Olasz-német kupakedd a Sport TV-n • SportTV

Olasz-német kupakedd a Sport TV-n

2022. 01. 18. 12:37    
Olvasási idő: 4 perc

Mind a két nemzeti kupaküzdelem, az olasz (Coppa Italia) és a német (DFB Pokal) a nyolcaddöntőjénél jár. A különbség: az oalszok két hétre osztották el a nyolc találkozót, hármat már a múlt héten lejátszottak. A németek viszont e hét keddjére és szerdájára sűrítették a programot, naponta két időpontban lejátszott 2-2 találkozóval. Az azonosság – ma: mindkét sorozatból két találkozót közvetítünk – egyaránt élőben a két sportcsatornánkon.

Muriqi és Immobile a képen egymás ellen, a kupában az egyikük, a balra látható koszovói helyettes0theti aházi gólkirályt, ha Maurizio Sarri úgy akarja… (Fot: Getty Images)

OLASZ KUPA

Az első találkozónkon a Lazio fogadja az Udinesét. A római sasoké a kupahistória negyedik legeredményesebb csapata, 7-szer hódították el a trófeát, három vesztes döntő mellett. A friuliai gárda viszont csak a sorozat születésekor jegyezte egyetlen eddigi fináléját, amelyet el is vesztett a Vado ellen. (Megjegyzendő, elsőre nem aratott kirobbanó sikert a verseny – tizenöt évre rá rendezték meg a következőt, azóta viszont évente megrendezték, igaz, a 2. világháború idején és azt követően volt egy újabb 15 éves pauza, csak 1958-ban indult útjára ismét a sorozat.)

A Lazio kiemeltként csak most kapcsolódik be ebbe a kiírásba, a friuliai gárda viszont már két együttest is elbúcsúztatott. Előbb a másodosztályú Ascolit győzte le 3–1-re (gólok: Pereyra 2, Molina), majd az ugyancsak másodosztályú Crotonén lépett át 4–0-val (g.: Pussetto 2, Di Maio, Success-11-es).
A két együttes között a Serie A-ban 7 hely és 15 pont van, ennyivel áll jobban és többel a fővárosi csapat. Bajnokijukat december 2-án játszották le, szintén az Olimpicóban, amelyen az idény egyik legérdekesebb meccsét produkálták 8 góllal, 3 kiállítással, nagy fordítással, egyenlítésekkel pró és kontra végül 4–4-es döntetlennel ért véget a csata.
A Lazioban Acerbi izomsérülése miatt nem játszhat, Radu szereplése is bizonytalan. Akpa-Akpro Elefántcsontpart színeiben játszik az ANK-n, középpályástársa, Basic nem játszhatott a bajnokin, mert korábban rúgást kapott. A kupában most szerepet kaphat általában cserepadra szoruló két veterán, Lucas Leiva és Pepe Reina, elöl pedig a lényegében állandóan jegelt Muriqi ia bekerülhet, ha Sarri pihentetné Immobilét. A koszovói csatárnak ez lehet az utolsó meccse az aquilaiaknál, könnyen eligazolhat még a téli transzferidőszakban Rómából. Az udineiek abban reménykednek, több játékosuk is kiszabadul a karanténból és visszatérhet abból a 12-ből (!), akiknek pozitív lett korábban a Covid-tesztjük. Becao viszatér eltiltásából, a másik brazil hátvéd, Samir viszont a Watfordba távozott. Őt éppen egy Angliából jövő futballista, a Leicester korábbi védője, Benkovic helyettesítheti. A portugál csatár Betót Cioffi edző pihentetné, helyettesítésére a nigériai Isaac Success vagy az északmacedón-bolgár Ilija Nesztorovszki kap lehetőséget.  Támadós szellemű, gólerős argentin középpályására, Roberto Pereyrára sérülés miatt nem számíthat a mester.

A másik párosításban a kupa-örökrekorder Juventus (20 döntő, 14 kupagyőzelem) és a szintén korábban eredményes Coppa Italia-szereplő Sampdoria (7 döntő, 4 trófeagyőzelem) csap össze. Természetesen a Juve a favorit, ám a múlt héten már elbukott egy lehetséges trófeát az Inter elleni 1–2-es Szuperkupa-meccsel. A két együttes eddigi 9 kupacsatájából 8-at a torinóiak nyerte meg, az egyetlen Udinese-siker 1986-ban még egy csoportmeccsen született, 2–1-gyel Genovában.

Legutóbb 21 éve akadtak össze a kupána, ugyancsak a nyolcaddöntőben, akkor kétmeccses párviadalban a Juve kettős iskrrel (2–1, 5–2) jutott tovább.
A kupába a Juve most száll be, a Samp az első fordulóban 3–2-re verte meg a másodosztály Alessandriát (g.: Quagliarella, Gabbiadini, Thorsby), a másodikban 2–1-re a Torinót (g.: Quagliarella-11-es, Verde).

A bajnokságban a Juve az 5. 41 ponttal, a Samp a 16., 20 ponttal. Korán, szeptember 26-án játszottak a Serie A-ban, ugyancsak az Allianz Stadionban, 3–­2-es hazai győzelemmel.
A mozgalmas évkezdet közepette Allegri alighanem rotál egy keveset a Juvén. Bonucci végre visszatérhet a csapatba és könnyen lehet, hogy Kaio Jorge és  Moise Kean is a kezdőben kap helyet. Perin védhet, miként a Szuperkupa-meccsen, viszont Ramsey ismét sérültként csatlakozik Chiesához, ő sem bevethető. A Sampban újra játszhat a középpályás Chablot, de Damsgaard, Josida és Verre továbbra is sérült. Colley az Afrika-kupán játszik, Audero kapus csípősérüléséből visszatérve bekerülét a torinói utazókeretbe. Folgore szintén készen áll a betevésre a védelem közepén. A kját új fiú, Conte és Rincón már bemutatkozott a múlt hétem. Ők is játszhatnak. Erről azonban már nem Roberto D’Aversa dönt, akit a szombati Torino elleni 1–2 után kirúgtak. A lehetséges utódok közül a legtöbbet Dejan Sztankovicsot emlegetik, a keedi kupameccsen  Andrea Tarozzi másodedző irányítja a csapatot.

NÉMET KUPA

Az első keddi meccsünkön fellépő 1. FC Köln és a Hamburger SV is igen tekintélyes kupacsapatnak számít Németországban. A kecskések eredményesebbek: 4 kupagyőzelem mellett 6 vesztes döntőben vettek részt. A vendég HSV hat laklommal volt finalista, 3 döntőjét megnyerte, hármat elvesztett. A legutóbbi győzelmét azonban meglehetősen régen 35 esztendeje aratta, amikor még a kontinens futballelitjéhez tartozott. A két gárda kupapárviadala 8 meccset tartalmaz, 1953-tól

2017-ig, a mérleg kiegyenlített, mindkét fél 3-3 győzelmet aratott, két remi mellett. Ezek közül a legnagyobb tétű összecsapás az 1971-es negyeddöntő volt, amelyet az akkor még Möngersdorfer Stadionnak nevezett kölni stadionban 2–0-ra megnyertek a hazaiak Rupp és Löhr góljaival. A Kölnben játszott például két későbbi „74-es világbajnok Overath és Flohe, a HSV pedig a néhány évvel korábbi két KEK-döntős együtteséből 8 játékost is pályára küldhetett.
Az idei kupakiírásban a Köln az első körben 1–1 után csak 11-esekkel (4-2) tudta kiverni az egykori KEK-döntős, ma harmadosztályú Carl Zeiss Jénát  (g.: Shkiri), majd a másodikban Modeste duplájával 2–0-ra nyert Stuttgartban. A HSV elsőre Braunschweigben győzött 2–1-re (g.: Gyamerah, Glatzel), másodjára Nürnbergben játszott 1–1-et (g.: David), majd 11-esekkel 4-2-re legyőzte házigazdáját.
Idén bajnokin nem találkozhattak, mert a Köln a Bundesligában szerepel, a HSV pedig már ötödik alkalommal próbál visszajutni az élvonalba, amelynem 1963-től 2017-es kieséséig folyamatosan szerepelt. Jelenleg az 5., de csak két ponttal van elmaradva az osztályozós helytől.
A hazaiaknál Andersson, Thielmann és Ljubicic visszafoglalhaja a helyét a kezdőben, Schwäbe pedog leülhet a kispadra. Shkiri az Afrika-kupán szerepel, Horn fertőzést kapott (nem Covid-), további sérültek: Hauptmann, Meré és Ostrak.  A HSV-ben Tim Walter mester hiánylistája hosszabb: Doyle és Opperman kisebb sérülés miatt nem játszhat, Leibold keresztszalag-, Suhonn izomszakadás miatt nem szerepelhet, Ambrosius, Rohr és Vagnoman felépülőben van.

Haaland játéka a Német Kupában is gólgarancia lehet… (Fotó: Getty Images)

A második meccsen a másik hamburgi csapat, az FC St. Pauli fogadja a Bayern kiesésével első számú kupafavorittá előlépő Dortmundot. A kisebbik kikötővárosi egylet még sosem jutott el kupafináléig, a sorozat örökranglistáján 4. Borussia viszont már 10 döntőben is szerepelt, 5-5 győzelemmel és vereséggel. Nem mellesleg az aktuális kupavédőt tisztelhetik az ellenfelek a fekete-sárgákban.
Korábban egyetlenegyszer játszottak a kupában, 2014 okóberében, a 2. fordulóban  a BVB simán, 3–0-ra nyert Hamburgban Immobile, Reus és Kagava góljával. Ebben a kiírásban a St. Pauli Megdeburgban egy 3–2-vel kezdett (g.: Burgstaller 2, Medic), majd egy másik ex-NDK-s egykori nagycsapatot, a Dynamo Dresdent verte meg ugyanannyira, igaz, hosszabbításban (g.: Paqarada, Dittgen, Buchtmann). A védő Borussia 3–0-val kezdett Werisbadenben Haaland mesterhármasával, a norvég gólsztár az egyiket 11-esből szerezte. A második körben otthon játszhatott az Ingolstadt ellen, akkor is ugyanaz a játékos szerezte az összes gólt, mindkettőt, Thorgan Hazard.
Mindkét együttes jól teljesít saját bajnokságában, a St. Pauli vezeti a 2. Bundesligát, a BVB második az élvonalban, 5 ponttal elmaradva a Bayerntől.
A hamurgiak hiánylistáján 9 név szerepel, a sérültek és a visszatérni igyekvők közt egy az „igazolt”: Kyereh az Afrika-kupán szerepel Ghána válogatottjával.
A Dortmund kerete sem teljes, különböző okokból nem játszhat Bürki, Can, Collins, Coulibaly, Kamara, Morey, Raschl, Schlzer és Unbehaun sem. Munier játék id kátdéses, Wolf helyettesítheti. Meglehet, hogy Witsel és Hazard is bekerül a kezdőbe. Haaland aziüonban boztosan kezd – persze, ha nem jön közbe valami – , ez a legfontosabb a BVB híveinek, mag azoknak, akik gól(oka)t szeretnének látni a mérkőzésen.

 COPPA ITALIA, nyolcaddöntő. Sport1 17:15 SS Lazio–Udinese Calcio (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Mészáros Ábel); Sport1 20:45 Juventus FC–UC Sampdoria (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Mészáros Ábel)
DFB-KUPA, nyolcaddöntő.  Sport2  18:30 1. FC Köln–Hamburger SV (kommentátor: Füloöp Marcell); Sport2 20:45 St. Pauli–BV 09 Borussia Dortmund (kommentátor: Engyel István)