Történelmi csúcsrangadó a negyeddöntőben • SportTV

Történelmi csúcsrangadó a negyeddöntőben

2021. 06. 03. 15:28    
Olvasási idő: 2 perc

Csütörtökön a negyeddöntő négy mérkőzésével folytatódik a jégkorong elit-vb Rigában. A vb-k történetének örökranglistáját fölényesen vezető két együttes egymással mérkőzik, az esti programban értelemszerűen az ő meccsüket közvetítjük élőben, a másik mérkőzést felvételről mutatjuk meg.

Orosz gólöröm - lesz győzelmi öröm is? (Fotó: Getty Images)

Délután az Egyesült Államok–Szlovákia találkozóval kezdünk. A Team USA a finnektől a rajton elszenvedett 2–1-es vereség óta minden mérkőzését megnyerte, s a végén meg is előzte a vb-címvédőt, megnyerve a B-csoportot. A szlovákok továbbjutásához az kellett, hogy a svédek nyert állásból kikapjanak a játék alapjén eddig első számú favoritnak látszó orosz cspattól utolsó meccsükön. Így északi szomszédaink becsusszanhattak a negyedik helyre.

A délutáni, egy időben kezdődő Németország–Svájc összecsapás győztese lesz a meglepetés-elődöntős. A „szomszédok” nem tagjai az úgynevezett „nagy hatosnak”, ám nem példa nélküli a jó szereplésük még az utóbbi néhány évben sem. A svájciak a 2018-as dániai vb-n, a németek egy évvel később a phjongcshangi téli olimpián egészen a nagydöntőig jutotta – igaz, mindketten el is vesztették az aranycsatát –, most meg elkézelhetetlen hasonló bravúr egyiküktől – ám ahhoz túl kell jutniuk másikon.
Az esti programban következik a csúcsrangadó a két legtöbbszörös világbajnok között. Ha figyelembe vesszük a hivatalos”jogutódlásokat”, akkor az orosz együttes a „jogelőd” Szovjetunióval együtt 27-szer, Kanada 26-szor koronáztatott a világ legjobbjának. Ha külön vesszük a moszkvai székhelyű válogatottat, akkor Kanada–Szovjetunió a sorrend. (Ha csak az elmúlt 20 évet vesszük, akkor is a juharlevelesek a rangelsők 7 arannyal, az oroszok 5 győzelménél is csak a svédek értek el többet, hatot.) A tornán eddig mutatotta alapján egyesélyesnek tűnik a találkozó. A mezzse legjobb játékosállománnyal érkező orosz csapat csak akkor vesztett pontot, amikor kissé könnyeén vette az mérkőzést, a kanadaiak meg vérrel-verejtékkel, három vesztett meccs (!) után felküzdve magukat, a riválisok nekik szerencsés körbeverésével „szenvedték be” magukat a nyolcba. Persze, a playoffal „külön torna” kezdődik, senki sem mehet biztosra, ráadásul a tengerentúliak nagyon mélyről jöttek, ki tudja, mekkora lesz a „felhajtóerő”…

A finn–cseh negyeddöntőn a címvédők tűnnek esélyesebbnek egy hajszállal, de a csehek már a tornán is megmutatták, a kulcsmérkőzésekre össze tudják szedni magukat.

JÉGKORONG ELIT-VB, NEGYEDDÖNTŐ. Sport1 15:00 Egyesült Államok–Szlovákia (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Godó Dániel, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Kiss Andrea és Ancsin János); Sport2 15:15 Svájc—Németország (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Kangyal Balázs); Sport1 19:00 Orosz csapat–Kanada (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Balogh Tibor, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Szélig Viktor); Sport1 21:45 Finnország–Csehország (kommentátor: Gyulai Miklós)