Ki kell élvezni minden pillanatát, amíg Jonas Källman itt van • SportTV

Ki kell élvezni minden pillanatát, amíg Jonas Källman itt van

2018. 10. 26. 10:02    
Olvasási idő: 3 perc

A Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke volt, aki beszélt Jonas Källman friss szerződéshosszabbításáról, arról, hogyan jött ki tavaly decemberben a gödörből a csapat, és hogy milyen érzés az, hogy a szegediek 100 százalékosak a BL-ben, és egyre gyakrabban megemlítik a Final4-t is a csapattal kapcsolatban.

„Mindig jó egy vezetőnek, ha az általa irányított csapat sikeres, de a sport olyan, amiben hátradőlni sosem lehet. Talán a nyár eleje az, majd újrakezdődik minden” – nyilatkozta Szűcs Ernő Péter, a 2018-19-es szezonban 100 százalékos szegedi kézilabdacsapat elnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Szóba került, hogy bár most sikeres, alig egy éve még nehéz helyzetben volt a Szeged (a magyar bajnokságban kikapott a Veszprémtől és a Tatabányától, döntetlent játszott a Budakalásszal és a Gyöngyössel, és zsinórban négy vereséget szenvedett a BL-ben) azonban ezt megoldotta a vezetőség: „Nem válsághelyzet volt nálunk, hanem egy sikertelen időszak, amikor egy vezetőnek, és nem csak nekem, hanem a kollégáknak és a tulajdonosnak végig kell gondolnia, hogy mi vezethetett ide, és mi vezet ki minket ebből a helyzetből. Abban teljesen biztosak voltunk, hogy a játékosok nem felejtettek el kézilabdázni, és hogy Juan Carlos Pastor sem felejtette el a szakmáját. Valahogy nem működött a kémia, és nekünk ezt az időszakot kellett átvészelnünk, és megadni azt a bizalmat mindenkinek, aki megérdemelte. Azért volt olyan játékos, akitől ebben az időszakban megváltunk (Denis Buntic – a szerk.). Igazából mi biztosak voltunk benne, hogy ebből ki fogunk jönni” – nyilatkozta a sportvezető, aki hozzátette jól jött a december-januári válogatott szünet is, és egy minden értelemben megváltozott csapat tért vissza a Tisza partjára. „Azt gondoltuk, ez csak egy átmeneti állapot, és majd az a bizalom, amit kap tőlünk és a tulajdonostól a csapat, az majd átsegíti, és ez így is történt. Akinek a szemében láttunk bármilyen bomlasztó jelenséget, attól megváltunk. Ez nem azt jelenti, hogy ő volt a bűnbak a történetben, de azt gondoltuk, neki nincs ott tovább helye a Szegedben” – nyilatkozta.

A múlt felidézése után a jelen is szóba került. Szűcs Ernő Péter leszögezte, elég erős a kohézió a pályán belül és a pályán kívül is, ami az együtt töltött éveknek is köszönhető: Pastorral ötödik éve dolgozunk együtt, nem mondom, hogy egymás minden rezdülését kölcsönösen ismerjük, de az biztos, hogy óriási bizalom és tisztelet működik pro és kontra. A Szeged a BL-ben 5-ből 5 meccset nyert, ez rajta kívül csak a PSG-nek sikerült (a hatodik fordulóban épp a két százszázalékos gárda csap majd össze: november 4., 16:30, Sport1). Szorosabb és fölényesebb, nehezebb és könnyebb győzelmeket is szereztek Bodóék a BL-ben. „Ez óriási magabiztosságot ad a játékosoknak – hangsúlyozom, nem nagyképűséget és könnyelműséget, hanem magabiztosságot -, hogy meg tudják nyerni a mérkőzéseket. Ez nem azt jelenti, hogy ez így fog történni az egész szezonban, biztos mi is fogunk vereséget szenvedni, bár nem nagyon szeretnénk, de azt gondolom, ez hatalmas tartást ad a csapatnak.”

„Nekünk is kicsit furcsa ez. Mert bármilyen sikeresek vagyunk a Bajnokok Ligájában vagy a bajnokságban, azért mi nagyon tiszteljük, respektáljuk a Veszprémet. Ez nem azt jelenti, hogy úgy mentünk oda, hogy ne nyerjünk Veszprémben, de ezzel a ténnyel szembesülni, egy picit nekem is furcsa érzés még. De jó érzés” – nyilatkozta arról, hogy a legutóbbi, Szeged győzelemmel záruló Veszprém elleni rangadó előtt többen is a Szegedet tartották esélyesebbnek.

Minden évben a tulajdonos által jóváhagyott költségvetésünk van. Ezzel szembesítjük az edzőt, és azt kérjük, ehhez válogassa ki azokat a játékosokat egy adott posztra, akiket be tud építeni a rendszerbe, amit képvisel. Bár a mi fantáziánk is szárnyal sok esetben, mindig ott maradunk, hogy gazdaságilag vállalható keretek közé tudjuk szorítani a csapatot” – nyilatkozta a játékospolitikáról és igazolásokról, elárulta, ez a mostani csapat két éve kezdte el így együtt a munkát, és legutóbb nyáron 3-4 új játékos csatlakozott hozzá. 3 éves intervallumokban gondolkoznak, és ehhez igazítva építik a csapatot.

https://www.facebook.com/pickszeged/videos/939536706383194/

A legfrissebb hír, hogy 2020-ig hosszabbított a csapatkapitány Jonas Källman a csapattal. Elismerően szólt a háromszoros BL-győztes kiválóságról a klubvezető: „Ez nekünk nagy öröm. Jonas Källman akkora egyénisége a hazai és nemzetközi kézilabdázásnak, hogy minden pillanatát ki kell élvezni, amíg itt van még.”

Hadd idézzük fel a Sport TV 2 évvel ezelőtti kampányát, aminek épp Jonas Källman volt az arca:

„Megpróbáljuk azokat a feltételeket biztosítani, ami egy játékosnak egy pályafutáshoz szükséges. Szeged egy szerethető város, megfelelő infrastruktúrával, sőt, jobb infrastruktúrával, mint a csapat, mert általában azok is jól érzik magukat, akik családostól jönnek. Illetve ez a közeg, a szurkolótábor, a szakmai közeg, ami párosul a működésünkkel, egyre inkább vonzó most már” – árulta el arról, Szeged miért lehet vonzó egy játékosnak.

„Aki ismer minket tudja, hogy nem rejtjük véka alá az célkitűzéseinket, de minden ponton a földön maradunk. És most is úgy vagyunk vele, nagy öröm, hogy folyamatosan emlegetik velünk kapcsolatban a Final4-t, mi azért inkább csak mérkőzésről-mérkőzésre gondolkodunk. Nyilván mi lennénk a legboldogabbak, ha eljutnánk a Final4-ba, de azért még azt gondolom, hogy most egy picit idő előtti – zárta a beszélgetést a Sport TV Mai helyzet című műsorában Szűcs Ernő Péter.