Az Eb-döntősök a Sport TV képernyőin • SportTV

Az Eb-döntősök a Sport TV képernyőin

2021. 09. 08. 11:32    
Olvasási idő: 4 perc

Szerdán lezárul a vb-selejtezők öszi leghosszabb, háromfordulós etapja. A napon fellép négy korábbi világbajnok, köztük a nyári Eb két döntőse is. Közülük az utóbbi kettőt élőben, a harmadikat felvételről még az éjjel, a negyediket csütörtökön délután mutatjuk meg, s persze nem maradhat el a minden meccsről beszámoló összefoglaló és a magyarok mérkőzésének szokásos felvétele sem.

Stefano Sensit ünneplik a társak, aki vezető gólt szerzett Vilniusban március 31-én és a kései 11-es előtt is vele szabálytalankodtak a litvánok (Fotó: Getty Images)

ÖRMÉNYORSZÁG–LIECHTENSTEIN (J-csoport)

Az örményeknek három nap alatt kellene túltenniük azon a hatalmas csapáson, amelyet Stuttgartban elszenvedtek. Persze a német csapat – főleg Hansi Flickkel a kispadon – a kontinens, sőt a világ futballjának egyik gigásza, a nagyhercegség csapata pedig az egyik kis törpe – nem lenne meglepő, ha legalább annyit rúgnának a hazaiak Jerevánban, mint amennyit vasárnap kaptak a Nationalelftől.
A két válogatott eddig csak tétmérkőzéseket játszott, érdekesség, hogy 2018 óta háromféle selejtezősorozatban – Nemzetek Ligája, Eb, s most vb – egy csoportba kerültek. Az örmények eddig háromszor nyertek, két összecsapás – mindkettő Vaduzban – remire végződött. Márciusban azonban a vendégek a liechtensteini fővárosban is győzni tudtak, 7 perccel a vége előtt született öngóllal tudtak diadalmaskodni. A németektől elszenvedett nagy vereség ellenére is a 2. helyen állnak a csoportban, ha a papírformának megfelelően mindhárom pontot otthon tartják, megmarad a minimum egypontos előnyük a románok előtt. A nagyhercegségbelieknek nincs még pontjuk, de ez nem újdonság, első, a 2002-es vb előtti és a legutóbbi kvalifikáció során mind a tíz meccsüket elvesztették.
A hazaiak meghatározó klasszisa továbbra is Henrih Mhitarjan, a Roma klasszisa 90 válogatottságnál jár – ez csupán 4-gyel kevesebb az örök ranglista másodikjánál, a már viszavonult Roman Berezovszkij kapusnál, a gólokat tekintve viszont már nagyon régóta ranglistavezető, 30 találattal áll az élen, mögötte a második Movsziszjannak és Gazarjannak – utóbbi még aktív – csupán 14 gólja van.

OLASZORSZÁG–LITVÁNIA (C-csoport)

A két legutóbbi döntetlennel ugyan a squadra azzurra hivatalosan is világcsúcsrtartó lett a sorozatban veretlenül megvívott válogatott meccsekben (36), de az olasz média és a szurkolósereg felettébb elégedetlen a legutóbbi két selejtező döntetlenjével. Ráadásul többen felhívják a figyelmet arra, hogy a bázeli remi következtében a két meccsel kevesebbet játszó svájciaknak továbbra is kevesebb vesztett pontjuk van, tehát ha mind a négy másik csoportellenféltől mindkét favorit megszerzi a három pontot és november 12-én az olaszok nem tudják megnyerni hazai mérkőzésüket a helvétek ellen, akkor oda a csoportelsőség és az Európa-bajnoknak pótselejtezőkön kell kiharcolnia katari vb-részvételét.
A két együttes eddig 7-szer csapott össze – valamennyi tétmeccs volt, 4 Eb- és 3 vb-selejtező – az olaszok ötször nyertek, kétszer döntetleneztek, litván győzelem még sosem született. Mi több, gól is csak egyetlenegy a 14-gyel szemben, 15 esztendeje Nápolyban, Eb-elejtezőn, akkor Filippo Inzaghi vezető gólját Danilevicius egyenlítette ki. Márciusban Vilniusban simán győztek az azúrkékek, bár Sensi 48.percben elért vezető gólja után a bizonyosságot csak Ciro Immobile 94. percben rúgott sikeres büntetője jelentette az akkor még csak egyszeres Európa-bajnoknak.
Roberto Mancini, aki a júliusi dicshimnuszok után most kap kritkákat is eleget, négy helyen is frissítené csapatát a Reggio Emilia-i mérkőzésre, az eddig zömmel kispadozó Bastoni, Pessina, Raspadori és Zaniolo is a kezdőben kaphat helyet, igaz, a Roma klasszisának szerepeltetése a európai év játékosának, Jorginhónak a fizikai állapotától függ. Ha a Chelsea irányítója fit lesz, Zaniolo ismét a cserepadon kezd.
A litvánok nyolcmeccses vereségsorozatban vannak, csütörtökön Vilniusban az északírektől 4–1-re, vasárnap Szófiában a bolgároktól 1–0-ra kaptak ki.
A litván kapitány, Valdas Ivanauskas – augusztus 22-én váltotta druszáját Valdas Urbonast, az utóbbi két vereséget már vele szenvedte el a csapat – két helyen változtat a Szófiában tisztesen helytálló együttesén az egyik középső védő Satkus helyett Beneta lesz, a két csatár egyike, Cernych (a keret egyik legtapasztaltabb tagja) kimarad, a támadó középpályás duó másik tagja Eligijus Jankauskas, a Panavezys mindössze kétszeres válogatottja lesz. Amúgy a 25-ös keretben csupán 8, a hazai bajnokságban szereplő játékos van, a többiek légiósok összesen tíz országban, a legtöbben, négyen éppen Olaszországban profiskodnak, közülük azonban csupán a középpályás Megalaitis (Viterbese) és a csatár Dubickas (Piacenza) számít állandó kezdőnek a baltiak válogatottjában.

LENGYELORSZÁG–ANGLIA (I-csoport)

Harry Kane csereként beállva szerezte meg vasánap 40. válogatott gólját, utolérve Michael Owent. Már csak négy gól választja el az örök ranglistán 4. , világbajnok Jimmy Greavestől (Fotó:  Getty Images)

Ahhoz, hogy a mieinknek halványka esélyük maradjon még az I-csoport második helyére, az kellene, hogy Anglia Magyarország után Lengyelországból is elvigye mindhárom pontot. Ez eddig a két csapat gyakori selejtezős találkozásai során – hetedszer vannak azonos vb-kvalifikációs csoportban, egyszer még a döntő tornán is találkoztak (1986, Monterrey, 3–0 Gary Lineker mesterhármasával) – 8-ból csupán kétszer sikerült a három oroszlánosoknak, mindkétszer Chorzówban nyertek, 1977-ben 2–0-ra, 2004-ben 2–1-re.
Mindkét csapat szórta a gólokat a szeptemberi selejtezőkön, az angolok egyformán 4–0-ra nyrtek a mieink ellen a Puskás Aránában és Andorra ellen a Wembleyben, a lengyelek 4-et szereztek otthon az albánok, 7-et idegenben San Marino ellen, de mindkét találkozón kaptak egy-egy gólt.
Paulo Sousa vélhetőleg Gliknek és Bednareknek is helyet szorít a védelemben. Bereszynski még nem elég fitt a visszatéréshez, nagyjából ez mondható el a nápolyi Zielinskiről is.  Adam Buksa, a Nerw England 26 éves csatáéra viszont egyenesen kihagyhatatlan: újoncként góllal mutatkozott be az albánok, csereként beállva mesterhármast vágott San Marino ellen. Lehet, hogy a korábban vélt Piatek helyett ő lesz Lewandowski méltó csatártársa a közeljövő lengyel válogatottjában.
Gareth Southgate két sárgája miatt nem számíthat a védelemben Tyrone Mingsre, a négytagú védelem közepén marad a Stones, Maguire duó, Conor Coadynak várnia kell a sorára. Jadon Sanchónaksem szerepelhet, még a magyarok elleni mérkőzés előtt rúgást kapott a vádlijára. Saka és Lingard ugyan remekelt vasárnap, a rangadóra égis Sterling és Grealish kerül vissza a középpálya két szélére. Patrick Bamford is kezdett az andorraiak elleni „B-csapatban”, ám a helyére – még a 62. percben, 1–0-nál – beálló Harry Kane megszerezte 40. gólját a nemzeti csapatban, s nyilvánvalóan a Tottenham klasszisa kezd a szerdán este is. Így aztán az angolok feltehetőleg egy az egyben a budapesti kezdő tizeneggyel futnak ki a varsói Nemzeti Stadion gyepére.

Kapcsolódó

A VB-SELEJTEZŐK (6. FORDULÓ, 2. JÁTÉKNAP) PROGRAMJA

18:00   Örményország–Liechtenstein (J-csoport, Sport1 17:45 ÉLŐ)
20:45   Görögország–Svédország (B-csoport)
20:45   Koszovó–Spanyolország (B-csoport, Sport2 22:45, felv.)
20:45   Észak-Írország–Svájc (C-csoport)
20:45   Olaszország–Litvánia (C-csoport, Sport2 20:30 ÉLŐ)
20:45   Fehéroroszország–Belgium és Wales–Észtország, E-csoport)
20:45   Albánia–San Marino (I-csoport)
20:45   Lengyelország–Anglia (I-csoport, Sport1 20:30 ÉLŐ)
20:45   Magyarország–Andorra (I-csoport, Sport1 0:30 felv.)
20:45   Észak-Macedónia–Románia (J-csoport)
20:45   Izland–Németország (J-csoport, csütörtök, Sport1 17:00, felv.)

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK. Sport1 17:45 Örményország–Liechtenstein (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 20:30 Lengyelország–Anglia (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport2 20:30 Olaszország–Litvánia (kommentátor: Fülöp László); 22:45 Koszovó–Spanyolország (felv., kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Engyel István és Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 0.30: Magyarország–Andorra (felv., kommentátor: Petur András)