Csak a győzelem számít!
2022. 05. 07. 14:38Olvasási idő: < 1 perc
Legfontosabb idénybeli mérkőzéséhez érkezett a győri női kézilabdacsapat. Az Audi ETO a bresti 21–21 után csakis győzelemmel – vagy csapatonként 21 alatti gólszámú döntetlennel, ami felettébb valószínűtlen – juthat el a budapesti négyes döntőbe, amelyet május 4-én és 5-én az MVM Dome-ban rendeznek
A múlt a Győrt „támogatja”, az ETO több mint hat és fél éve, 2019. októberében kapott ki legutóbb hazai pályán a BL-ben (az akkori ellenfél a dán Midtjylland volt, az eredmény 21–26), azóta 45 győzelmet és 4 döntetlent regisztrál eredménymérlegében. A bresti csapat 8 idegenbeli mérkőzéséből egyet nyert meg, kétszer ikszelt és 5 vereséget szenvedett ebben a Bajnokok Ligája-sorozatban,
Amióta négyes döntővel fejezik be a BL-idényt, a Győr a final fourok leggyakoribb résztvevője, 2015 kivételével az összes tornán szerepelt az utóbbi évtized legeredményesebb európai kupacsapata. Az ETO lehet az első együttes, amely eléri a 190 győzelmet az első számú európai kupában, 38 győzelemmel van többje a vonatkozó listán második Buducsnosztnál.
A hazai csapatba visszatérhet sérülése után a norvég kapus Solje Solberg.
„Az első meccsen nem tudtunk elég könnyű gólt elérni, de tanultunk az első találkozó hibáiból. Az EHF final fourra bejutás még nem dőlt el, de bízom benne, hogy élni tudunk a hazai pálya előnyével és saját közönségünk segítségével továbbjuthatunk” – nyilatkozta az európai szövetség honlapjának Schatzl Nadine, a győriek jobbszélsője.
A mérkőzés utám természetesen közvetítjük a címvédő Vipers és a szlovén bajnok Krim negyeddöntő-visszavágójját is, a norvégok az első mérkőzést 32–25-re nyerték meg Ljubljanában.
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA. Negyeddöntő, visszavágó. Sport1 15:15 Győri Audi ETO KC–Brest Bretagne Handball (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Deli Rita és Tóth Tímea); Sport1 18:00 Vipers Kristiansand–Krim Ljubljana (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Deli Rita, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea)