Kötelező három pont a Volksparkstadionban? • SportTV

Kötelező három pont a Volksparkstadionban?

Sport TV avatar Sport TV 2019. 04. 08. 08:03    
Olvasási idő: 2 perc

Mindenféle szponzornevek levetése után újra Volksparkstadionnak hívják a HSV arénáját. S a név kötelez – abban első osztályú csapatnak kell futballoznia. A hamburgi rajongók reményei szerint már csak nyolc mérkőzés a „másodosztályú lét”. Ebből az elsőt hétfőn este az ebben az osztályban maradni kívánó Magdeburggal kell megvívnia a legnagyobb német kikötőváros reprezentatív csapatának.

Khaled Narey, a meccs egyetlen góljának szerzője éppen párharcot nyer a magdeburg Niemeyerrel szemben a két csapat őszi mérkőzésén. Wolf edző szerint a hasonló párviadalok kimenetele döntő lehet hétfőn este Hamburgban is (Fotó: Getty Images)

Hannes Wolfban különleges érzelmeket mozgathat meg az ellenfél. Hamburgi vezetőedzői pályafutását ugyanis éppen az 1974-ben KEK-győztes keletnémet együttes ellen kezdte meg, egy 1–0-s győzelemmel (gólszerző: Narey, a 77. percben). Előtte két nappal nevezték ki Christian Titz helyére, akinek a hamburgi drukkerek sosem bocsájtják meg, hogy vele esett ki az együttes először az élvonalból (amiről persze nem ő tehet egyedül), s akivel a csapat első nyolc Bundesliga2-meccséből csupán 4-et nyert meg, s a táblázaton nem feljutó helyen állt. „Az új csapatommal való első találkozás, majd az első bajnoki emléke természetesen elevenen él bennem. De ez nem az érzelmek felidézésének pillanata, a feladatokra kell koncentrálnom. Sokat nyertünk a bajnokság első felében, de elég kevés pontot hoztunk össze a visszavágók során. Ennek ellenére elérhetjük összes célunkat” – mondta a mester a bajnoki előtti sajtótájékoztatón.
Persze, ehhez mindenekelőtt otthon kell tartani mindhárom pontot a Magdeburg ellen. A HSV 8 hátralévő meccse közül négyszer kell a kieséstől veszélyeztetett csapatok ellen játszania. Az edző tehát figyelmeztet. „Egészen más meccsre kell számítanunk, mint az ősszel. Új a csapat, új edzővel és új játékosokkal. Aktív, fizikailag erős a játékosállományuk, erőszakos játékstílusuk van. Ezért arra kell törekednünk, hogy a párharcokat megnyerjük ellenük.”
Nem tudni, ebben a sok közelharcban része lesz-e Kirjakosz Papadopulosznak. Hétfőn lenne az első 90 perce a porcsérüléséből való felépülése után, ám pénteken könnyített edzése volt és szombat-vasárnap sem tudott a társakkal együtt gyakorolni. A Paderboen elleni kupasikerhez hasonlóan Wolf most is háromvédős rendszerben képzeli el a csapatot, amely jelentős feladatokat ró a két szélső középpályásra, Szakai Gotukura és Douglas Santosra. Kulcsszerepe lehet mg az irányítónak, a korábban a Nationalelfben is fellépő Lewis Holtbynak is. Mester dicséri a csapatkapitány-helyettest: „Lewis kiválóan koncentrál, teljes tudását adja. Paderbornban felelősségteljesen, kiválóan játszott.”
A Magdeburgnak is éetően szüksége van a pontokra. A csapat – egy mérkőzéssel kevesebbel a vetélytársakhoz képest – az osztályozót jelentő 16. helyen áll a táblázaton, s onnan csupán egy ötgólos győzelemmel tudna eggyel előrelépni. Arra azért ne tegyenek fel sokat a tippmixen!…

BUNDESLIGA2, 28. forduló. Sport1 20:30 Hamburger SV–1. FC Magdeburg (kommentátor: Haraszti Ádám)