A Fradinál kis csoportokban edzenek a labdarúgók és a vízilabdázók • SportTV

A Fradinál kis csoportokban edzenek a labdarúgók és a vízilabdázók

2020. 04. 08. 16:55    
Olvasási idő: 2 perc

A labdarúgók és a vízilabdázók még edzésben vannak, kis csoportokban, szigorú feltételek mellett látogathatják a népligeti edzőkomplexumot. Egyelőre még nem tárgyalnak a fizetésekről a sportolókkal, és bíznak benne, hogy nem áll elő olyan helyzet majd, hogy erre szükség legyen. De ha mégis, Nyíri Zoltán szerint akkor is találnak majd olyan kompromisszumot, ami mindenki számára elfogadható lesz. Többek között ezekről is beszélt a Ferencváros ügyvezető alelnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Nyíri Zoltán korábban a Mai helyzet stúdiójában. (Fotó: Sport TV)

A Ferencváros szakosztályainál nem tudnak fertőzött sportolóról. A labdarúgók hétfőn, szerdán és pénteken kis csoportban (4-5 fő) dolgoznak, a népligeti edzőbázison. Hat füves pálya van, ezért nem is kell, hogy találkozzanak egymással a játékosok, a lehető legszigorúbban veszik az ellenőrzést és fertőtlenítést.

„A csapat edz, de természetesen nem olyan intenzitással, és nem tudnak ugyanolyan gyakorlatokat végezni (mint korábban – szerk.), nincs egymás elleni játék vagy kontakt. Igazából erőfejlesztő, futó gyakorlatok vannak, és olyan labdás gyakorlatok, amiket önállóan lehet végezni. Ugyanilyen szellemben edz a felnőtt vízilabdacsapat is, a telep különböző részein elosztva. Amikor az egyikük a vízben van, a másikuk szabadtéren. Többet futnak, mint életükben valaha fognak” – nyilatkozta Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Szakosztálytól és korosztálytól függetlenül minden edző azt a feladatot kapta, hogy edzésterveket írjon, és online ellenőrizze ezeket, és napi, de legalább heti kapcsolatot kell tartani a sportolókkal. Mindenki alkalmazkodik, és a lehető legtöbbet hozza ki ebből a helyzetből.

4 szakosztály, a labdarúgók, a jégkorongozók, a vízilabdázók, valamint a női és férfi kézilabdázók, a klub vezetői és dolgozói ajánlottak fel 15-15 millió forint adományt a Szent László Kórháznak és az Uzsoki Utcai Kórháznak, hogy megköszönjék az egészségügyi dolgozók munkáját.

A bérekkel és légiósok helyzetével kapcsolatban azt mondta a klubvezető, hogy a jégkorong-bajnokságot lefújták, és mivel már csak két hét volt hátra, a légiósókat hazaengedték. A többi bajnokságot felfüggesztették, azok nem kerültek még lezárásra. „Ezért azt gondolom, a Ferencváros nem kapkod, nem szeretne idő előtti döntéseket hozni. A sportolóim önmaguktól, az első pillanattól kezdve már 30 millió forintot jótékonykodtak, bár nem szeretem ezt a szót használni, mert ez nem jótékonykodás, hanem valaki megbecsülése. A mostani havi fizetésükből már hozzájárultak maguktól, ezért pillanatnyilag a fizetési tárgyalás nem téma a Ferencvárosnál. Valóban gondolkodunk azon, beszélünk több szakosztállyal is, többen a vezetőségből, hogy amennyiben ez egy hosszútávú helyzet lesz, és elnyúló megoldást kell találnunk erre a helyzetre, akkor biztos vagyok benne, hogy nálunk a Ferencvárosnál lévő sportolók és edzők is átérzik ezt, és nem hiszem, hogy komoly probléma lenne egy olyan ésszerű megoldást találni közösen, ahol mindenki elfogadható kompromisszumot köt” – árulta el a vezető, aki elmondta, folyamatos újratervezés van, mert ezt még soha nem csinálta senki. A helyzetből kifolyólag nem tudnak a sportvezetők sem hosszútávon előre tervezni. Elárulta, reménykedik benne, hogy május végén-júniusban a futball-, a vízilabda- és a kézilabda-bajnokság újra elindulhat, és le tudják játszani a további mérkőzéseket, akár zártkapusan is. „Ameddig a remény él, és nincs végső ítélet, addig mi próbáljuk a versenyzőkben és magunkban is a hitet és a motivációt tartani. Ha le lesznek zárva a bajnokságok, az egészen más helyzetet teremt, hiszen akkor több hónapig biztosan nincs mérkőzés. Akkor kell szerintem leülnünk, és a most is zajló gondolkodás és tervezés után akkor kell kiválasztanunk azt a megoldást, ami mind a sportolóknak, mind a klubnak, mind a klub dolgozóinak megfelel. Több száz emberről beszélünk, akik dolgoznak a klubban, hiszen több száz ember megélhetéséről van szó a sportolókon kívül is. Ez nagyon felelősségteljes gondolkodást igényel, ezért nem is szeretnénk kapkodni.”