Csütörtök: 0, 1 vagy 2 új vb-szereplő • SportTV

Csütörtök: 0, 1 vagy 2 új vb-szereplő

2021. 11. 11. 12:55    
Olvasási idő: 5 perc

Négy csoportban játsszák le az utolsó előtti fordulót az európai vb-selejtezősorozatban. Közülük a J-jelűben már eldőlt a közvetlen kijutás sorsa – Hansi Flick német csapata jutott ki elsőként a kontinensről Katarba – , az A-ban matematikailag még nem avathatunk elsőt, a másik kettőben, a B-ben és a H-ban elvileg meglehet már a győztes, ám ahhoz roppant meglepő, szinte lehetetlen eredmények is szükségesek

A két légiós, Erik Forsberg (Leipzig) és Robin Quaison (al-Ettifak) sokat tehet a három pont megszerzéséért Athénban (Fotó: Getty Images)

GRÚZIA–SVÉDORSZÁG (B-csoport)

Elvileg a svéd csapat lehet az egyik, amely már Katar-jogot szerez csütörtökön este. Ehhez az kellene, hogy elvigye mind a három pontot a batumi AdjaraBet Arenából, a spanyolok meg pontot vesszenek az athéni Szpirosz Luisz Olimpiai Stadionban.
Előbbihez megvan minden esélye Janne Eriksson csapatának. Vendéglátója, Grúzia megszerezte első győzelmét Koszovó ellen legutóbb, de ez csak szépségflastrom, hiszen már korábban eldőlt, hogy semmi esélye sincs a kijutásra a vb-re, hiszen öt mérkőzését elveszítette korábban. Willy Sagnol csapatát csak a büszkeség hajthatja, mert 4.-nél nem lehet jobb a csoportban.
A skandinávok az előző vb-re minden idők legvisszhangosabb playoffpárharcából jutottak el, az olaszokat legyőzve, most szintet lépnének: csoportelsőként jutnának el Katarba. Ehhez első fokon nyerniük kell Grúziában, s ha a spanyolok nem hibáznak Athénben, a zárókörben vasárnap pontot kell szerezniük a sevillai La Cartujában. A svédek a sorozatban egyetlen ballépést követtek el, Athénban hagytak mindhárom pontot, talán ezért is bíznak benne, hogy a görögök a spanyolok ellen is hatékonyak lesznek odahaza. Az egyetlen, ami aggaszthatja Andersson kapitányt, hogy csapata a legutóbbi hat idegenbeli meccséből ötöt (!) is elvesztett, igaz, az ellenfelek közt volt a világbajnok Franciaország és az exkontinensbajnok Portugália is.
A grúz védelemből két embert is „kisárgáztak”, a balhátvéd Giorbelidze és Fradi védője Lasa Dvali is el van tiltva. Előbbit a 19 éves Irakli Azarovi, utóbbit az FC Köbenhavn hátvédje helyttesítheti. Sagnol a győzelem után nyilván a lehető legkevesebbet változtatna, így a Liverpool ás a Spurs által is figyelt Kvarachelia (Rubin Kazany) minden bizonnyal kezd.
A svédek egyik középpályása Ken Sema (Watford) az utolsó pillanatban megsérült, Ekdal viszont sárgái miatt nem szerepelhet, az ő helyét valószínűleg Kristoffer Olsson mellett a bolognai Mathias Svanberg tölti be. Ibra ismét kerettag (sokadik visszavonulása után újólag), de két meccsen aligha kezd – alighanem ő is, kapitánya is tudja, melyik találkozója lesz a csapatnak fontosabb. Így Quaison társa a támadóduóban a Coventry csatára, a magyar származású Viktor Gyökeres lehet.
Ibra mellett a tartalék a talonban vélhetően Lindelöf, az MU hátvédje a spanyol mérkőzésre.  

OROSZORSZÁG–CIPRUS (H-csoport)

Valerij Karpinnal a kapitányi hídon eddig veretlem és csupán egy gólt kapott  a szbornaja  (Fotó: Getty Images)

Ez az a csoport, amelyben a két éllovas, az előző vb-n egymás ellen negyeddöntőző orosz és horvát együttes fej fej mellett halad, kis különbséggel. Az oroszoknak két pont ugyan az előnyük, de ez csak akkor nőne behozhatatlanná, ha ők legyőznék Ciprust, Dalic együttese viszont nem nyerne Máltán. (Ez az az eredmény, amit kvázi lehetetlennek aposztrofáltunk röpke bevezetőnkben.)
Az orosz válogatott élén ugyan a selejtezősorozat közben váltás történt – a korábbi sikerkapitány Csercseszov érdemeit elsöpörte a koppenhágai 1–4 az Eb-n, a szövetség azonnal menesztette a mestert, s ebben nem volt, nem lehetett szempont, hogy az a meccs egy új európai nagycsapat születést is jelentette.
Az oroszok az új kapitánnyal, Valerij Karpinnal – aki egyébként 41 tagú (!), 25 orosz csapatot felölelő keretét szűkítette le 29-re a múlt héten, s kísérletező kedvét jelzi, hogy a már csak 27-es társaságban is öt abszolút újonc található – egy gól nélküli döntetlennel kezdtek ősszel, a következő négy selejtezőjüket viszont egytől egyig megnyerték, az öt találkozóból négyszer gólt sem kaptak.
Ciprus eddigi egyetlen – igencsak meglepő – győzelmét Szlovéniában aratta, minden energiájával igyekszik legalább Máltát maga mögött taratani. Nikosz Kosztenoglu fiai négymeccses vereségsorozatot törtek meg az októberi máltai 2–2-vel.
A két csapat történetében Ciprus már három néven – Szovjetunió, FÁK, Oroszország – néven is kikapott már csütörtöki ellenfelétől, az örökmérleget a szbornaja 9 sikere mellett egy 1999-es 1–1-es vb-selejtező alkotja.
A múlt havi két meccs orosz keretéből csak Kuzjajev az egyetlen hiányzó. Alighanem Zabolotnij, a szlovénok elleni egyfélidős csere kerül a középpálya bal oldalára.
Ciprus sem nagyon változtat máltai „bravúrcsapatán”, a háromtagú csatársorból Papulisz és Szotiriu talált be Ta ’Qaliban, mindketten első góljukat szerezték a sorozatban.

GÖRÖGORSZÁG–SPANYOLORSZÁG (B-csoport)

Álvaro Morata legutóbb a horvátok elleni Eb-nyolcaddöntőn, Koppenhágában szerzett gólt a furia rojában. A nagy fiatalítás közben a tapasztalt Juve-csatárra csak-csak számít Luis Enrique kapitány (Fotó: Getty Images)

Az ősszel egyre jobban összeérő, fiatal átlagéletkora ellenére sorban klasszisteljesítményeket nyújtó új furia roja mint már említettük, csak abban az esetben marad versenyben az elsőségért a svédekkel, ha Athénban legyőzi házigazdáját.
A „história” a spanyolok odalán áll, eddigi két selejtezőjüket egyformán megnyerték a görög fővárosban, igaz, azok nem ma voltak, 1972-ben és 2002-ben. Ez utóbbi azért érdekes, mert a leendő Európa-bajnokot verték meg, az igazsághoz tartozik, hogy annak a „visszavágóján”, Zaragozában szenvedték el eddigi egyetlen vereségüket (0–1) a párharcban, és hogy a portugáliai kontinenstorna csoportkörében 1–1-re végzett a két csapat.
Bár John van’t Schippel az élen a görög együttes a koszovói döntetlen után a svédek elleni hazai 2–1-es és a Grúziában elért 2–0-s sikerrel visszahozta a reményt, de a solnai „visszavágón” elszenvedett 0–2-vel a potenciális csoportelsőség tovatűnt. A második helyre azonban még megvan a remény: csütörtöki győzelemmel és egy esetleges sevillai spanyol-svéd remi mellett a koszovóiak hazai legyőzésével Görögország „lehajrázná” mostani ellenfelét és elérné a playoffot.  Nem mellesleg a kékek már két éve veretlenek otthon, egyesetleges iksz a svédeknek lenne a legjobb, persze Athénban a kezdéskor már tudni fogják a koa esti batumi végeredményt.
Amúgy a spanyolok is elérhetik a „vigaszágat”, ha netán csak a 3. helyen végeznének a csoportban, az NL-döntős szereplés (nem a 2. hely, a négyes döntőben szereplés maga) a playoffra kvalifikálná Luis Enrique csapatát, amelynek a ”vigaszág” azért visszalépésnek tűnne az októberi produkciókhoz képest.
A svédországi 1–2 1998 óta a spanyolok első idegenbeli vb-selejtezős veresége volt – aligha „dupláznának rá” szívesen. Figyelmeztető lehet nekik, hogy márciusban csupán 1–1-re futotta tőlük otthon is a görögök ellen.
Van’t Schip két eltiltottjára sem számíthat csütörtök este, Hatzidiakoszt kiállították a svédek ellen, s ugyanott összeszedte második sárgáját a csapatkapitány Bakaszetasz. Mivel Mavropanosz is kidőlt, s nem játszhat a két novemberi meccsen, a holland mester újonccal próbálkozhat a védelem közepén. Gólerős védővel: Gutasz eddig 4 gólt szerzett az idényben a Süpeligben, miközben helytállt a Sivasspor portája előtt is. Társa talán a liverpooli Cimikasz lehet a hátvédsor cemtrumában.  Bakaszetasz helyettesítésére pedig Mandalosz tűnik kézenfekvő megoldásnak.
A spanyolok az NL-döntőben a meccs mellett Ferran Torrest is elvesztették, a lábközépcsonttörést szenvedő támadó helyére Moratát hívta be Luis Enrique. Aki következetesen fitalít, de nem bigott módon, A hiány jobbhátvéd posztra például újra rekrutálta Dani Carvajalt, így több hónap után újra van Real Madrid-játékos a keretben. Nem csak Ferran az egyetlen támadó hiányzó: Ansu Fati, Yeremi Pino, Gerard Moreno és Mikel Oyarzabal is otthonról, tévéről követheti az athéni összecsapást.
A védelemből Eric García is kidőlt, így alighanem a Pau Torres, Laporte középsővédő-duó kap bizalmat.
Mivel David de Gea az utóbbi időben bravúrt bravúrra halmoz az MU kapujában, lehet, hogy Luis Enrique bizalmat szavaz neki eddigi állandó kezdőjével, Unai Simónnal szemben.

ÍRORSZÁG–PORTUGÁLIA (A-csoport)

Joao Felix helyettesítheti a nehezen pótolható Bernardo Silvát a dublini Aviva Stadionban (Fotó: Getty Images)

Az A-csoportban még nem lehet csütörtökön továbbjutója, Cristiano Ronaldóék feladata Dublinban, hogy visszaszerezzék a „pályaelőnyt” a szerbektől, hogy a mindent eldöntő vasárnapi lisszaboni csoportderbin a döntetlen is az ő eredményük lehessen, azaz elég legyen a csoportelsőséghez. Mivel a hátrányuk jelenleg egy pont, ez csak győzelemmel lehetséges az Aviva Stadionban.

Az írek már réges-régen kiestek, tulajdoníthatóan a kezdéskor sorozatban elszenvedett három vereségnek, amely után négyes veretlen széria következett, de az csak annyira volt jó, hogy Azerbajzsán és Luxemburg előtt esetleg megszerezzék a csoport 3. helyét.
Portugália legutóbb egy ötöst rúgott Luxemburgnak, amely C7 tizedik mesterhármasét is hozta, amellyel eggyel gyarapította rekordjai amúgy is tetemes sorát. Kérdés, Fernando Santos mester mennyit tartalékol, hiszen az igazi csoportdöntőre csak vasárnap kerül sor. Portugália 16 lőtt góljára mindössze kettőt kapott. Az összes mérkőzést tekintve kétszer annyi győzelmet (8) aratott Írország felett, mint ahányszor kikapott tőle. A legutóbbi meccsükön Faro-Loulébe szeptemberben a vendég írek a hajráig vezettek, aztán „természetesen” Ronaldo fordított egy 89. és egy 96.(!) perces találattal…
Az ír csapatba Browne és Molumby visszatérhet, letöltve eltiltását. Kenny kemény támadó csapatban gondolkodik, a ritkán használt háromvédős rendszert alkalmazza Coleman, Duffy, Egan összeállításban. A kaput a még tinédzser Bazunu védi. Az öt középpályás előtt Browne „hamis kilencest” játszik, Robinson lesz az ék.
Santosnak nélkülöznie kell középpályája egyik legtöbbet futó tagját, Bernardo Silvát, aki izomsérülést szenvedett a manchesteri derbin. A balhátvéd Nuno Mendes sárgák miatt hiányzik. A védelem centrumában Pepe és Ruben Dias kap szerepet, a középpályán Bruno Fernandes, Joao Palhinha és Joao Moutinho játszik, a csatártrióban pedig Diogo Jota és Cristiano Ronaldo mellett B. Silva helyén Joao Félix kezdheti a mérkőzést.

Kapcsolódó

VB-SELEJTEZŐK, A 9. FORDULÓ 1. JÁTÉKNAPJÁNAK PROGRAMJA

18:00   Azerbajdzsán–Luxemburg (A-csoport)
18:00   Grúzia–Svédország (B-csoport, Sport1 17:45 ÉLŐ)
18:00   Oroszország–Ciprus (H-csoport, Sport2 17:45 ÉLŐ)
18:00   Örményország–Észak-Macedónia (J-csoport)
20:45   Írország–Portugália (A-csoport, Sport2 20:30 ÉLŐ)
20:45   Görögország–Spanyolország (B-csoport, Sport1 20:30 ÉLŐ)
20:45   Málta–Horvátország, Szlovákia–Szlovénia (H-csoport)
20:45   Németország–Liechtenstein, Románia–Izland (J-csoport)

VB-SELEJTEZŐK. Sport1 17:45 Grúzia–Svédország (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila); Sport2 17:45 Oroszország–Ciprus (kommentátor: Gyulai Miklós); Sport1 20:30 Görögország–Spanyolország (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila); Sport2 20:30 Írország–Portugália (kommentátor: Faragó Richard); Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Bartha Zoltán és Engyel István, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila)