Vörösbor vagy zöld ár is okozhatja a kanárik vesztét – Copa-felvezető, 1. rész

Rendkívül furcsa, brazil rendezésű Copa América elé nézünk, és itt most nem a gazdasági-politikai viszonyokra gondolunk, pedig arról is lehetne hosszasan beszélni, Caracastól, Limáig, Bolsonarótól, Seuxis Hernandezig, a visszatérést tervező Kirchner elnökasszonytól, a Pepe Mujica-utód Tabaré Vázquezig … No, de maradjunk egyelőre a pályán, és nézzük mit hoz az idei Copa América!

Hagyományosan a Copa a vb-selejtezők kezdetét jelentette, ám a késői katari vb miatt, ez most nem így lesz, hisz a selejtezők majd csak 2020 márciusában kezdődnek. Lejátszanak kettőt, majd jövő nyáron egy újabb argentin-kolumbiai rendezésű Copa következik, ahová az idén is résztvevő Katar mellé, Japán helyére Ausztráliát hívták meg. A következőt pedig 2024-ben rendezik, onnantól kezdve pedig a páros években. Logikus, nem?

A korábbán kizárólag dél-amerikai csapatokkal megrendezett, előbb 4, majd elviekben 9, gyakorlatban 4-7 csapatos tornákat (szinte nem volt olyan, hogy valamelyik csapat ne lépett volna vissza) 1975-től hívják Copa Américának, akkoriban tíz válogatott részvételével. Ebből nyolcan már nyertek Copát (csak Ecuador és Venezuela nem), ám a 45 tornából 37-et a nagy hármas, Uruguay, Argentína és Brazília nyert. A kilencvenes évekre a tízes létszám is stabilizálódótt, majd 1993, azaz az utolsó jelentős argentin diadal óta, 12 csapatosra növelték, Mexikóval és egy ázsiai csapattal. A TIZENÖTSZÖRÖS győztes Uruguay azóta kétszer, a nyolcszoros bajnok Brazília négyszer (de 12 éve nem) nyert, míg bizonyára sokan emlékeznek Chile duplázására 2015-16-ból. Mondjuk Lionel Messi talán inkább rémálmaiban:

#BAUZA: "If you leave Messi alone like vs Chile (as Tata did), he will have 4/5 defenders on him & suffer a lot." pic.twitter.com/nNqXmSUp9x

— ARG Soccer News ™ 🇦🇷⚽⭐️⭐️⭐️🏆 (@ARG_soccernews) August 4, 2016

Ezt a 2016-os centenáriumi Copát pedig egyenesen az USÁ-ban rendezték, és biztos forrásból (lévén, hogy a METLIFE-stadiontól félórányira laktam) tudom, micsoda horribilis összegeket kértek el a jegyekért. Persze, azóta láttunk már „barátságos” el Clásicót Miamiból, az El Monumentalban félbeszakított, majd a Bernabeuban lejátszott Superclasicót. Talán a nosztalgiázáson és a futball elüzletiesedésén való kesergésen kívül annyi a tanulság, hogy egy meccsre inkább elutaznak a csapatok, jobban odavonzzák a nézőt, stb.

Jelenleg az a helyzet, hogy a CONMEBOL tíz országa és a CONCACAF megerősődése (Arany-kupa, stb) miatt az utóbbi években eléggé nehezen sikerült megegyezniük az amerikai kontinens nem éppen jól szervezett és átlátható szövetségeinek. Az MLS márciustól novemberig tartó idénye miatt az amerikaiak egyre gyakrabban mondják le a tornát, míg a kétszeres ezüst- és háromszoros bronzérmes Mexikó az idén először inkább az Arany-kupára fókuszál. A 12 csapatból 8 továbbjutó sem igazán ideális lebonyolítás, lévén, hogy 75% továbbjut – három forduló után.

Az A-csoportban az esélytelenek nyugalmával talán csak Bolívia indulhat, Eduardo Villegas edző jórészt hazai játékosora épített csapatából talán csak a 21 éves Luis Haquínt érdemes kiemelni. A mestert talán a The Strongest csapatában eltöltött sikeres időszak (5 bajnoki cím) is kötelezi az „erőfutballra”, amelynek kulcsfigurája a jelenleg a kínai másodosztályban focizó 31 éves középcsatár Marcelo Moreno Martins, és ezzel azt hiszem, mindent elmondtam a kvalitásukról. A ZÖLDeknek már csak azért is nehéz dolguk lesz, hiszen Ricardo Gareca Peruja 36 év után jutott ki a tavalyi vébére, és évek óta összeszedett, néha szemet gyönyörködtető, de rendkívül modern és atletikus focit játszik. Az átlagéletkor azonban 27 év, igaz, ezen a két ikon, Paolo Guerrero és Jefferson Farfán rengeteget dob – „szerencsére” Claudio Pizarrónak már évek óta nincs esélye a csapatba kerülésre. A perui csapat ereje azonban nem elöl, illetve az atletikus Advíncula vagy a Bundesligát is megjárt Carlos Zambrano miatt nem is hátul keresendő: A Cueva-Yotun-Tapia középpályástrió kifejezetten ötletes támadófocira is képes, így akár másodikként is továbbjuthat.

Veszélyes Venezuela, és itt megint nem az ötvenezres bolivaros bankóra, illetve a hiperinflációra gondolunk, hanem Rafael Dudamel csapatára. Talán kevesen tudják, hogy a fantasztikus becenévvel rendelkező csapat – Vino Tinto, azaz vörösbor – öt éve még a 89. helyen szerénykedett a világranglistán, és még 2016-ban is csak 83. volt. Azóta viszont már a 29. helyre léptek elő, köszönhetően egyrészt a Dudamel vezette, az U20-as tornán másodjára játszó, ezüstéremig menetelő generációnak. A döntőt a korosztályos szinten mostanában mindent vivő angolok ellen ugyan elvesztették, de a torna gólját az azóta Augsburgba szerződő Sergio Cordova lőtte, Venezuela pedig visszakerült a nemzetközi futballtérképre.

Cordova nincs itt a tornán, viszont a jól cselező belső védő, Yordan Osorio vagy a Japánt hosszabbításban kiejtő City-középpályás Yangel Herrera igen. És persze akkor még nem beszéltünk a kontinens egyik legnagyobb tehetségének tartott, 15 évesen már profiszerződést kapó Wuilker Farinezről,  aki történetesen kapus. Farinez már az U17-es szinten is kiemelkedett, a 2015-ös Copára is behívták – 17 évesen. Az U20-as menetelésből egy 506 perces kapott gól nélküli sorozattal vette ki a részét a kolumbiai Millionarios kapusa, akit a hírek szerint a Benfica nézett ki magának. Egyes források szerint nyílt titok, hogy játékjogának 75%-a portugáloké, Farinez tagadta ezt. Az viszont tagadhatatlan, hogy a még mindig csak 21 éves, 178 centis kapust többek között ilyen védések miatt tartják korszakos tehetségnek:

A venezuelia sikerből komolyan kiveheti a részét a picit tapasztaltabb csatárpáros: a Newcastle-ben 11 gólig jutó, de a West Bromwich csapatát is megjárt Salomón Rondón és Josef Martínez (ő ugye tavaly 26 góllal lett MLS-gólkirály és futotta a liga történetének legerősebb idényét) neve elég jól cseng. Ők együtt azért viszonylag ritkán játszanak, hiszen Dudamel inkább a 4-3-3-at vagy a 4-3-2-1-et favorizálja, amiben nincs helye két középcsatárnak. A gyors átmeneti fázisokkal, agresszív letámadásokkal és Tomas Rincón személyében egy veterán középpályással akár még a csoportgyőzelemre is pályázhat Venezuela, főleg ha Perut legyőzi az első meccsen.

Persze a csoport és a torna legnagyobb esélyese, Brazília, még Neymar nélkül is. A 34 meccséből kettőt elveszítő Tite kapitány pechjére az egyik a Belgium elleni eszméléletlen meccs volt (a másik az argentinok elleni sohasem barátságos), így egyelőre az a furcsaság állt elő, hogy hiába reformálta meg és hozta vissza a támadófocit a mester, ha nem nyeri meg a hazai Copát, bizony csomagolhat.

a brazil kezdő egy variációja

Részletes elemzés és játékosportrék (talán ebből a csapatból a Gremióban focizó cselgép Everton Soaresen kívül senkit sem kell bemutatni) helyett inkább kérdezünk:

• Elég lesz-e a 4-1-4-1 védekezésben, avagy Casemirón átrohannak a kontrák (lásd csehek)?
• Ha nem, akkor Arthur hiányában Allan mennyire jó megoldás belül?
• Lehetséges pótolni Neymart, mennyit bír el Neres, Everton és Willian ebből a teherből?
• Ki lesz a középcsatár, a formán kívüli Tite-kedvenc Gabriel Jesus vagy az univerzális modern támadó, de nem éppen klasszikus középcsatár Roberto Firmino?
• Mennyire sikerül kivédekezni azt a pár kontrát, amit az agresszív labdatartás és visszatámadás enged az ellenfeleknek, annak a fényében, hogy csak Marquinhos nem jócskán harmincon felüli a védők közül?

A fogadóirodák szerint mindenesetre elég lehet, hiszen Neymar-mentesen is toronymagas favoritok a házigazdák, akik szombat hajnalban 02:30-tól kezdenek Bolívia ellen a Sport1-en