Eduarda Amorim: Görbicz Anita a királynő! • SportTV

Eduarda Amorim: Görbicz Anita a királynő!

2021. 05. 28. 11:32    
Olvasási idő: 2 perc

Utolsó BL-négyesdöntőjére készül Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC kiválósága, aki a következő szezontól sportigazgatóként folytatja majd a klubnál. A Sport TV Győrben járt, és megkérdezte csapattársait róla, akik üzentek is neki, Eduarada Amorim szerint például „Ő a királynő!”, Estelle Nze Minko pedig gyerekként az ő játékát figyelte, tőle tanult. Az összes vélemény, és a csapattársak üzenetei pénteken a Harmadik Félidő Extrában lesznek láthatóak (Sport1, 18 óra).

A két győri klublegenda a Buducsnoszt elleni győzelem után. (Fotó: gyorietokc.hu)

Felsorolni is nehéz, mi mindent ért el Görbicz Anita pályafutása során, amely során végig a Győri Audi ETO KC csapatában szerepelt. 13-szoros magyar bajnok, 15-szörös kupagyőztes, eddig ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját (2013, 2014, 2017, 2018 és 2019), hétvégén a hatodik BL-trófea megszerzése lesz a célja. A magyar válogatottal világbajnokságon szerzett ezüstérmet és bronzérmet, illetve két bronzérme van Európa-bajnokságokról is. 2005-ben a világ legjobbjának választották, de többször volt a legjobb magyar kézilabdázó is. Kétszeres BL-gólkirály, és rendszeres feltűnt a neve a világversenyek All-Star-csapatában.

Egyedülálló stílusa, techinkája tette őt egész pályafutása alatt különlegessé, ennek köszönhetpen volt klasszis az irányító pozícióban, de a balszélen is. Heteseitől pedig rettegtek az ellenfelek. Már bejelentette, hogy 2021-ben visszavonul, de utolsó BL-szezonjában is eljutott a négyesdöntőig, sőt eddig, a Final4 előtti meccseken 52 gólt szerzett az aktuális BL-szezonban. 2020 októberében megszerezte 1000. BL-gólját, ezt a mérföldkövet női kézilabdában eddig csak ő érte el.

Mindezek felsorolása után csoda, ha sokan a kézilabda királynőjeként gondolnak rá? Például csapattársa, Eduarda Amorim is: „Ő a királynő! Ha azt mondod, hogy Görbicz Anita, az jut eszembe, hogy királynő. Óriási megtiszteltetés volt vele játszani, rengeteget tanultam tőle. Ő egy igazi vezér, és nagyszerű közös emlékeink vannak együtt, remélem, szerzünk még egy utolsó nagyszerű emléket Budapesten. Minden Final4-ra új motivációval érkezünk, akár az első, akár az utolsó. Most az extra motivációt az jelenti, hogy megnyerjük Anitáért.”

Estelle Nze Minko is elismerően nyilatkozik csapattársásról: „Nagyon sok dolog eszembe jut. nem fogok nagy meglepetést okozni, ha azt mondom, gyerekként én is az ő játékát néztem, tőle tanultam. Óriási lehetőség volt mellette játszani, gyerekként ezt soha nem gondoltam volna. Ő egy fantasztikus játékos, egy legenda, nincs sok hozzá hasonló a női kézilabdában, sőt, talán senki. Fontos kiemelni, hogy egy nagyszerű ember, és nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ismerhetem, és játszhattam vele.”

A Bajnokok Ligája négyesdöntőjére hangoló Harmadik Félidő Extra pénteki adásában (18 óra, Sport1) Görbicz Anita is a műsor vendége lesz a Győr kommunikáció igazgatója, Szabó Tamás társaságában. Ebben az egy órában többek között a győri csapattársak, Amorimhoz és Nze Minkóhoz hasonlóan mesélnek majd Görbicz Anitáról, sőt, üzennek is neki az utolsó négyesdöntője előtt! Érdemes lesz megnézni a ’Királynő’ reakcióját.

Harmadik Félidő, 3. rész: május 28., péntek 18:00, Sport1

A Final4 a Sport1-en:

A Papp László Arénában zajló négyesdöntőt a Sport1 közvetít. Mindkét napon 14 órakor kezdődik a műsorfolyam, és a két nap alatt összesen 14 órán át lesz szó a Papp László Arénában történtekről. A mérkőzéseket Méhes Gábor és Borsos Attila közvetíti, a kitelepült stúdióból Fazekas Erzsébet, Tóth Tímea és Pigniczki Krisztina jelentkezik, a helyszíni interjúkat Szél Tamás és Fülöp Marcell készíti. Az élő közvetítések után vasárnap a Harmadik Félidő zárja a kézilabdahétvégét.

Győri Audi ETO – Brest: május 29., szombat 14:00, Sport1 (élő)

Vipers Kristiansand – CSZKA Moszkva: május 29., szombat 17:45, Sport1 (élő)

Bronzmérkőzés: május 30., vasárnap 14:00, Sport1 (élő)

Döntő: május 30., vasárnap 17:15, Sport1 (élő)

Harmadik Félidő: május 30., vasárnap 20:30, Sport1 (élő)