Foles kezd az Eaglesben • SportTV

Foles kezd az Eaglesben

2018. 09. 03. 20:02    
Olvasási idő: < 1 perc

Nick Foles lesz az idénynyitón az NFL-címvédő Philadelphia Eagles kezdő quarterbackje.

Doug Pederson, a címvédő Philadelphia Eagles vezetőedzője bejelentette, hogy az Atlanta Falcons elleni idénynyitón Nick Foles lesz az együttes kezdő quarterbackje. Foles az előző idényben a Super Bowl MVP-je volt, de csak beugróként, hiszen Carson Wentz, a gárda első számú QB-ja még az alapszakaszban súlyos szalagsérülést szenvedett. Pederson mostani döntése azt is jelenti, hogy Wentz felépülése nem haladt úgy, hogy bevethető lenne helyi idő szerint csütörtökön (a normális ügymenet szerint nem is lett volna az, hiszen még kilenc hónap sem telt el a sérülése óta, márpedig ilyen bonyolult, szalagszakadásokkal járó probléma esetén ennyi a minimum idő). „A csapat, az 53 játékos érdekében született meg a döntés. Az első héten Foles kezd” – mondta röviden Pederson.

Foles a rájátszásban remekül teljesített, a Patriots ellen nagydöntőben négy TD-passzt osztott ki, ugyanakkor a mostani előszezonban nem ment neki – és akkor még finoman fogalmaztunk. 26 passzkísérletéből 16 volt jó, ebből összesen 171 yardot tett meg ebből az Eagles, nem adott TD-passzt, volt viszont két interceptionje, 2 elvesztett labdája és hatszor sackelték.