Folytadódik-e a történelmi német sorozat? • SportTV

Folytadódik-e a történelmi német sorozat?

2022. 05. 29. 12:34    
Olvasási idő: 3 perc

Az éremmérkőzések következnek a férfi kézilabda Európa-liga négyes döntőjében a lisszaboni Altice Arenában. A bronzért az első final four-győzelmére hajtó Plock csap össze az újonc horvát Nexével. A trófeáért pedig a német hegemóna folytatását megcélzó, az örökranglistán a négyszeres győztesek közül kiemelkedni szándékozó Magdeburg küzd meg egy másik EHF-kupa-/El-négyes döntős debütánssal, a rendező Benficával.

Mafgnus Gallerud az örökranglista élére juthat a Magdeburggal, ha a német csapat ötödfször is elhódítja a trófeát (Fotó: ehfel.eurohandball.com)

NEXE–PLOCK

A lengyel együttes harmadik final fouros meccsét is elvesztette, tavaly német együttestől, a Rhein Neckar Löwentől kapott ki 5 góllal a bronzmérkőzésen, előtte az elődöntőben a későbbi győztes Magdeburgtól egy kicsi gólocskával.
A szombati elődöntőben a Benfica a plockiak 11 mérkőzéses veretlen sorozatának vetett véget, a Nexe pedig 34–29-re kapott ki a védő Magdeburgtól.
A két csapat egy-egy kulcsjátékosa utolsó mérkőzését játssza jelenlegi klubjában: a Nexe balátlövője, Jaganjac az új idénytől a Rhein-Neckar Löwen játékosa lesz (amúgy a Kielce kölcsönjátékosaként szerepel most hazájában), a Plock kapusa, Adam Morawski egy másik német csapatba, a Melsungenbe szerződik.
Jaganjac egyébként a sorozat gólkirályi címére a legesélyesebb, 105 találattal vezeti a góllistát, a Benfica játékosa, Petar Djordjic követi őt, aki 99-szer talált a kapuba az alapszakasz kezdetétől.
A lengyel együttesnek három horvát játékosa is van, Tin Lucin, Lovro Mihic és Leon Susnja személyében, S persze egy magyar válogatottja, Szita Zoltán, aki 4 góljával csapata legeredményesebbjének bizonyult a házigazdák elleni vesztes elődöntőben.

MAGDEBURG–BENFICA

A német együttes országa dominciájának további erősítésére készül. A sorozat – és jogelődje, az EHF-kupa – 39 befejezett idényéből 25-ben született eddig német győzelem. s csak 14-et nyert eddig összesen 6 ország képviselóje, közte kettőt magyar együttes, a Rába ETO 1986-ban és a Szeged 2014-ben. Nem mellesleg az a fölény ebben az évszázadban domborodott ki igazán, 2004 óta az említett Pick Szeged az egyetlen nem német csapat, amelynek sikerült elhódítania a trófeát. A sokat nyerő német együttesek között is létezik egy „házi verseny”, a Göppingen, a Kiel és a Magdeburg 4-4 alkalommal szerezte meg a végső győzelmet, a Magdeburg tehát közülük kiemelkedve a kupa legeredményesebb klubja lehet.

16 védésével a Benfica kapusa, Sergio Hernández a Plock elleni győztes elődöntő (26–19) egyik kulcsembere volt szombaton, a Magdeburg  sima győzelméből a Nexe ellen (34–29) két játékos, Matthias Musche (8 gól) és Michael Damgaard (6) vette ki a legjobban a részét.
A Benfica legjobb eredménye eddig a nemzetközi kupákban két Challenge-kupa-döntő volt, a Magdeburg viszont a már említett 3 EHL-kupa/El-siker mellett a BL-t, illetve a klub-vb-nek megfelelő IHF Super Globe-ot is elnyerte már fennállása során. A portugálok a selejtező első körétól indulva jutottak el egészen az aranycsatáig: 13 győzelem, 3-3 döntetlen és vereség az összesített eredménymérlegük.
A két csapat még nem találkozott korábban, de a Benficának ebben az idényben már volt két német ellenfele: a Rhein-Neckar Löwen (egy döntetlen, egy győzelem) a selejtezőben és a TSV Lemgo (két győzelem) a csoportkörben. A másik oldalról a Magdeburg a nyolcaddöntőben találkozott a másik lisszaboni csapattal, a Sportinggal, amelyet ki is ejtett 1-1 győzelemmel és döntetlennel. Az SCM egyébként még veretlen ebben a kupaidényben: 12-szer győzött, 3-szor játszott döntetlent s 26 mérkőzésese vereség nélküli sorozatot épített fel az EKF-kupa-/El-ben.

Magdeburgi győzelem esetén 1992 óta most először fordulaht elő, hogy német csapat nyerje a férfiak és a nők között is a második számú európai kupaküzdelmet. 30 éve a Wallau és az SC Leipzig nyert, most az SCM az egyébként százszázalékos teljesítménnyel győztes Bietighem női együttese mellett teheti teljessé a nemzeti duplázást. Amelyet egy testvérpár is magáénak mondhat esetleg, hiszen a Magdeburg holland játékosának, Kaynak a nővére Inger a bietigheimieket erősíti.

A Benficának egyetlen EHF-kupa-győztes játékosa van, a német jobbszélső Ole Rahmel, aki 2019-ben a Kiellel nyerte el a trófeát. Emellett két kézilabdázója is akad, akik többszörös BL-győztesek:  a többek közt exszegedi svéd Jonas Källman a  Ciudad Reallal 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben, a brazil Rogerio Moraes (ő meg exveszprémi) 2017-ben és 2019-ben a Vardarral hódította el a legmagasabb presztízsű európai klubkupát.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA. Sport1 16:15 RK Nexe–Wisla Orlen Plock a 3. helyért (kommentátor: Fülöp Marcell, szakkommentátor: Deli Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Vladan Matics); Sport1 18:15 SC Magdeburg–SL Benfica döntő (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Deli Rita, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Vladan Matics)
Sport1 20:45 Harmadik Félidő  kézilabda magazinműsor (műsorvezető: Ágai Kis András)