Az Európa-bajnok a „második szégyen” ellen • SportTV

Az Európa-bajnok a „második szégyen” ellen

2022. 03. 24. 14:09    
Olvasási idő: -2 perc

Eljött az újabb FIFA-hét, szerte a nagyvilágban a vb-selejtezők végső fázisa van a napitrenden, Európáűna a pótelejtezőké. Emellett terrnészetesen nem pihennek a már kijutottak és a már kiesettek sem – számos felkészülési mérkőzés zajlik világszerte.
 Mi a megrendezendő négy pótselejtezőből kettőt adunk élőben – az egyiket az AMC Mikro alkalmazásban – , s egy felkészülési találkozót is – este pedig összefoglalóval is jelentkezünk a nap mérkőzéseiről.

Sztevan Jovetics 31 válogatott góljából négyet az örmények ellen ért el eddig (Fotó: Getty Images)

ÖRMÉNYORSZÁG–MONTENEGRÓ  

Az örmények a J-jelű európai vb-selejtezőcsoportban szerepeltek, ahonnan Németország közvetlenül kijutott a katari 32-es döntőre, Észak-Macedónia pedig részt vehet a pótselejtező szériában. Tíz mérkőzésén az exszovjet udódállam együttese 12 pontot szerzett, ez a 4. helyre volt elegendő, a német (27), az északmacedón (18) és a román (17) együttes mögött. Az előtte végző csapatok közül a románokat otthon legyőzte, a szlávokkal idegenben döntetlenül végzett, ugyanakkor képes volt pontokat hagyni Liechtensteinnek is. A 8–20-as gólkülönbség arra utal, hogy több nagy gólkülönbségű vereségbe is beleszaladt a spanyol kapitány, Joaquín Caparrós együttese. A legismertebb örmény játékos, Henrih Mhitarjan, a Roma csillaga már nem áll a mester rendelkezésére, 95 válogatott meccs (ezzel örök-2.) és 32 gól (csúcstartó) után visszavonult a válogatottságtól. A mostano keret legtapasztaltabb tagja Gevotk Griogpojan otthon játszik a Pjunikban, 73-szeres válogatott (az öröklista 4. helyezettje), 14 gólt számlál válogatott mezben (holtversenyes 2.). Caparrós kapitány frissíti keretét, a montenegróiak és a norvégok (29-én játszanak ellenük) keretébe négy újoncot is behívott, 18 és 22 közötti fiatal játékosokat.
Montenegró a G-csoportban szerepelt (továbbjutó: Hollandia, pótselejtezős: Törökország), házigazdájához hasonlóan 4. lett – még Norvégia előzte meg – , ugyancsak 12 ponttal. Gólkülönbsége sokkal kiegyensúlyozottabb (14–15), de csupán egyszer szerzett meglepetéspontot, az utolsó előtti fordulóban Hollandia ellen a podgoricai 2–2-vel. Szövetségi kapitánya, Miodrag Radulovics a sorozat folyamán néhányszor OTP Bank Ligás játékosnak is adott lehetőséget, a mostani keretben Milan Mijatovics, az MTK 21-szeres válogatott kapusa szerepel. A keret legismertebb tagja Sztevan Jovetics, a Hertha csatára 62-szer játszott a nemzeti csapatban (örök-2.) és 31 góljával vezeti a nemzeti rangsort.
A két nemzeti együttes eddig kétszer csapott össze, a 2018-as vb-selejtezősorozatában azonos csoportban voltak. 2016 novemberében Jerevánban az örmények 2–2-re győztek –  a már említett Gazarjan szerezte a győztes gólt a 90. percben – , a visszavágón 2017 júniusában Podgoricában 4–1-re győzött Monrtenenegró többek közt Jovetics mesterhámasával, aki az örmény fővárosban is betalált a kapuba fél évvel korábban.

OLASZORSZÁG–ÉSZAK-MACEDÓNIA (pótselejtező, C-ág)

Olasz gólöröm Észak-Írország ellen. Észak-Macedónia ellen vajon hány ilyenre lesz alkalom? (Fotó: Getty Images)


Olaszország 1934-es első indulása óta csak az 1958-as vb-t hagyta ki, majd 60 évre rá az oroszországi tornát. A kiesést követő összeomlás után három évre – egy esztendőt „elvitt” a világjárvány – már kontinensbajnoki címet ünnepelhetett új kapitánya, Roberto Mancini vezetésével a squadra azzurra. A kontinesbajnok azoban a vb-selejtezőkben nem tudta megelőzni a masszív svájciakat – veretlenül végzett ugyan, de eggyel több döntetlennel és eggyel kevesebb győzelemmel a konkurensnél – a két pont előnnyel Murat Yakin csapata jutott ki közvetlenül a világbajnokságra.  A favorit olaszoknak csak a pótselejtező C-ága jutott, amelyben először Észak-Macedóniát kellene legyőzniük, utána pedig – ha nem történik meglepetés Portóban – az őket megelőző Eb-győztes portugálokat kellene kiütniük idegenben…
A macedónok a „német” csoportból érkeznek másodikként, az első  találkozójukon óriási meglepetésre idegenben legyőzték az akkor még Joggi Löw irányította Nationaelfet 2–1-re idegenben, a Hansi Flick-féle csapattól Szkopjében már 4–0-ra kikaptak a félidőben még góltalan visszavágón. Legjobbjuk, Goran Pandev a tavaly nyári Eb után visszavonult a válogatottságtól. A keretben számos volt és jelenlegi NB I-es játékos szerepelt szinte végig a selejtezőkön és az NL előző szériájában, a mostani társaságba is meghívót kapott  Viszar Muszliu (Ingolstadt, ex-Videoton/Vidi), Enisz Bardi (Levante, ex-Újpest), valamint Sztefan Szpirovszki és Bojan Mevszki (MTK), valamint David és Dorian Babunszki (mindkettő Debrecen) is.
Az olaszok egyébként főként védőiket nélkülözik sérülések miatt, kérdéses a védelem ősoszlopa, Giorgio Chiellini szereplése is. Persze nagy a fogadkozzás. Szinte senkisem tudja elképzelni, hogy Palermóban (ahová már telt házat engedélyeztek az egészségügyi hatóságok) ne születne meg a hazai győzelem. Abban már megoszlik a szakértők véleménye, hogy a portugálok ellen elég lesz-e a „szufla” és a kurázsi a sok kiválóságot nélkülöző Mancini-csapatban.
A két válogatott csupán kétszer mérkőzött meg korábban, az előző vb-kvalifikáció során 2016 októberében Ciro Immobile a hosszabbításban szerezte meg az azúrkékek győztes gólját a 3–2-re megnyert mérkőzésen, a torinói visszavágón éppen Chiellini gólját Trajkovszki egyenlítette ki (1–1).

PORTUGÁLIA–TÖRÖKORSZÁG (pótselejtező, C-ág)

Cristiano 116.. góljára is szükség lehet. hogy a portugálok eggyel tovább lépjenek (Fotó: Getty Images)

 

A legnagyobb csapatneveket tartalmazó C-ág másik elődöntőjét AMC Mikro alkalmazásunkban élőben láthatják, későn este a Sport2-n is megmutatjuk a teljes 90 (vagy több) percet azoknak is, akik esetleg élőben az olasz meccset választják.
Itt is persze a hazai csapat a nagy favorit, amely a két együttes 8 eddigi összecsapásából (a mérleg: 6 portugál, 2 török siker) mind az öt tétre menő találkozót megnyerte, a két vb-selejtezőt (1965) és a három Eb-döntős mérkőzést (1996 és 2008 csoportmeccs, 2000 negyeddöntő) egyaránt.
Nem kérdés, hogy a világ pillanatnyilag legjobb válogatott góllövője, Cristiano Ronaldo (115 gól 184 mérkőzésen) ott lesz a pályán a Dragaóban, mit a válogatott több más meghatározó csillaga is kerettag. Ám a védőkkel itt is gondja van a favorit kapitányának, Fernando Santosnak, Rubén Dias sérült, Jiao Cancelo el van tiltva, Pepe Covidos –  , de ez a meccs aligha a védőkön múlik majd. A középpályások közül Rúben Neves és Anthony Lopes sérült, Vitinha és José Sa készen áll a helyettesítésükre. Reanto Sanches sem szerepelhet, szintén eltiltás miatt, ám a kapitány akár két újonc, Tiago Djalo vagy Goncalo Inácio közül is választhat. A tapasztalatot CR7 mellett a 35 esztendős Joao Moutinho is képviseli, a 142-szeres válogatott azonban aligha lesz kezdő, inkábba kispadról beállva segíthet frissíteni az együttest.
A törökök német kapitányának, Stefan Kuntznak nincs eltiltottja. Mert Müldür letöltötte büntetését Montenegró ellen, valószínűleg átveszi Zeki Celik helyét jobbhátvédben. A két jó formában lévő hátvéd, Söyüncü és Demirel alkotja majd a védelem közepét. A törökök is számíthatnak egy veterán csatárra, a 36 éves Burak Yilmazra, aki a selejtezők során mesterhármast szerzett a hollandok ellen. Kuntz gondolkodik, a Galatasaray Akturkogluja lépjen-e a sérült Baris Yilmaz helyére. A másik támadó Burak mellett alighanem Yusuf Yazici lasz, Cengiz Ünder pedig visszatérhet a középpályára, amelynak „agya” persze Hakan Calhanoglu lesz, aki az Inter kisebb visszaesése ellenére egyenletesen jól játszik az olasz bajnoki címvédő mérkőzésein.
A 23 órakor kezdődő összefoglalónkban több felkészülési találkozó, többek közt a budapesti magyar-szerb mérkőzés legfontosabb mozzanatait is megmutatjuk.

Kapcsolódó

AZ EURÓPAI VB-PÓTSELEJTEZŐK CSÜTÖRTÖKI PROGRAMJA

20:45   Wales–Ausztria (A-ág elődöntő, Sport2, péntek 13:45, felv.)
20:45   Svédország–Csehország (B-ág, elődöntő, Sport2, péntek 15:45, felv.)
20:45   Olaszország–Észak-Macedónia (C-ág, elődöntő, Sport1 20:30 ÉLŐ)
20:45   Portugália–Törökország (C-ág, elődöntő, AMC Mikro 20:45 ÉLŐ és Sport2 23:00, felv.)
A Skócia–Ukrajna (A-ág) mérkőzést elhalasztották, a Lengyelország–Oroszország (B-ág) találkozót az oroszok kizárása miatt nem játsszák le

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS. Sport1 17:45 Örményország–Montenegró (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Várhidi Péter).
EURÓPAI VB-PÓTSELEJTEZŐK. Sport1 20:30 Olaszország–Észak-Macedónia (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel és Várhidi Péter); AMC Mikro 20:45 és Sport2 23:00 (felv.): Portugália–Törökország (kommentátor: Engyel István); Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Haraszti Ádám és Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: szakértő: Kéri András Dániel és Várhidi Péter)