Az első ellenfélóriás következik • SportTV

Az első ellenfélóriás következik

2023. 05. 14. 03:30    
Olvasási idő: < 1 perc

Nehéz után még nehezebb ellenfél következik a magyar hokiválogatottnak Tamperében; egy biztos elit-vb-s középcsapat után a hat szuperklasszis együttes egyike – nem egészen húsz órán belül megvívandó második mérkőzésre…

Bálizs Bence pazarul védett a dánok ellen. Az USA ellen a remek kevés – zseniálisra lenne szükség… (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Elismerjük, nehéz volt azt a sűrű programot beosztania a szervezőknek: elkerülhetetlen, hogy az egyes csapatok programja kissé, vagy egy kicsit nagyobb mértékben, de egyenetlen legyen. A „kicsik” érdekérvényesítése is nehezebb persze, de az mégis kirívó, hogy éppen a csoport legalacsonyabban rangsorolt csapatának (ha valaki nem tudná: ez a magyar együttes…) jusson egy olyan meccsdupla, amely második darabjának kezdetére csupán az első után 20 órával szólaljon meg a kezdő dudaszó…
Az első nagy nekiveselkesés sajnos kudarccal zárult – a biztató mozzanatok ellenére Kevin Constantine együttese 3–1-re kikapott a dánoktól. Vasánap délelőtt meg azzal a Team USA-val kell szembe szállnia, amely a nyitó mérkőzésén erőtől duzzadó módon játszva, 0–1-ről fordítva egy négyest ütött az olimpiai és vb-címvédő, biztos dobogóesélyes házigazdának!
Más sportág, más nem, más halmazállapot: a mi fiainknak a vízipólós lányok olimpiai példája lebeghet a szemük előtt: Tokióban annak a csapatnak sikerült legyőznie – hasonló szituációban, nem döntő jellegű csoportmeccsen a legyőzhetetlenek hitt, előtte és utána ezt maximálian igazoló, s a tornát megnyerő szuperfavorit amerikaiakat. Az esélyszámok akkor is 1 a százhoz voltak az amik javára – s mégis…
Álmodozás helyett azért valljuk be: egy ötgólosnál szerényebb vereség ott (Tamperében) és akkor, azaz vasárnap délben (a vb második meccsén) csodálatos bravúrnak számítana a mieinktől!

Kapcsolódó

Most is elfogadnánk…

A hokitörténet eddigi egyetlen amerikai–magyar vb-meccsét hét éve és egy napja Szentpétervárott játszották. A Jubileumi Sportpalotában 3598 néző előtt a B-csoportban a torna 7. napján játszották. Gól nélküli első harmad után az amerikaiak a 25. percben Foligno révén szereztek vezetést, amelyet 18 másodperc (!) után Hinostroza megduplázottm tíz percre rá Larkin növelte háromgólosra az előnyt.  A harmadik harmadban az 53 percben Foligno duplázott, három perc múlva Murphy találatával lett 5–0 az eredmény.  A mieink szépítő gólját Sofron István szerezte Bartalis és Sarauer asszisztjával.
Az amerikaiak végül a 4. helyen jutottak tovább a csoportból, a negyeddöntőben hosszbbításban megverték a cseheket 2–1-re, az elődöntőben kikaptak az örök rivális Kanadától 4–3-ra, a bronzmeccsen 7–2-re alulmaradtak az oroszoktól. És a negyedik helyen végeztek.
A mieink a fehéroroszok legyőzésével szerzett három ponttal is az utolsók lettek a csoportban, ezzel kiestek a Divízió 1-es vb-re.
Ami azt illeti, azzal a 7 év egy nappal ezelőtti eredménnyel kiegyeznénk Tamperében is…

JÉGKORONG-VB, csoportkör, A-csoport, Tampere.  Sport1 10:30  Egyesólt Államok–Magyarország (kommentátor: Haraszti Ádám, szakkommentátor: Szuper Levente, riporter: Gallai „Galuska” László, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: Kovács Csaba és Szélig Viktor);
Sport2 23:00 Svédország–Ausztria (felv., kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Szuper Levente)