Kié lesz a katari vb 30. helye? • SportTV

Kié lesz a katari vb 30. helye?

2022. 06. 05. 11:15    
Olvasási idő: 2 perc

Huszonkilenc hely már elkelt a katari futball-vb 32-jéból. Két interkontinentális selejtező – sőt az egyik előselejtezője is – még hátravan, Cardiffban tehát a harmincadik – egyben utolsó, 13. európai helyért küzd meg Wales és Ukrajna válogatottja

Roman Jarencsuk, a Benfica középpályása nemcsak a vb-selejtezők legeredményesebb ukrán játékosa volt, hanem ő szerezte a Hampden Parkban csapat vezető gólját is, a képen látható hatalmas lövéssel is (Fotó: Getty Images)

Természetesen a sajnálatos háborús helyzet is ott motoszkál az agyakban, de a csapatok tagjai megpróbálnak elvonatkoztatni ettől, már amennyire lehetséges.
A két küzdőfél közül a házigazda Wales eddig egyetlenegy vb-n szerepelt, az 1958-as svédországi tornán. Az egyetlenen, amelyen mind négy brit tagszövetség csapata jelen volt. Most az északírek már a csoportkörben kizúgtak, a skótokat éppen Ukrajna verte ki a küzdelemből négy napja, Anglia pedig „szokásosan” tagja a nezőnynek, Wales másodikként csatlakozhat hozzá a Brit-szigetről. A vendég ukránok vendéglátójukkal egyformán egyetlen vb-szerepeltek eddig, a 2006-os németországi tornán, amelyen – éppúgy mint Wales 64 éve – továbbjutottak a csoportjukból. A nyolcaddöntőben 0–0 után 11-esekkel ki is verték Svájcot (amely veretlenül, sőt kapott gól nélkül volt kénytelen hazautazni…), de a következő körben 3–0-ra kikaptak a későbbi világbajnok squadra azzurrától.
A pótselejtező elődöntőjében Wales – ugyancsak hazai pályán – 2–1-re legyőzte az osztrákokat Bale duplájával, aki szinte az egész idényben a cserepadon kurcorgott a spanyol bajnok és BL-győztes Real Madrid kispadján.  Az osztrákok ugyan 0–2 után a második félidő közepén szépíteni tudtak, de egyenlíteniük már nem sikerült.
Az ukránok a háború miatt 69 nappal az eredeti időpont után léptek pályára Skóciában szerdán, és meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak a Hampden Parkban. Kiváló csapatjátékkal védekeztek, és veszélyes kontrákkal operáltak. Az első forduló derekán Jarmolenko szerzett vezetést, a második játékrész elején Jaremcsuk megduplázta az előnyt. McGregor szépítése után azonban hiába rohamoztak vehemensen a skótok, Dovbik – aki tavaly az Eb-n a hosszabbításban továbblőtte az ukránokat a svédek ellen – , most is betalált a 90+6. percben, végleg eldöntve, hogy nem lesz brit háziragadó az ágdöntőben.
A két válogatott mindössze negyedszer találkozik egymással. A 2002-es vb-selejtezősorozatban 2001 márciusában Cardiffban és júniusban Kijevben is 1–1-es döntetlent játszottak – mindkét meccsen a zseniális Valerij Lobanovszkij irányította az ukránokat és a nem kevésbé zseniális Andrij Sevcsenko a pályán volt, Walesben ő szerezte a vendéggólt. (A hatcsapatos csoportból végül Lengyelország jutott tovább, Uktrajna 4 ponttal lemaradva a 2., Wales csupán az 5. helyet szerezte meg.) 15 év szünet után 2016 márciusában felkészülési meccsen találkoztak az Eb előtt, Kijevben az ukránok a ma is kerettag, szerdai góllövő Andrij Jarmolenko érte el a mérkőzés egyetlen találatát. Ezek alapján Wales tehát még nyeretlen vendége ellen, első győzelme egyszersmind vb-helyet is érhet.
A vendég együttes egyébként tavaly ősszel hivatalba lépő kapitányával, Olekszadr Petrakovval még veretlen, 2 győzelem mellett 5 döntetlent számlál nemzetek közötti meccsen, a mostani felvezető időszakban klubcsapatok ellen kétszer nyert, egyszer remizett. A csapat két legtapasztaltabb tagja a csapatkapitány Andrij Pjatov, aki 101-szeres válogatottként az utóbbi időben 37 esztendősen jóval kevesebb hajmeresztő bakit produkál, mint korábban. A vicekapitány a már emlegetett Jarmolenko, a West Ham 32 esztendős középpályása 107-szer játszott a nemzeti csapatban, ezzel a szereplési  örökranglista harmadikja, Timoscsuk  és Sevcsenko mögött, az örök góllistán meg csak utóbbi előzi meg, 3 találattal.
A walesieknek is volt egy 9 meccses veretlen szériája Rob Page ideiglenes kapitány irányításával (4 győzelem, 5 döntetlen), ezt azonban szerdán Lengyelország lezárta Varsóban, miután a Nemzetek Ligája A-ligájában 2–1-re legyőzte a briteket. Ugyan Williams nekik szerzett vezetést, de azutolsó 20 percben a lengyelek Kaminski és Swiderski góljával fordítani tudtak. Walesnek is van két, száz szereplés feletti válogatottja, a hátvéd Chris Gunter (Charlton Athletic) 108, az első számú idol Gareth Bale 102 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. (Gunter végig játszott, Bale nevezve sem volt a mérkőzésre.)

A kérdés tehát, melyik válogatott kvalifikálja magát fennállása második világbajnokságára.

VB-PÓTSELEJTEZŐ. Európai A-ág, döntő. Sport2 18:00  Wales–Ukrajna (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Mészáros Ábel)