Mediterrán kupaeste • SportTV

Mediterrán kupaeste

Sport TV avatar Sport TV 2021. 01. 27. 12:53    
Olvasási idő: 5 perc

Mindkét általunk követett dél-európai kupasorozatból két mérkőzéssel jelentkezünk szerdán. A különbség csak a fázisban van: a spanyolok még a nyolcaddöntőnél tartanak, az olaszok már az elődöntőbe jutásért lépnek a pályára. Az azonosság: mind a négy találkozót élőben közvetítjük.

Ousmané Dembélé volt a múlt heti Cornella elleni kupacsata abszolút főszereplője. Előbb kihagyott egy 11-est, aztán a hosszabbításban két góljával eldöntötte a továbbjutást (Fotó: Getty Images)

ATALANTA–LAZIO

Az első olasz találkozón megismétlődik a tavalyelőtti kupafinálé. Akkor a „friss nagycsapatnak” számító, felfelé tartó Atalanta – amely a negyeddöntőben valósággal kiütötte az előző négy kiírás sorozatgyőztesét, a kuparekorder Juvét – meghajolt a Lazio óriási rutinja előtt, s 2–0-ra elbukta a mérkőzést. Az már a bergamó csapat negyedik kupafináléja volt, ezek közül csak az elsőt, az 1963-ast sikerült megnyernie. Akkori (és mostani) ellenfele, a Lazio Coppa-múltja sokkal gazdagabb: nem kevesebb mint 10 fináléban léphetett fel, s ezek közül 7-et sikerült is megnyernie. A két csapat közös múltja   1937 decembere óta íródik, a legtöbbször döntetlenül végeztek, 44-szer, emellett az Atalanta 38,  a Lazio 33 győzelmet számlál. A kupában most játszanak majd 11-edszer (1938 óta), itt a rómaiak eredményesebbek 4 győzelemmel (benne az említett tavalyelőtti döntőbeli sikerrel), szemben a bergamóiak két sikerével és 4 iksszel.

Alejandro „Papu” Gomezt ünneplik a társak az Olimpicóban tavaly szeptemberben, amikor duplájával döntő szerepet vállalt a Lazio 4–1-es legyőzéséből (Fotó: Getty Images)

A Serie A-ban mindkét együttesnek jól megy manapság, az Atalanta 4., a Lazio 7., de csupán kétpontnyi a különbség köztük. Az idényben roppant korán, az időben másodiknak sorra kerülő első fordulóban csaptak össze egymással, szeptember utolsó napján. Az Olimpicóban – 1000 néző előtt – az Atalanta nagy győzelmet aratott, a 4–1-es sikerből „Papu” Gómez duplával, Gosens és Hateboer egy-egy találattal vette ki a részét.  Simone Inzaghi azonban nem az az edző, akit kétszer is meg lehet verni ugyanazzal a játékkal, ezért Gian Piero Gasparininek ki kell találnia valamit. Az előző fordulót a kékek vették egy kicsivel jobban, 3–1-re győzték le a Cagliarit, míg a bergamóiak „csak” 2–1-re bizonyultak jobbnak Parmánál. Ennek azonban aligha van jelentősége a koraesti mérkőzés kimenetelét illetően…

JUVENTUS–SPAL

CR7: három (bajnoki) meccsen három gól a SPAL ellen. Vajon meglesz a 3. Coppa Italia-gól is a 8. Olaszkupa-mérkőzésén? (Fotó: Getty Images)

Az esti mérkőzésen a 19 döntőjével, ebből 13 győzelmével kuparekorder Juventus fogadja a mezőny egyetlen másodosztályú csapatát, a ferrarai SPAL-t, amely a negyeddöntőig vezető úton egy-egy harmad- és másodosztályú ellenfél mellett két Serie A-s együttest is elbúcsúztatott: a 3. fordulóban a Crotonét 1–1 után 11-esekkel (4-3), a nyolcaddöntőben pedig a Sassuolót (2–0), értelemszerűen mindkettőt idegenben. (A Coppa Italiában úgy igyekeznek a nagycsapatok minél tovább jutását elérni, hogy eltérő ligás csapatok esetében mindig   a magasabb osztályú a pályaválasztó. Ennek persze a nézők nélküli „Covid-időkben” kisebb a jelentősége, de ha kevesebbet is, mégis némi előnyt jelent.)
A Juve viszont otthon játszotta le eddigi egyetlen meccsét – itt a szabály a kiemelteket, azaz az előző évi Serie A 1-8. helyezettjét preferálja – , amelyen kemény küzdelemben, hosszabbításban tudta csak legyűrni a Genoát 3–2-re, Rafiának a 104. percben szerzett győztes góljával.  Cristiano Ronaldo azon a mérkőzésen sem szerzett gólt, 2/7-es gól/ meccsmutatója a legrosszabb abból a 13 sorozatból, amelyen klubcsapatai (Sporting, MU, Real, Juve) képviseletében 3-nál több mérkőzésen pályára lépett. (Amúgy a SPAL ellen eredményes: 1 a meccs/gól átlaga, három győztes bajnokin egyformán 1-1 gólt szerzett.)
A két csapat csak két sorozatban ütközött meg eddig, a bajnokságban csak az élvonalban játszottak (ami nem meglepő, mert a Juve egyetlen év kivételével mindig ott szerepelt), az örökmérleg 24 zebra-siker mellett 12 remit és csupán 2 ferrarai győzelmet tartalmaz. A kupában azért nem ekkora a fekete-fehérek fölénye, Összesen három alkalommal csaptak össze, először az 1961–62-es kiírás elődöntőjében a SPAL 4:1-re nyert, de a döntőben aztán 2:1-re kikapott a Napolitól. (Az volt a ferrarai klub legeredményesebb kupamenetelése.) A második kupacsatájuk igazi drámai küzdelmet hozott Ferrarában, 1966 januárjában, a negyeddöntőben. A 90 perc 1:1-gyel zárult, ám a hosszabbításban Menichelli kétszer és Leoncini is betalált, ezzel ugyanannyira nyert a Juve, mint amennyire vesztett négy évvel korábban.
A legutóbbi kupacsata dátuma 1973, ekkor már az öreg hölgy az olasz futball legeredményesebbje volt, a bajnoki és a kupagyőzelmek számát tekintve is. (A BEK/BL külön kávéház, abban mindkét milánói klub eredményesebb a Juvénál: Milan 7, Inter 2, Juve „csak” két győzelem). Akkoriban az első forduló csoportkör formában zajlott, mindenki csak egyszer csapott össze a másikkal. A mérkőzésre Ferrarában került sor, a vendégek 5–0-ra lesöpörték a házigazdát, a diadalmas „tengely” segítségével, a középcsatár Anastasi triplázott, a középhátvéd Cuccureddu duplázott.
A mai meccsre Andrea Pirlo változásokat ígért a hazai csapatba: a kaput Gianluigi Buffon védi, akinek ez lesz a 36. Coppa Italia-mérkőzése (nem mellesleg a trófea 4-szeres győztese), a mezőnybe visszakerül Demiral és De Ligt, kikerül viszont a kezdőből Bentancur.
A Juve egyébként győzelemből jön, vasárnap 2–0-ra verte meg a Bolognát (gólok: Arthur, McKennie), a SPAL ugyanennyire kikapott Ascoli Picenóban, de ezzel is ötödik az idényfelezéskor, azaz feljutási plyayoffot jelentő helyet zárta az „őszi” szezont.

SEVILLA–VALENCIA

Suso győztes gólja a Mestallában a Valencia ellen tavaly december 22-én. (Fotó: Getty Images)

A Copa del Rey öröktáblázatának 8. helyezettje (4 győzelem, 4 további döntő, 10 elődöntő) fogadja a 4.-et (9 győzelem, 9 vesztes döntő, további 17 elődöntő). A két klub közös históriája tiszteletet parancsoló, 93 évvel ezelőtt a második ligában játszottak először, az élvonalban 1934 óta küzdenek rendszeresen, a kupában pedig már  14 meccsen vannak túl, de ez lesz az első egymeccses csatájuk, az eddigi 7 oda-vissza párviadal után. Ezek legrangosabbját  1954-ben és 1962-ben az elődöntőben játszották, előbbin a denevéresek  bizonyultak jobbnak, kettős győzelemmel (1:0, 3:1), utóbbin a Sevilla visszavágott (2:2, 3:0), ám  a döntőben ellentétesen végeztek: a Valencia 3:0-ra megverte a Kubala nélkül, de Luis Suárezzel felálló Barcát, a Sevilla viszont 2:1-re kikapott a Real Madridtól, amelynek mindkét gólját Puskás Ferenc szerezte. Játszottak ezen kívül az 5. fordulóban, kétszer a negyeddöntőben, legutóbb pedig ugyanabban a fázisban, mint most, a nyolcaddöntőben. Ennek is már 9 éve, a szoros csatában idegenben szerzett góllal (1–0,  1–2) a Valencia ment tovább, de az elődöntőben aztán elvérzett a Barcától.
A jelenlegi formákat tekintve a Sevilláé messze jobb: november 7. óta 16 tétmérkőzésből csupán kettőt vesztett el, a két madridi óriás elleni bajnokikat. A kupában ebből eddig három meccsén még gólt sem kapott, igaz, az előző körben a másodosztályú Leganést csak a hosszabbításban szerzett Ocampos-góllal sikerült lenyomnia.
A Valencia jóval hektikusabban szerepel, a legutóbb például vasárnap otthon kapott ki, igaz, a listavezető Atléticótól (1–3). Ezzel a 4. Sevillától 16 ponttal lemaradva csak a 12. helyen áll a LaLiga táblázatán. A legutóbbi bajnokijukon is Julen Lopeteguui együttese győzött, december 22-émn a Mestallában, Suso 81.percben elért góljával.
Bár a kupában a nagy klubok csak elvétve szerepelnek gálacsapatukkal, most megvan a remény rá, hogy mindkét edző közelítőleg a legerősebb tizenegyét küldje a pályára.

RAYO VALLECANO–BARCELONA

Főként Luis Advínculától van oka tartani a Barca-védőknek – a perui válogatott csatár a Rayo házi gólfelelőse (Fotó: Getty Images)

Noha eredményességben hatalmas a szakadék a két együttes között, játékstílusban kevésbé. A Rayo az igazi ”játszó” kiscsapatok közé tartozik, annak idején még a Guardiola-korszakban 72 mérkőzés közül egyedül tudta labdabirtoklásban legyőzni a katalán óriást. Igaz, azt a meccset is elvesztette, miként a  36 egymás elleni bajnokijukból 24-et, miközben csupán 4-szer nyert, 8 döntetlen mellett.
Eddig csak bajnokikat játszottak a kupában ez lesz az első összecsapásuk.
A Rayo jól szerepel a másodosztályban, a félévzárás után egy fordulóbal 4. a táblázaton, azaz potenciális playoff-résztvevő.  Legutóbbi bajnokiját vasárnap azonban elbukta otthon a Mallorca ellen (1–3). A kupában az eddigi három fordulóban a Teruel (4. osztályú, 3–2 hosszabbításban), a Haro (3. o., 3–1) és az Elche (La Liga., 2–1) testén át jutott a negyeddöntőig. Az első meccsen a kapustartalék Luca Zidane volt, aki nem lépett pályára. Zinédien Zidae fia a múlt nyáron igazolt át a Castillából a Rayóba, de csak 5 meccsre kapott bizalmat edzőjétől Andoni Iraolától, aki játékosként a Bilbao legendája volt (406 LaLiga meccseb szerepelt az Athletic jobbhátvédjeként). Mind az öt meccsélt decemberben, illetve janárr 2-án vldte, azüta bajnoki és kupameccsen sem került a nevezett meccskeretbe.
A Barca köreiben a tegnap nyilvánosságra hozott financiális jelentés (is) borzolja a kedélyeket. Eszerint a pandémia árnyéka borította esztendő végén 1.2 milliárd euró a klub adóssága, ebből 730 millió a rövid lejáratú hitel.  A legnagyobb költséget a bérkiadások jelentik, a klub jövedelmének 74%-át emésztik fel évente.  Amúgy a pályán sincs minden rendben. A múlt héten a Cornella ellen kicsikart kupatovábbjutás, két kihagyott 11.-essel, csak a hosszabbításban elért gólokkal  is  rávilágított a problémákra, a bajnokságban pedig az Atléticóval szembeni 7, veszett pontok tekintetében 13 pontos elmaradás pedig nehezen behozhatónak tűnik. Ansu Fati, Piqué,  Sergi Roberto és Coutinho továbbra sem bevethető. Mesisi a szuperkupadöntőben kapott pirosa miatti kétmeccses eltiltása lejárt. Koeman azonban a tervek szerint most sem állítja a kezdőbe, sőt valószínűleg Griezmann sem lesz ott a csapatban az első sípszókor. A Barca honlapjának vélelmezett kezdője (Neto – Mingueza, Araujo, Umtiti, Firpo – Busquets, Pjanic, Puig – Trincao, Braithwaite, Dembélé) azt sugallja, a holland mester számára még mindig csak másodlagos (harmadlagos?) a Copa del Rey. A két pozitívum két franciához kapcsolódik: a világbajnok Umtiti kezd visszazökkenni a rendes kerékvágásba, az „üveglábú”, minduntalan sérült Dembélé viszont bombaformában játszik – csak meg ne sérüljön! – idézhetik Faragó Richard klasszikusát a Barca-szurkolók.
Hogy aztán a Barca B elég lesz-e a továbbjutáshoz, vagy a két madridi óriás után a kuparekorder is a kiesés sorsra jut, nagyon korán, még a negyeddöntő előtt, az kiderül majd Vallecasban, ahonnan a Sport1-en közvetítjük a találkozót.

COPPA ITALIA, negyeddöntő. Sport2  17:45  Atalanta–Lazio (kommentátor: Méhes Gábor); Sport2 20:45 Juventus–SPAL (kommentátor: Fülöp László)
COPA DEL REY, nyolcaddöntő. Sport1  18:45  Sevilla–Valencia (kommentátor: Engyel István, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 21:00 Rayo Vallecano–Barcelona   (kommentátor: Gyulai Miklós, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Hegyi Iván);