göztepe 2–1 otthon), így ötpontos előnyre tett szert az azonos meccsszámú Galatával és az eggyel elmaradó Fenerrel szemben, utóbbi tehát csak csökkenteni tudja kettőre ezt ebben a körben. Az ellenfél Kayseri erősen érdekelve van a kiesés ellen folytatott küzdelemben. Az éppen vonal feletti csapatként éppúgy 19 pontja van, mint a már kieső helyen lévő Genclerbirliginek, igaz, egy mérkőzéssel kevesebből.
Noha a két csapat örökmérlegének nyelve erősen elhúz a Fener irányába, az utóbbi időkre ez nem nagyon igaz. A 2018–19. évi idény kezdete óta lejátszott négy meccsükből hármat megnyert a Kayseri, a legutóbbin pedig tavaly júniusban még a 87. percben is vezetett 1–0-ra a Sükrü Saracoglu Stadionban Mensah remekbe szabott szabadrúgásával. Ám akkor a csereként beálló koszovói csatár Vedat Muriqi (azóta már a Laziót erősíti) vitatható 11-esből egyenlített, egy percre rá pedig a korábban a Bayernt is megjáró brazil középpályás Luis Gustavo megszerezte a győztes gólt.

Kapcsolódó

FENERBAHCE–KAYSERISPOR ÖRÖKMÉRLEG

Az összes tétmérkőzésen: 47 mérkőzés–26 Fener-győzelem–12 döntetlen–9 Kayseri-győzelem/ 92–46-os gólkülönbség. Ebből az élvonalban: 38–22–8–8 / 79–41. Isztambulban: 24–18–3–3/ 63–27. Isztambulban az első osztályban: 19–15–2–2 / 54–23
A legutóbbi mérkőzés: Fenerbahce–Kayserispor 2–1 (1–1). Gólok: Muriqi – 11-es, Luis Gustavo, ill. B. Mensah (SüperLig, 2020. 6. 12.).
A legutóbbi Kayseri-győzelem Isztambulban: 2–3 (SüperLig, 2018. 9. 1.)

SÜPERLIG, 21. forduló. Sport1 17:00  Fenerbahce SK–Kayserispor (kommentátor: Gyulai Miklós).
BUNDESLIGA. Sport1 19:30  Germánia futballtalkshow
(műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila és Mészáros Ábel; Sport1 20:30 a 18. forduló teljes összefoglalója (kommentátor: Bartha Zoltán és Fülöp László)

Cookie beállítások