Revansmeccs, évtizeddel a vébédöntő után • SportTV

Revansmeccs, évtizeddel a vébédöntő után

2020. 11. 11. 09:37    
Olvasási idő: 4 perc

Gyakorlatilag ismétlődik az októberi futballprogram. Akkor is egy dupla NL-forduló meccsei „kombinálódtak” az Eb-pótselejtezőkkel (amelyek egyébként hivatalosan az előző NL-kiírás rájátszásmérkőzései egyaránt), és az esélyegyenlőség miatt felkészülési találkozókat is beiktattak. Így aztán a nyolcnapos – pihenőkkel is megszaggatott – meccsdömping szerdán számos, korábban barátságosnak mondott tesztmérkőzéssel indul szerdán, amelyek közül ötöt élőben, kettőt felvételről közvetítünk, 9-ről pedig összefoglaló műsort sugárzunk a szokásos 23 órai kezdési időponttal.

Gerald Piqué és Wesley Sneijder küzd a 2015-ös amszterdami meccsen, amelyen a hollandoknak másodszor is sikerült a visszavágás a vb-döntős kudarcért. A hollandok klasszisa nemzeti szereplési rekorderként már befejezte aktív pályafutését, a katalán védősztár még aktív, de már visszavonult a válogatottságtól (Fotó: Getty Images)

GÖRÖGORSZÁG–CIPRUS

A két tengeri szomszéd hivatalos meccsmérlege 29 mérkőzésből erősen kedvező az „anyaország” javára: a görögök 19 győzelme mellett 3 döntetlent és 7 ciprusi sikert mutat 1963 óta. Az egy híján 30 mérkőzésből csupán 4 volt tétmeccs: 2-2 Eb- és vb-selejtező (az 1988-as és a 2018-as tornára). A görögök a Moldova elleni idegenbeli és a Szlovénia elleni hazai NL-csoportmeccsre készülnek a C-liga 3. csoportjában. Ciprus ugyanebben a ligában a 4. csoport sereghajtója, egyetlen szerzett ponttal. A szigetország válogatottja 19 esztendeje, 2001 novemberében győzött legutóbb Görögföldön egy olyan csapat ellen, amelyben 8, két és fél évvel későbbi Európa-bajnok játszott.

 

ROMÁNIA–FEHÉROROSZORSZÁG  

Nem tartoznak a sűrűn randevúzó csapatok közé: 2004 óta ötször játszottak, s csak egyszer tét nélkül, az első meccsen a ciprusi tornán 2–0-s román sikerrel.  A másik négy találkozó Eb-selejtező volt, a 2008-as tornára kvalifikáló újabb két román győzelemmel, a négy évvel későbbi két döntetlennel zárult. Azaz a  fehérorosz siker egy eddig még nem volt eredmény lehetne, s cseppet sem tűnik elképzelhetetlennek. A beloruszok idei 8 meccsük felét megnyerték, közte a bolgárokat és a kazahokat idegenben verték meg, előbbeket felkészülési találkozón, utóbbiakat már az új NL-sorozatban. A románok legutóbbi négy meccsüket sorozatban elveszítették, inog is a kispad Mirel Radoi kapitány alatt.

 

TÖRÖKORSZÁG–HORVÁTORSZÁG  

Luka Modric, a horvátok veterán világsztárja már hatszor pályára bépett a török nemzeti csapat ellen 2-2-2-es eredménymérleggel. Egy gólt szerzett ezeken, a 2016 júniusi Eb-csoportmeccsen , azzal csapata meg is nyerte 1–0-ra a mérkőzést (Fotó: Getty Images)

Számunkra a nap egyik legérdekesebb találkozója, hiszen a törökök ellenfeleink az NL jelen kiírásnak B-ligájába. Éppen a mieinktől szenvedtek vereséget a nyitó mérkőzésükön, azóta három döntetlen találkozón vannak túl. A horvátok klasszisukhoz képest kiegyensúlyozatlanul szerepeltek. Hol csapnivaló eredményeket értek el, hol remekeltek, de kiszám0thatalanul. Megnyerték Eb-selejtezőcsoportjukat (a mieinkkel egy-egy vereséget és győzelmet könveltek el, az előbbi befért, utóbbi a csoportelsőséget és a végleges továbbjutást jelentette), a az NL-ben mindkét kiírásban belefutottak egy nagy vereségbe a két ibériai csapattól (Spanyolország 0–6, Portugália 1–4). A sikerkapitány Zlatko Dalic lassan alakítgatja, frissítheti gárdáját, a jelenlegi keretben az „öregeket” csak Luka Modric (35 éves, 130-szoros válogatott), Domagoj Vida (31, 83), Dejan Lovren (31, 61) és Milan Badelj (31, 52) képviseli, a többiek középkorúak és fiatalok.
A két együttes 8 eddigi meccsében (3 horvát, 1 török siker, 5 remivel) akad 3 Eb-találkozó (1996, 2008, 2012), Eb-pótselejtezőpárbaj is, két vb-selejtező és mindössze két barátságos meccs. A tizedik találkozó aligha hoz késhegyre menő küzdelmet, hiszen egyre tapasztaltabb horvát kapitány nagyon tud súlyozni. Aligha kérdéses, az isztambuli mérkőzésnél sokkal fontosabb számára a szombat stockholmi és a keddi spliti, Portugália elleni találkozó. Akárcsak Senol Günesnek a vasárnapi sztambuli oroszok elleni és a szerdai Puskás Arénában sorra kerülő visszavágó.

HOLLANDIA–SPANYOLORSZÁG

Álvaro Morata manapság a spanyolok első számú csatára. A Juve támadója a furia rojában 33 mérkőzésen 17 gólnál jár, ezzel a jelenlegi keretben a második legeredményesebb Sergio Ramos mögött, Igaz, a világ- és kétszeres Eb-győztes hátvéd csapattársnak eddig 175 találkozója volt, hogy 23-szor betaláljon az ellenfél kapujába (Fotó: Getty Images)

Tíz, azaz csaknem tíz és fél évvel ezelőtt játszotték Johannesburgban azt a mérkőzést, amely Spanyolország első világbajnoki címét jelentette, a hollandokat pedig a legtöbb vb-finálét vesztő, de arany nélküli csapattá tette. (A németeknek is van három vesztes döntőjük, igaz, „cserében” nyertek már négyet…). Az a mérkőzés azóta beleégte magát minden holland futballszerető szívébe, s minden egyes találkozó a spanyolokkal egy-egy revánsmeccsnek számít. Egy súlyos visszavágás már sikeredett azóta, a 2014-es vb csoportmeccsén a németalföldiek 5–1-re tönkreverték az akkori címvédőt. Azóta csupán egyetlenegyszer akaszkodtak össze 2015 márciusában a felkészülési találkozón újfent holland győzelem született. Az összmérleg  amúgy szintén a narancsosok javára billen (6–1–4). A pillantnyi forma azonban nem mellettük szól, Ronald Koeman távozása és utána a kapitánycsere nem kedvezett az amúgy fiatal erőkből álló együttes továbbfejlődésének. Luis Enrique viszont egyre erőteljesebb fiatal csapatot menedzsel, amely koncepcióba egyre kevésbé férnek bele a veteránok. A csodás mesterhármast (Eb-vb-Eb) produkáló aranycsapatból csupán a két Sergio, a realos Ramos és a barcás Busquets maradt meg, a keret harmadik 30-on felüli tagja De Gea, az MU klasszisa, a többiek még nem léptek be a harmadik x-be. Azaz két ifjú, motivált és erős csapat csap össze az amszterdami ArenA küzdőterén, majd meglátjuk, a presztízs elég motiváció-e, hogy érdemben is futballozzanak egy nagyot.

 

NÉMETORSZÁG–CSEHORSZÁG

Timo Werner (11) a 2017-es vb-selejtezőn betalál Tomás Vaclík kapujába. Ez a jelenet akár szerdán este Lipcsében is megismétlődhet  (Fotó: Getty Images)

Amit a holland és a spanyol csapatról leírtunk, a 2014-es világbajnokra is igaz. Joachim Löwtől is a legfőbb szakmai elvárás a 2018-as vb-felsülés után az volt, hogy építsen fiatal, de nagy tornagyőzelemre alkalmas együttest. Nos az eredmények nem a szakvezető mellett szólnak: idén egyetlen győzelem (Ukrajna ellen 2-1, az NL-ben) mellett csupán négy ikszet ért el a Nationalelf. Mondjuk, a csehek alkalmasak az önbizalom-növelésre, az elmúlt egy év 6 meccséből felváltva nyertek és veszítettek.  „sorminta” alapján most a győzelem következne, ez azonban Lipcsében – ahol szombaton Ukrajnát is fogadja a Löw-együttes – a legnagyobb meglepetést okozná, a lehető legkínosabbat viszont a német kapitánynak. Akinek a célkeresztjében persze elsősorban a keddi, Sevilla elleni NL-összecsapás áll.
Az önálló Csehország ellen 1996 óta 8 meccset játszott a német válogatott, az első kettő Eb-csata volt, a második egyenesen a döntő. Az összmérleg 6 német, 2 cseh győzelem, döntetlen nélkül. Egyetlen tét nélküli találkozójukon is a németek győztek, 2000 júniusában 3–2-re, akárcsak a legutóbbi kettőn, a 2018-as vb selejtezősorozatában.
Amúgy Löw persze továbbra is folytatja a kísérletezést, négy abszolút újonc is van a keretében: Oliver Baumann kapus (30 éves, Hoffenheim), Philipp Max (27, PSV), Felix Uduokhai (23, Augsburg) és Bore Baku (22, Wolfsburg) védők, valamint három egyszeres válogatott, Florian Neuhaus (23, Mönchengladbach)  és Jonas Hofmann (28, ugyancsak Gladbach) és Mahmoud Dahoud (24, Dortmund) középpályások. A fiatalítás tehát sínen van (?)  – az eredményességnek már lassan kellene jönnie…

Az öt élő meccsen és az összefoglalón kívül az éjszakába nyúlóan megmutatjuk felvéltelről a jelenlegi aktív veretlenségi rekordsorozatot tartó olasz és a világbajnok francia csapat felkészülési mérkőzését is, teljes terjedelmében7

Kapcsolódó

A SZERDA ESTI ÖSSZEFOGLALÓ MÉRKŐZÉSEI

18:45   Törökország–Horvátország (Sport2 18:45)
19:30   Dánia–Svédország
20:45   Hollandia–Spanyolország (Sport1 20:30)
20:45   Németország–Csehország (Sport2  20:45)
20:45   Olaszország–Észtország (Sport2 22:45, felv.)
20:45   Belgium–Svájc
20:45   Portugália–Andorra
20:45   Lengyelország–Ukrajna
21:10   Franciaország–Finnország (Sport1 éjféltől, felv.)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK. Sport1 15:30 Görögország–Ciprus (kommentátor: Bartha Zoltán); Sport1 17:45 Románia–Fehéroroszország (kommentátor: Szaniszló Csaba); Sport2 18:30 Törökország–Horvátország (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport2 20:30 Hollandia–Spanyolország (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilaasi Tibor); Sport2 20:45 Németország–Csehország (kommentátor: Fülöp László); Sport2 22:45  Olaszország–Észtország (felv., kommentátor: Fülöp László);  Sport1 23:00 összefoglaló a nap érdekesebb mérkőzéseiről (kommentátor: Bartha Zoltán és Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport1 éjféltől:  Franciaország–Finnország (felv., kommentátor: Bartha Zoltán)