Az előnyszerzés most döntőt ér • SportTV

Az előnyszerzés most döntőt ér

2021. 10. 06. 08:08    
Olvasási idő: 2 perc

Teljes mértékben kicserélődött a Nemzetek Ligája négyes döntőjének mezőnye az első kiíráshoz képest. A két évvel ezelőtti portugál, holland, angol, svájci kvartettet az olasz, a spanyol, a belga és a francia válogatott váltotta fel. A színhely Olaszország, az első elődöntőt a két latin együttes vívja, amelyek örök mérlege csaknem tökéletes egyensúlyban áll.

Négy hónappal ezelőtt a Wembleyben, Jorginho utolsó, sikeres 11-ese után. Az olaszok nagyon szívesen űjraélnék azt az érzést – a spanyolok nagyon szívesen eltekintenének ettől (Fotó: Getty Images)

Eddig 38-szor csapott össze a squadra azzurra és a furia roja az 1920-es antwerpeni olimpiától az idén nyári Eb londoni elődöntőjéig. Mindkét együttes 11 győzelmet aratott, a döntetlenek száma 16. A nüansznyi különbséget jelenleg az jelenti, hogy az olaszok 44-szer találtak a kapuba, a spanyolok 41-szer.
Még jobban kiemeli a párharc élességét a tétmérkőzések magas száma. Nem kevesebb mit 16 alkalommal játszottak valamely nagy tornán, az olimpia, a vb, az Eb és a Konföderációs Kupa után a Nemzetek Ligája lesz az ötödik sorozat, amelyben összemérik az erejüket. Csak a tétmérkőzéseket nézve azért az olaszok eredményesebbek: hat győzelmet számlálnak 3 spanyol sikerrel szemben, a döntetlenek száma 7. A remik „felbontása” ugyancsak az olaszokra nézve hízelgő. Kétszer (1928 olimpia, 1934 vb) az újrajátszott mérkőzést az azúrkékek nyerték, háromszor 11-es rúgásokba torkollott a csata, abból kétszer (2008 elődöntő és 2013-as Konf Kupa-elődöntő) az ibériaiak bizonyultak jobbnak, legutóbb Londonban  – napra pontosan négy hónappal ezelőtt – viszont Roberto Mancini legényei jutottak a döntőbe, az 1–1-et követő 4-2-re végződő tizenegyescsatában. (Csak az összehasonlítás teljességéért, az eddigi egyetlen tornadöntőjüket, a 2012-es kijevi Eb-finálét viszont a spanyolok nyerték meg kiütéses, 4–0-s sikerrel.)
A keddi mérkőzést Olaszországban, a milánói San Siróban rendezik. Az imént említett mérleg persze Itáliában a hazaiak javára billen, összesítésben erősebben (5–6–2), a tétmeccseken csak egy kicsit (1–3–0). A legutóbbi olasz földön megrendezett tétmeccsük, a 2018-as vb selejtezősorozatának részeként Torinóban lejátszott 1–1-es döntetlenje a vendégeknek volt jó, a visszavágón 3–0-ra nyertek, megnyerve csoportjukat, kijutva az oroszországi vb-re, amelyen szereplést az olaszok szégyenszemre elbukták.

Roberto Mancini és Luis Enrique csapatai másodszor csapnak össze. Az első találkozó után a spanyol mesternek kellett gratulációra nyújtani a kezét, egy vesztes 11-es párbaj után az idei Eb-elődöntőt követően  (Fotó: Getty Images)

De hol van már a négy évvel ezelőtti arcpirító kudarc? A squadra azzurra azóta felült a kontinens trónjára, úgy nyerte meg az Eb-t és áll az élen a katari vb-kvalifikációs csoportjában, hogy közben megdöntve a nem hivatalos világcsúcsot, 37 mérkőzéses veretlen sorozatot épített fel.
A két válogatott 23-as tornakeretére pillantva feltűnő, hogy míg az olaszok hazai „anyagból” dolgoznak (19 Serie A-játékos mellett 4 légiós), a spanyolok sok idegenben szereplő futballistát szerepeltetnek, s csupán három ország bajnokságából van játékos a társaságban (11 LaLiga-futballista mellett 10-en a Premier League-ből, mellettük két Primeira Liga-csapattag a Sportingból).
Mancini érthetően bízik Európa-bajnokaiban, Luis Enrique viszont „féloldalasan” tartja ahhoz a koncepcióhoz, hogy a két klubóriásból nem, vagy csak keveset válogat. A listavezető Real Madridból nincs is játékos a keretben, az egyre több kudarcélményben részesülő Barcelonából viszont négy is, a csapatkapitány Busquetsen kívül Sergi Roberto és Eric García is, no meg Gavi, aki mindössze 17 esztendős és csupán 5 bajnokit játszott eddig a katalánok első csapatában.

Szóval, valamelyik latin óriás, a négyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, vagy az egyszeres világ- és háromszoros kontinenselső elmozdítja közös történetük örökmérlegének nyelvét – a jutalom emellé egy új nagy torna döntőjébe jutás lesz.

SPORT1 20:30 Olaszország–Spanyolország Nemzetek Ligája-elődöntő (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hajdu Attila)