Ismét Német Kupa – most Szalaival • SportTV

Ismét Német Kupa – most Szalaival

2023. 08. 14. 13:35    
Olvasási idő: 3 perc

Megint játszik egy Szalai a Német Kupában, most azonban nem Ádám, válogatottunk exkapitánya, hanem Attila, aki ezen a nyáron igazolt Németországba, névrokona egyik volt klubjába. Az ő mérkőzéséről nem maradhatunk le, s hogy meglegyen a „napi kettő”, a Köln mérkőzésével fejezzük be az első forduló háromnapos közvetítéssorozatát. (A pénteken Szuperkupa-meccsen megküzdő Leipzig és Bayern szeptember végén játssza le fordulóbeli elhalasztott mérkőzését, amelyet ugyancsak a Sport TV-n láthatnak.) Az Olasz Kupáról sem feledkezünk el, onnan is mutatunk két összecsapást a Sport2-n.

Szalai első hivatalos tétmeccsét a Hoffenheimben a Lübeck elleni kupatalálkozón játszhatja (Fotó: Getty Images)

LÜBECK–HOFFENHEIM

Szalai Attila együttese a harmadosztályú Lübeck otthonában kezdi meg idénybeli tétmérkőzéseinek sorát. Házigazdája már túl van a 3. Liga bemutatkozó fordulójának mérkőzésén, hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sandhausennel.
Az élvonalbeli TSG július elején a Walldorf elleni 3–1-gyel kezdte meg tesztmeccseit, majd kikapott 2–1-re az Elvesbergtől, ugyanannyira Langauban a Strasbourgtól, majd ugyancsak az ausztriai edzőtáborozás részeként, ismét Langauban 4–2-re legyőzte a Feyenoordot. Még júliusban, 29-én már hazai pályán Sinsheimben 2–2-t játszott a skót bajnok Rangersszel. Ezen a meccsen szerepelt először a csapatban Szalai Attila, a Fenerbahcéból 14 millió euróért igazolt 25 éves, 35-szörös válogatott hátvéd a 61. percben a csatár Bebou cseréjeként lépett pályára. (Persze nem csatárt játszott.)  A felkészülési időszakot a Fulham ellen a Crave Cottage-ban, Londonban fejezte be a német együttes, a 2–1-es vereséggel végződő találkozót a háromvédős rendszerben a védősor bal oldalán végig a pályán töltötte Szalai, akit az előzetesek szerint a hétfői meccsen is a kezdőbe jelöl Pellegrino Materazzo vezetőedző.
A két együttesnek van már „kupamúltja”: 2004-ben találkoztak a DFB Pokal negyeddöntőjében. Akkoriban az erőviszonyok fordítva voltak, a Hoffenheinm még a Regionalliga Südbern (akkor III. osztály) szerepelt, a Lübeck pedig a Bundesliga 2-ben, s noha a Dietmar-Hopp-Stadionban játszottak (ma a Hoffenheim II otthona), a vendégcsapat győzött 1–0-ra, Adzic góljával. Akkor tehát az esélyes nyert, ha hétfőn is így lesz, a Dárdaiak, Sallai, Németh András és Schäfer csapata mellett újabb magyar játékost alkalmazó klub együttese jut a kupasorozat második körébe, a legjobb 32 közé.

OSNABRÜCK–KÖLN

A Bundesliga „alapító bajnoka” a másodosztályú Osnabrück otthonába utazott első kupameccsére. A helyi másodosztályú VfB legnagyobb neve Schweinsteiger, de nem nem a korábbi vukágbajnok és kétszeres vb-bronzérmes, 121-szeres Bastianról van szó, hanem bátyja, Tobias, a csapat volt játékosa a vezetőedző tavaly óta. A csapat eddig két bajnokit játszott a 2. Bundesligában az idényben, előbb otthon 3–2-re kikapott a Karlsruhétól, majd 1–1-re végzett Paderbornban, ezzel jelenleg 1 pontjával holtversenyben 12. a táblázaton.
A kölniek 8 felkészülési meccsükből mindössze egyet veszítettek el (Hannover ellen 0–1), az utolsó kettőt neves külföldi ellenfél ellen két-két góllal megnyerték (Nantes 2–0, Ajax 3–1) . A Bundesligában első ellenfelük az egyik bajnokesélyes Dortmund lesz.
A két csapat közös múltja tétmeccseken nyúlfarknyi, két bajnoki és egy kupameccset tartalmaz. A bajnokikat az élvonalban vívták másfél évtizede, a 2007–08-as idényben, mindketten megnyerték hazai mérkőzésüket, a kölniek 2–0-ra, az osnabrückiek 2–1-re. Három kiírással ezelőtt meccseltek a kupában, 2020 decemberben a 2. fordulóban a „kecskések” 1–0-ra győztek Modeste az első félidő hosszabbításában elért találatával. (A teljesség kedvéért: 2019 júliusában az akkor a másodosztályba éppen feljutó Osnabrücköt felkészülési meccsen 3–0-ra legyőzte a Köln.)

COPPA ITALIA

A másik nyomon követett kupasorozatunkból is két élő meccsel jelentkezünk hétfőn. A Coppa Italia 77. kiírásban 44 csapat rajtol, az elmúlt évekhez hasonlóan a Serie A 2022–23. évi idényének első nyolc csapata csak decemberben a nyolcaddöntőben csatlakozik be a küzdelmekbe. A többi élvonalbeli csapat péntektől vasárnapig egy kivétellel már játszott, közülük az Empoli  a másodosztályú Cittadella elleni 2–2-vel, a Monza az ugyancsak Serie B-s Reggiana elleni 0–1-gyel már el is búcsúzott a küzdelmektől. (Itáliában mindig a magasabb osztályú, azonos szintűeknél a magasabb helyen végzett csapat a pályaválasztó a kupában – nem nagyon adnak arrafelé az esélyegyenlőségre…)
A mi két meccsünkön az előző idényben az élvonalból kieső Sampdoria mostani „osztálytársát”, az ugyancsak Serie B-s Südtirolt fogadja, az utolsó élvonalbeli Torino pedig a Serie B-be története során első ízben feljutó Feralpisalót látja vendégül.

NÉMET KUPA, 1. FORDULÓ. Sport1 17:45 VfL Lübeck–TSG Hoffenheim (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila);  Sport1 20:30 VfL Osnabrück–1. FC Köln  (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila)
OLASZ KUPA, 1. forduló. Sport2 18:00 UC Sampdoria–FC Südtirol (kommentátor: Fülöp Marcell); Sport2 21:15 Torino FC–Feralpisalo (kommentátor: Fülöp László)