Latin Eb-favoritok a képernyőn • SportTV

Latin Eb-favoritok a képernyőn

2021. 06. 04. 11:57    
Olvasási idő: 3 perc

Folytatódik az Eb előtti felkészülésimérkőzés-özön Európában. Mi pénteken három élő, két felvételes mérkőzéssel jelentkezünk, kora estétől éjjel fél háromig. A tíz csapat közül hat részt vesz a kontinensbajnokságon, három közülük akár a győzelemre is esélyes dél-európai gárda, s persze a magyar válogatottat is láthatják. Ugyanakkor összefoglalóval is jelentkezünk a szokásos 23 órai kezdettel, 9 mérkőzés fontosabb jeleneteivel.

CR7 egyik gólööeme a siocsi vb-csoportmeccsen a háromból (Fotó: Getty Images)

CR7 egyik gólöröme a háromból a 2018-as vb-csoportmeccsen Szocsiban (Fotó: Getty Images)

FINNORSZÁG–ÉSZTORSZÁG

Mindkét csapatot mutattuk a napokban. Az észtek kedden némileg meglepő 1–0-s győzelmet arattak Vilniusban, a finnek idegenben kikaptak Svédországtól 2–0-ra.
Előbbiek a Balti-kupa folytatására készülnek, Tallinnban fogadják csütörtökön a letteket, a pénteki házigazdák következő mérkőzése már Eb-találkozó lesz, jövő szombaton Koppenhágában a dánok ellen.
A két együttes – szomszédok lévén – viszonylag sokat találkozott a múltban, az örökmérleg a finnek fölényét mutatja, akik 35 mérkőzésből 18-szor nyertek, 8 észt sikerrel szemben, 9 döntetlen mellett. Az elmúlt évtizedben ötször nyertek az északiak, közte két 1–0-sikerrel, amely 2018 őszén született, amikor a mieink csoporttársai voltak a Nemzetek Ligája C-ligájában. Akkor mindkét győztes gólt Teemu Pukki szerezete, aki azóta is a csapat első számú sztárja, 90 mérkőzéssel 6. az örök válogatottsági listán, a gólokat tekintve viszont már csak Jari Litmanen áll előtte, kettővel. S ha figyelembe vesszük, hogy az Ajax korábbi ikonja 32 góljához 137 meccsre volt szükség, Pukki 32/90-je nem csupán mérkőzésenkénti átlagban jobb, hanem előbb-utóbb abszolút számban is utoléri és megelőzi minden idők legjobb finn játékosát. Talán már péntek este folytathatja a góltermelést, a helsinki Olimpiai Stadionban, ahol már nézők is jelen lehetnek, igaz korlátozott számban. (E tekintetben a finnek kicsit hasonlítanak az elmúlt évek magyar válogatottjára – a sikereket kényszerűségből üres stadionokban érték el.)

SPANYOLORSZÁG–PORTUGÁLIA

Ha Álvaro Morata betalál pénteken este a Wanda Metropolitanóban, éppen fél gólos átlaga lesz meccsenként a furia rojában (Fotó: Getty Images)

Spanyolország háromszoros ex-, Portugália a címvédő Európa-bajnok. Összességében az Ibériai félsziget nagyobb, az utóbbi időben a kisebb országa sikeresebb a válogatott tornákon.
A spanyol szurkolóknak még szokniuk kell a teljese Real Madrid-játékosok nélküli, kevés Barcelona-futballistával felálló furia roját.   Luis Enrique csapatának játéka a korábbi Barca-féle tikitakára hajaz, mindenképpen a labdabirtoklás dominanciájára épít. Sok játékosa gólképes – az Eb-keret 23 mezőnyjátékosából 13-nak van már gólja a válogatottban, ugyanakkor olyan abszolút gólvágó, mint a sikerkorszak idején David Villa, vagy Fernando Torres volt, nincs a capatban. Ha csak Álvaro Moratát nem tekintjük annak: a Juventus csatára csaknem fél gól átlagú (18/39), de a fontos mérkőzéseken adós a meccsdöntő találatokkal, mint amilyeneket a fenti duó tagjai szállítottak. Viszont a generációváltást sikerrel véghezvitte a kapitány, csupán két játékos, Jordi Alba és Busquets 30 év fölötti, viszont a keret 26 tagjából 11 huszönöt észtendős, vagy annál fiatalabb. Ez a szinte tökéletes összetételű csapatot most csak még jobban stabilizálni kellene, egy Eb-esélyes nem botolhat olyanokat, mint például a vb-elejtezős vereséhg az ukránoktól.

A portugálok viszont roppant stabilak: a vb óta lejátszott 26 mérkőzésükből csupán kettőt vesztettek el, mindkettő tétre menő találkozón történt. Az ukránoktól elszenvedett kijevi Eb-selejtezős 1–2 végül nem befolyásolta, hogy védőként csoportelsőséggel jussanak ki a tornára, a franciák elleni tavaly őszi hazai 0–1 viszont azzal járt, hogy szintén címvédőként nem kvalifikáltak a második NL négyes döntőjébe. Fernando Santos legénységére éppen úgy elmondható, mint a spanyolokra, hogy kiváló a korösszetétel, hemzsegnek a klasszisok, itt még a befejező csatár is megvan az ötszörös aranylabdás CR7 személyében, aki már válogatott mezben is 100 gól fölé jutott, Európában egyedüliként.
A két együttes eddig 37-szer csapott össze, a mérleg a spanyoloknak kedvez (akiknek a szomszéd egyébként holtversenyben leggyakoribb ellenfelük, az olaszokkal is 37-szer játszottak eddig, ez tehát egyfajta „rekordmeccs lesz” a részükre), méghozzá nagyon: 16-szor nyertek, 6 portugál sikerrel szemben, ám roppant magas (15) a döntetlenek száma. Senki sem csodálkozna azon, ha a  legutóbbi három remi – 2012-es Eb-nyolcaddöntő, 0–0 után 11-esekkel a spanyolok nyertek; 2018-as vb-csoportmeccs 3–3, CR7 mesterhármasával; és végül gól nélkül tavaly októberben Lisszabonban – után most sem lenne 90 perces győztese az összecsapásnak.

OLASZORSZÁG–CSEHORSZÁG

Matteo Politano duplázott Cagliariban a San Marinó-iak ellen  a múlt héten (Fotó: Getty Images)

Ha már dél-európai esélyeseket emlegettünk és hosszú veretlenségi szériákat: a Roberto Mancini vezette squadra azzurra éppen 26 meccses sorozatban van, amelyen nem kapott ki 2018 ősze óta. (Akkor Portugáliától szenvedett vereséget a Nemzetek Ligájában, idegenben 1–0-ra.) A történelmi kudarc – 60 áv után maradt távol az azúrkék gárda a vb-től – után tehát gyorsan sikerült a visszatérés a világelitbe, ráadásul Mancini együttesének is kiváló a korátlaga, nincs elöregedve, pazarul védekezik ls még eredményesen is támad.

Ám a túloldalon is kemény ellenfél vár a gárdára – nem úgy mint múlt héten, amikor San Marino ellen tökéletesen sikerült az „önbizalomspicc”, 7–0-ra nyert az együttes, a hét gólt öt különböző játékos szerezte. Igaz, ez nem Eb-meccs, „csak” tesztmérkőzés a torna előtt (az olaszoknak az utolsó), azért említsük meg: a két válogatott közül a cseh az eredményesebb a kontinensbajnokságokon, már ha a jogelőd csehszlovák csapat eredményeit is idevesszük… Ha csak az önálló cseh együttest számítjuk, az egymás elleni mérleg csak egyetlen gólos olasz vezetést mutat, a 6 mérkőzésből mindhárom féle eredményből 2-2 született, 7 olasz és 6 cseh gól mellett.
Jaroslav Silhavy együttesének – amely három nappal később kezd az olaszoknál az Eb-n, a skótok ellen a Hampden Parkban – , lesz még a torna előtt egy tesztmeccse, Zlínben az albánokat fogadja majd. Ott jóval több sikerélményre van esélye, mint pénteken este Bolognában…

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK. Sport1 18:00  Finnország–Észtország (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Várhidi Péter);  Sport2 19:15  Spanyolország–Portugália (kommentátor: Engyel István); Sport1 20:30  Olaszország–Csehország  (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván és Várhidi Péter); Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Bartha Zoltán és Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván és Várhidi Péter); Sport1 éjféltől: Magyarország–Ciprus (felv., kommentátor: Fülöp László); Sport2 0:30 Feröer–Izland (felv., kommentátor: Engyel István)