Legutóbbi frissítés 2017. január 30. 22:17
NFL

Levélben ajánlom! bezár

Az ördög és az oroszlánbarlang

Fotó: EUROPRESS/AFP

A franchise személyzeti politikája is jelentős részben hozzájárult ahhoz, hogy a vasárnap az ötödik Super Bowl-győzelmére hajtó New England Patriots a kétezres évek talán első számú franchise-a legyen az NFL-ben.

Sokan sokféleképpen magyarázták-magyarázzák a New England sikereinek titkát, Tom Brady zseniális irányítói munkája, Robert Kraft tulajdonos nyugodt hátteret teremtő ténykedése vagy Bill Belichick edzői zsenialitása többször, több helyen is előkerült, a Sports Illustrated most egy újabb kulcsfontosságú részt villantott fel. Részenként persze ez is tudott volt, de azért az sohasem baj, ha játékosügynökök segítségével is megnézzük, miképp fest a Patriots személyzeti politikája.
„A Patriots az ügynökök rémálma – mondta egyikük. – Ha egy játékos mindenáron a Patriotsban szeretne játszani, akkor ők diszkontáron csapnak le rá.” Az „ők” alatt Belichicket és segítőjét, a „személyzetist”, Nick Caseriót kell érteni. Az ügynök szerint nagyjából így kell elképzelni egy szerződésről szóló beszélgetést Belichickkel. Az edző körülbelül így fogalmaz: „A helyzet egyszerű: a srácod meg akarja nyerni a Super Bowlt vagy sem? Ha igen, akkor fogd ezt a pénzt és írjátok alá a szerződést. Ha nem, akkor viszlát.” Belichick egyébként csak a 23. órában kapcsolódik be a tárgyalásokba. Addig Caserióé a terep, ha neki nem jön össze, akkor a vezetőedző színre lép, kevesebb pénzt, de szebb kilátásokat kínál a játékosnak…

Fotó: EUROPRESS/AFP


A legutóbbi nyáron például a Los Angeles Ramst elhagyó, nyolc NFL-szezonja alatt egyetlen playoffmeccset sem vívó Chris Long döntött úgy, hiába üldözi őt nagy pénzzel a Detroit Lions, a Dallas Cowboys vagy éppen a mostani döntőbeli ellenfél, az Atlanta Falcons, ő inkább egy évre, potom 2,3 millió dollárért (amiből csak egymillió volt garantált) aláír a New Englandhez. „Korábban nem teszteltem a piacot, de biztos voltam benne, hogy én ide akarok jönni. Ha nem lett volna lehetőségem olyan csapatba igazolni, amellyel megszerezhetem a bajnoki címet, akkor visszavonultam volna. Ide azonban öt dollárért is aláírtam volna, mert ide akartam jönni” – vallotta be Long.
Az egyik, a New Englanddel több mint egy évtizede üzletelő ügynök szerint négy kategóriába osztják be a játékosokat:
- az alacsonyan draftolt, illetve szabadügynökként szerződtetett játékosok, akiket elengednek, amikor nagy pénzt akarnak kaszálni a szerződés-hosszabbításkor
- az elégedetlenkedők, mint például hajdan Corey Dillon vagy Randy Moss volt. Nem csapatemberek, de egy-két évig hajlandóak a piaci értékük alatti összegért játszani, de amikor nagyot akarnak szakítani, elengedik őket
- a pályafutásuk vége felé lévő játékosok (mint a fentebb idézett Long vagy LeGarrette Blount), akik még nyerni akarnak valamit, ráadásul ezért képesek is tenni
- azok a játékosok, akikért hajlandóak piaci árat fizetni, és akik képesek maximálisan a magukévá tenni a klub filozófiáját. Robert Gronkowski vagy Devin McCourty például ez a kategória, velük kapcsolatban Belichick mottója, hogy „kapjanak egy jó szerződést”.

Fotó: EUROPRESS/AFP


Ami minden Patriots-játékos ismérve, hogy egyikük sem posztja legjobban fizetett játékosa. Ha esetleg valaki erre vágyna, még mindig ott az adu a vezetőedző kezében: Tom Brady folyton átsrukturált szerződése. A QB megállapodása a 2017-es évben 13,7 millió dollárral számít majd be a salary capbe. Ez például 200 ezer dollárral kevesebb, mint Trumaine Johnson, a St. Louis Rams cornerbackjének a pénze. A miheztartás végett: Brady a 27. legjobban fizetett játékos az NFL-ben, miközben vasárnapról hétfőre ő lehet az első quarterback, aki öt Super Bowlt nyer meg a csapatával.
Brady és ügynöke, Donald Yee már rég elfogadták, hogy a QB a valós értéke alatti fizetést kap, cserében viszont a szponzorokból (Under Armour és a többiek) az utolsó centig kisajtolnak mindent, valamint a játékos wellnesscége, a TB12 irodát kapott a Patriot Palace-ban és rengeteg előjogot élvez a franchise-on belül. Egyébként a Brady-út járható, ezt bizonyítja, hogy egyik nagy haverja, a szintén Yee-kliens Julian Edelman hajlandó volt évi 4,25 millió dollárért aláírni. Csak meg kell érteni, hogy a sikerért a játékosoknak is áldozniuk kell. Az SI egyik szakértője viszont másképp fogalmazott, kölcsönvéve Kevin Spacey szavait a Közönséges bűnözőkből: „Az ördög valaha volt legnagyobb trükkje, hogy elhitette a világgal, ő egyáltalán nem is létezik…”

Fotó: EUROPRESS/AFP


A nyáron Malcolm Butler, az XLIX Super Bowl hőse tapasztalhatja ezt meg, halmozottan hátrányos helyzetből, hiszen az ügynöke még egyetlen veterán NFL-szerződést sem hozott tető alá. Az SI egyik szakértője erre ezt mondta: „El sem tudom képzelni, hogy lehet úgy tárgyalni a Patriotsszal, hogy ilyenben nincs tapasztalata az embernek. Ez olyan, mint besétálni az oroszlán barlangjába.”

(Sport TV)

A Sport1-en február 5-én 22 órakor a Trash Talk Extrával vezetjük fel a Super Bowlt, majd éjféltől Houstonból élőben közvetítjük az Atlanta Falcons-New England Patriots nagydöntőt.

Hozzászólás (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!