A városi elsőség (is) a tét • SportTV

A városi elsőség (is) a tét

2021. 03. 01. 09:30    
Olvasási idő: 2 perc

Különleges városi rangadó a müncheni, mindig érdekes a több csapat közti berlini, de az „igazi” német derbi a hamburgi. A „kicsi” St. Pauli és a „nagy” Hamburger SV csatája.

Anegyedik másodosztályú gólkirályi c0me felé tartó Simon Terodde duplája is kevés volt ősszel – A HSV csak 2–2-re végzett otthon a harcos St. Paulival (Fotó: Getty Images)

Daniel Thioune, a HSV aktuálisan a feljutó hadjárat sikeres véghezvitelével megbízott mestere tudván tudja, hogy a helyi derbi előtt nem csupán szakmai kérdéseket kell érintenie, ha közvetlenül megnyilvánul – márpedig erre kötelezve is van a  sajtótájékoztató alkalmával.
A würzburgi 2–3 nemcsak sima felsülés volt a múlt fordulóban, hanem a „rettegett” 4. helyre sorolta vissza a HSV-t a bajnoki táblázaton. Arra, amelyen a kiesés óta mindkét idény végén végzett úgy, hogy az év nagy részében közvetlen feljutó vagy legalább osztályozós helyen állt, s végül még azt is mindkétszer elpackázta. „Ennek a meccsnek nm csupán a három pont megszerzése a lényege. Hanem mindenekelőtt az, hogyan dolgozunk” – mondta a tréner. Utólag „kollektív kudarcnak” nevezte a würzburgi eredményt. „Megmutattuk, milyen kiszolgáltatottak vagyunk. Ezért a múlt héten a munkára koncentrált. „A munka minősége, ami eddig megkülönböztetett minket a többiektől a sikerink idején.”

Daniel Thioune tudja, nam csupán a három pont a tét hétfőn este a Millerntor Stadionban,  ahol napra pontosan egy éve az Osnabrück trénereként 3–1-es vereséget szenvedett csapatával (Fotó: Getty Images)

A mester tudatosan hangsúlyozta a mérkőzés fontosságát. „A HSV maga Hamburg. És Hamburg nemcsak az Elba és az óváros, hanem a kikötő is. Hétfőn nemcsak a meccstervek lesznek a középpontban, hanem a győzelmi vágy is..”
Ez az érzés tette sikeresebbé kikötőnegyed csapatát, a St. Paulit eddig a „nagy testvér” ellen, amióta – harmadik esztendeje – ismét egy ligában szerepel a két együttes, azóta, hogy 2010-ben a St. Pauli kiesett az élvonalból. „Ismét szeretnénk a minket megillető helyen állni a bajnokságban, de a meccsnek nem csak ez a jelentősége. Hanem a városi elsőség bizonyítása is. Mindent meg akarunk tenni azért, hogy kedden szurkolóink jó érzéssel sétáljanak majd a munkába” – így az edző.
Persze, azért végül szakmai kérdésekről is szót ejtett. Például, hogy Heyernek milyen fontos szerepel lesz a védősor előtt, amelynek középső kettősét Gideon Jung alkotja a visszatérő Stephan Ambrosius mellett. Van Dongelen számára a keresztszalag-szakadást követő felépülés után még korai lenne a kezdőben szerepelnie. „Ricky már fitt és teljesen kész is a harcra” – mondja az edző, de még vár a bevetésével. A hétfő esti eredménytől is függ, hogy a hosszú szünet után mennyire lesz szükség a pályán minél előbb a rutinos holland „győztes mentalitására”.

Amúgy azért nem olyan vészes a HSV helyzete, hiszen akár egygólos győzelemmel is visszaveheti a vezetést a táblázaton, hiszen három pontnyira van a vezető Bochumtól és azonos a gólkülönbségük (+20). A St. Pauli a középmezőny masszív tagja, nincs veszélyeztetve a kiesésétől, az tényleg csak a presztízsért hajt. Azaz a szokásos győzelmi kényszer most egy harcra kész, mentálisan erős városi rivális ellen nyomja a kék-feketék játékosainak vállát.

Kapcsolódó

ST. PAULI–HAMBURGER SV örökmérleg

Összesen (1947 óta): 58 mérkőzés, 11 St. Pauli-győzelem, 18 döntetlen, 32 HSV-siker / 63–138-os gólkülönbség. A 2. Bundesligában: 5–2–2–1 / 6–6. A St. Pauli pályaválasztásával: 12–2–4–9 / 14–32. A St. Pauli pályaválasztásával a 2. Bundesligában: 2–1–0–1 / 0–4
A legutóbbi mérkőzés: HSV–St. Pauli 2–2 (1–1). G.: Terodde (2), ill. R. Z. Martinez, Makienok (2. Bundesliga, 2020. 10. 30.). A legutóbbi három mérkőzés a St. Pauli pályaválasztásával: 2–0 (2019-20, 2Bl), 0–4 (2018-19, 2Bl), 1­–1 (2010-11, Bl). A legutóbbi HSV-győzelem a St. Pauli pályaválasztásával: 0–4 (2. Bundesliga, 2019. 3. 10.)

NÉMET BAJNOKSÁGOK. Sport 1 18:20  a Bundesliga 23. fordulójának összefoglalója (kommentátor: Bartha Zoltán és Fülöp László).
Sport1 19:30  Germánia németfutball-talkshaw
(műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kemenes Szabolcs és Mészáros Ábel).
2. Bundesliga, 23. forduló.  Sport1 20:20 FC St. Pauli–Hamburger SV (kommentátor: Faragó Richard)