Újabb rangadót vív a bajnok • SportTV

Újabb rangadót vív a bajnok

Sport TV avatar Sport TV 2019. 08. 29. 08:38    
Olvasási idő: < 1 perc

Nem könnyű a sorsolása a kézilabda Bundesliga címvédőjének. A Flensburg a Kiel ellen megnyert Szuperkupa-mérkőzés után a bajnokságot az elmúlt idény ötödikje ellen kezdte idegenben, most következik a negyedik hazai pályán, a Flens Arenában.

Maik Machulla mesternek folyamatosan kell átépíteni a csapatot, vigyázva az eredményességre (Fotó: Getty Images)

Maik Machulla edzőnek pedig nincs könnyű dolga. Két meghatározó játékosát veszítette el a nyáron a csapat. Tobias Karlsson 38 esztendősen befejezte játékos-pályafutását (2020-ben az Eb után a svéd válogatott menedzsere lesz), Rasmus Lauge Schmidt pedig a Telekom Veszprémben folytatja a játékot.
„Nagyon bízom a fiaimban, nagyon sokat dolgoztunk a felkészülési időszakban. Persze, a versenyképességet mindig meghatározza az ilyen klasszisok elvesztése. Ráadásul a BL-ben is folyamatosan kell majd játszanunk. Hosszú lesz a szezon, sok fiatal játékosunk van. Minden mérkőzést maximális intenzitással játszunk, aztán majd meglátjuk, ez milyen eredményre vezet. Tizenegy játékost cseréltünk nem egészen két év alatt, ez azért hatalmas változás. Olyan a feladatunk, amely időt vesz igénybe. A fiúk megkapják az időt, ha úgy játszanak, mint ma, az érv lehet a szép jövő mellett” – mondta a mester a Melsungenben aratott 24–19-es győzelmet követően.
Valóban, az elmúlt idényben – még Laugéval, Karlssonnal – is az volt a legfőbb problémája a Flensburg-Handewittnek, hogy nehezen bírta a kettős terhelést. A bajnokságban az első 24 fordulót sorozatban győztesen játszotta végig, míg a BL-ben több meglepő vereséget is szenvedett, végül a Veszprém elleni negyeddöntőt is tízgólos összkülönbséggel elvesztette.
Az ellenfél Löwen is győztesen kezdte az új bajnokságot, Ludwigshafenben három góllal (26–23) nyert. A gólgyártásból a világklasszis Gensheimer (7) mellett Lagarde, Groetzki és Alex Pettersson 5-5 találattal vette ki a részét. A mannheimi együttes is egy veteránnal kevesebbel indult neki az idénynek, 40 éves izlandi kapusa, Gudjon Valur Sigurdsson akasztotta szögre a kesztyűket.

KÉZILABDA BUNDESLIGA, 2. forduló. Sport1 19:00 SG Flensburg-Handewitt–Rhein-Neckar Löwen (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila)