Bon Jovi megvenné a Buffalo Billst
2014. 07. 22. 10:57Olvasási idő: < 1 perc
A Jon Bon Jovi vezette konzorcium is bejelentkezett a Buffalo Bills tulajdonjogára.
Donald Trump után újabb „celeb” jelentkezett be a Buffalo Bills megvételéért. A Toronto Sun értesülései szerint a rocksztár Jon Bon Jovi vezetésével, Larry Tannenbaum (a Toronto Maple Leafs és a Toronto Raptors tulajdonosa) és a Rogers család (az övék az előbb említett két csapatnak otthont adó csarnok) részvételével létrejött egy konzorcium, amely szeretne lecsapni az NFL-ben szereplő Billsre. A Buffalo azután lett eladó, hogy korábbi tulajdonosa, Ralph Wilson márciusban elhunyt. A Forbes becslése szerint a Buffalo eszmei értéke 870 millió dollár, a vételár viszont legalább egymilliárd dollár lesz.
Bon Jovi, Tannenbaum és Rogers is egy-egy harmadot kapna meg a tulajdonrészből, a főnök azonban a zenész lenne. Bon Jovinak nem ez lenne az első kalandja az amerikai futballal, 2004 és 2011 között az Arena Football League-ben szereplő Philadelphia Soul társtulajdonosa volt.
A Morgan Stanley Banknál állítólag 10 pályázó jelezte írásban vételi szándékát. A pontos pénzügyi ajánlatokat július 29-ig kell letétbe helyezni.
(Sport TV)