Edzőjelöltek • SportTV

Edzőjelöltek

admin avatar admin 2019. 01. 04. 14:15    
Olvasási idő: 6 perc

Tizenegy tétmérkőzés és a Pro Bowl van hátra a 2018-as NFL-idényből, és jópár csapatnak nem a jelen, hanem a jövő a legfontosabb. Avagy: kezdődjön a 2019-es edzőkeringő!

A fekete hétfő után temérdek szakember neve vetődik fel az év ezen szakaszában, akikkel interjút kötnek le az NFL-csapatok, hogy kiderüljön róluk, megfelelő vezetőedzők lennének-e az adott franchise-nál. Az idén eddig nyolc üresedés nyomán lehet követni, kikben láthatják a megváltót a vezetők, és ha már ezek publikus nevek, érdemes számba venni őket.

A lehetséges edzőjelölteket négy csoportra lehet osztani.
I. Frissen kirúgott vezetőedző, akit máshol újrahasznosítanának.
II. Szerződéssel bíró segédedző, aki máshol feljebb léphet.
III. A 2018-as idényt edzői munka nélkül töltő, korábbi head coach.
IV. Az NCAA-ben tevékenykedő, egyetemi edző.

Mivel eközben kezdődik a playoff, nézzük meg, hogy az idén sikeres csapatok annak idején honnan merítettek a fenti csoportosítás alapján:

I. Bill Belichick, Andy Reid
II. Sean McVay, Sean Payton, Matt Nagy, Doug Pederson, Anthony Lynn, Frank Reich, John Harbaugh*, Jason Garrett*
III. <senki>
IV. Pete Carroll, Bill O’Brien

*házon belül léptették elő

Alapvetően azt gondolnánk, ha valaki megbukik egy csapatnál, akkor nem fognak kapkodni utána, hogy máshol lehetőséget adjanak neki. Ha azonban egy már bizonyított, adott esetben Super Bowlt is játszó szakemberről van szó, akkor, mint látjuk, van példa rá, hogy a környezetváltás jót tesz. Belichick és Reid példáját az idén ugyebár nyolc vezetőedző szeretné követni, és szinte biztosan lesz olyan, akit a friss kirúgása után kineveznek máshol;

1. Mike McCarthy: Mivel van gyűrűje vezetőedzőként, így a Green Bay-i csúnya végkifejlet ellenére is biztosan kap lehetőséget 2019-ben. A Browns, a Jets és a Buccaneers is érdeklődik iránta, a Cardinalst pedig már el is utasította. 2006 óta volt a Packersnél, támadó hátterű edző, akivel egykor egymás után nyolc évben bejutottak a playoffba. A lehetséges jelöltek közül leginkább a jelenlegi Browns hasonlít arra a csapatra, amit anno a kezéhez kapott, míg a legnagyobb változást a Jets kötelékébe megérkezve tudná elindítani. Izgatottan várjuk a döntését.

2. Adam Gase: Miamibe már nem kellett, de a csoportrivális Jets valamint a Cardinals máris interjúztatja. A Browns a hírek szerint nem érdeklődik, hiába ápol jó kapcsolatot Gase és Jimmy Haslam tulajdonos. Azzal szerzett nevet magának, hogy Peyton Manning denveri rekorddöntögető kampányában volt offenzív koordinátor, de Miamiben kész csőd volt az offense, és rengeteg személyi változást kezdeményezett, ami után a sztárjátékosok nélküli futballra szorítkoztak. Nehéz ember, de az eredményei ahhoz képest nem rosszak, hogy kikkel dolgozott együtt. Egy határozott general manager kellene mellé. A Jets szerelésében biztosan extra motivációval dolgozna, de azt nem tudjuk, hogy egy tapasztalatlan irányítóval mennyire tudna együttműködni, akár Darnoldról, akár Rosenről van szó.

A többi kirúgott vezetőedzőre várhatóan visszalépés vár.

Marvin Lewis számára könnyen lehet, hogy végére ért az NFL-kaland. A kissé megfáradtnak tűnő korábbi Bengals-mindenes 16 évig élvezte a bizalmat, és 0-7-es playoff mérlege ellenére sem volt sikertelen az időszak a korábbi cincinnati szezonokhoz képest. Évek óta pletykálták, hogy felfelé buktatják, és keresnek neki valami feladatot a vezetőségben. Ez végül nem történt meg, de továbbra sem zárható ki, hogy marad a Bengals kötelékében.

Hue Jackson a talpára esett clevelandi ámokfutása után, mivel épp Lewis adott neki munkát a csoportriválisnál. Most meginterjúvolják, mint lehetséges vezetőedzőt, de ezt a Cincinnati minden koordinátorával megteszi házon belül. Jóval valószínűbb, hogy Mike Zimmerrel áll újra össze, és a Minnesota offense-ért lesz felelős 2019-ben. Az ideiglenes Vikings OC Kevin Stefanskit ugyanis több helyre csábítják.

Vance Joseph is Bengals-kötődésű edző, és a Broncostól kirúgott edzésmenőt már el is hívta korábbi kenyéradója egy főedzői interjúra. Láthattuk, ez a kabát nagy rá, hiszen Denverben a ’70-es évek eleje óta nem zártak kétszer egymás után negatív mérleggel, de legrosszabb esetben védőkoordinátorrá visszaminősülve találhat magának új állást – lehet, hogy épp Cincinnatiben, ahol imádják a folytonosságot. Josephnek DB-coach háttere van a tigriseknél.

Dirk Koetter visszatérhet Atlantába, ahol 2012 és 2014 között vitte a támadó koordinátori munkát. Matt Ryan és Julio Jones más akkor is keretben volt ugyebár. Tampai leszereplése után ez ideális folytatás lehetne számára, puhább helyre aligha eshetne.

Todd Bowles iránt van a legkisebb kereslet. Négy évet töltött el a Jets élén, de csak egy jó éve volt, utána 5 győzelem volt a maximum tőle és csapatától . Ezek után nehéz lesz segédedzőnél nagyobb felelősségű munkát találni.

Steve Wilks kapta meg a legkisebb bizalmat, egy év után rúgta ki az 1/1-es évet futó Cardinals. Mivel előléptetése előtt védőkoordinátorként is csak egy évig dolgozott Carolinában, így ez volt az első bukása. Adott a háttere, hogy valahol visszatérjen majd a védelemhez, de egyelőre nincs hír róla.

II. Kapós koordinátorok

– Minden ilyen lista év elején Josh McDanielsszel indul, hiszen őt egyszer már ki is nevezték, mielőtt meggondolta volna magát. Most ettől a Brownsnak és a Packersnek kell tartania, a Cardinalst és a Bengalst kikosarazta. A Brady-évek végéhez közeledve biztosan izgalmas lenne, ha Mayfielddel vagy Rodgersszel dolgozhatna együtt, ugyanakkor állandóan rebesgetik, ő Belichick leköszönésére vár New Englandben, hogy átvehesse a hatalmat. Vezetőedzőként mindenesetre biztosan nagyobb hatalma lenne, amit már láttuk, hogy nála nem biztos, hogy jó. A másik de-facto koordinátor a New Englandnél Brian Flores volt, és ahogy vártuk, őt is legalább négy csapathoz hívják most. A linebackerek edzője nagy eséllyel maradni fog.

– Elképesztően nagyot fejlődött Freddie Kitchens keze alatt a Browns-offense. Mivel Gregg Williams volt a megbízott főedző, így Kitchens koordinátorként kapott teljes felelősséget az offense-ért, ergo a Browns nem köteles őt elengedni egyetlen más csapathoz sem koordinátori interjúra, csak ha valahol vezetőedzőnek akarják kinevezni. Láthatóan Clevelandben nem afelé tendálnak a dolgok, hogy ez megtörténjen, de ha összeáll egy új stáb, amelyben Kitchensszel nem számolnak, bőven lesz kérője.

Todd Monken, a Buccaneers támadókoordinátora a Bengals és a Jets érdeklődését is felkeltette. Az NFL egyik fő yardgyáros csapatát rakta össze Monken, és főedzői háttere is van – az NCAA-ben a Southern Mississippit vezette. 52 évesen nem pont a McVay-, Nagy-vonalat erősíti, de a sémája működik az offenzív futball virágkorában.

– Doug Pederson és Matt Nagy után az újabb kinevezett Chiefs OC Eric Bieniemy volt Andy Reid alatt, és elég korán eldőlt, hogy a korábbi futóedzőt is meg fogják keresni. Bieniemy nem hívott playeket, hiszen az Reid sajátja, de annak idején Pederson sem, így ez nem akadály. A Bucs, a Dolphins és a Jets érdeklődik iránta, a Cardsot lemondta. Két sikertörténet után létezik, hogy Reid alól megint kijöjjön egy újabb győztes head coach? Egyre nehezebb elhinni.

– Egy elfeledett név Pete Carmichael, a Sean Payton alatt 13 éve szolgáló OC, most viszont a Green Bay rá is kíváncsi. New Orleansban Payton a playhívó, ezért Carmichael kevés kreditet kap, ami azt látva fura, hogy Reid alól eközben kérdés nélkül viszik az embereket. A Saints-offense sikeressége azért eléggé szemet szúró, így a TE-coach Dan Campbellt is ostromolják ajánlatokkal. A Miamiben megbízott főedzőként már dolgozó NFL-veteránt Arizonába, Clevelandbe és Green Baybe is elhívták.

– Sean McVay edzői fája is bővülhet adott esetben. A Rams QB-edző, Zac Taylor kiköthet Denverben és Arizonában is. A liga leginnovatívabb fiatal mestereként számon tartott McVay közeli munkatársait várhatóan minden évben meg fogják keresni innen-onnan. Shane Waldron „passzjáték-koordinátort” Cincinnatibe invitálják, ő se öreg.

– Nagyot fordult a világ Kris Richarddal, aki egykor ragyogó jövőképpel vitte a Seahawks védelmi feladatait, de tavaly váltásra kényszerült, és Dallasban már csak DB-coach a titulusa. A Cowboys védelmi feltámadása önmagáért beszél, Richard pedig a Dolphins, a Jets és a Bucs köreiben is szóba került. A kérdés, hogy 39 évesen mennyire sürgős számára hirtelen két lépcsőfokot megugrani.

– Pozíciós edzőként tevékenykedik Mike Munchak is, a Steelers támadófalfelelőse. A Bell-mentes sikeres futójáték nyomán természetes, hogy az OL-coachot kell megdicsérni, de Big Ben megvédése még annál is jobban ment. Munchak korábban három évig volt a Titans főedzője, és ott nem ment túl jól neki, de megérdemli a további bizalmat.

– Harminc év NFL-es múltat követően Vic Fangiót a Broncos vagy a Dolphins is kinevezheti főedzőnek. A Bearsszel épp meccsre készülő veterán védelmi edzőre egyelőre várni kell, de az ő esetében már inkább arra gondolunk, hogy nem motiválja a head coach állás, hiszen korábban is igent mondhatott volna többre.

George Edwards tavaly közel volt, hogy a Bears kinevezze, most Tampába várják. A Minnesota defense koordinátora radar alatti célpontnak számít, hiába van húsz év múltja a ligában.

– Az idény egyik meglepetéscsapataként szereplő Colts-stáb sem biztos, hogy egyben marad. Nick Sirianni, 37 éves, elsőéves O-koordintátort a Browns kereste meg, és amolyan „all-in” jellegű kinevezés lenne, mint a Rams tette McVay esetében. Mindenki rájuk akar hasonlítani. Nagyobb az esély mindazonáltal Matt Eberflus elvesztésére. A védők mesterét még Josh McDaniels nevezte ki, de Frank Reich stábjában is örömmel maradt, és igazi pálfordulást ért el a Colts nagy neveket nem tartalmazó védelmében. A Green Bay rá is feni a fogát.

https://www.youtube.com/watch?v=q67T5NWJiz8

III. Akik voltak már itt

Gary Kubiak a saját egészsége érdekében önként vetett véget NFL-es edzői karrierjének, de a Broncos vezetőségében szerepet vállaló QB-suttogó elképzelhető, hogy visszatér az oldalvonalhoz, természetesen továbbra is Denverben.

Bruce Arians elvileg visszavonult az edzősködéstől, és már csak szakértőként foglalkozik a futballal, de a Tampa ajánlatát azért meg fogja hallgatni. Korábban úgy nyilatkozott, hogy kizárólag a Browns kedvéért hagyná ott a nyugdíjaséletet. Igazodjunk ki!

Jim Caldwell értéke kicsit javult, látva azt, mi történt Detroitban Matt Patricia első évében. A Colts és a Ravens tagjaként is Super Bowlozó, 64 éves mestert a Browns, a Packers és a Jets is megkereste, de elég váratlan lenne, ha bárhol is benne látnák a megoldást.

– Chuck Pagano a Denver figyelmét keltette fel a Packersé mellett. A korábbi indianapolisi főedző védelmi háttérrel bír, de nem véletlen, hogy 2018-at a ligán kívül töltötte. Nem ő lenne a leglelkesítőbb kinevezés, hiába volt kevés negatív mérlegű szezonja, már láttuk a plafonját.

IV. Maradnak az egyetemen (?)

Pat Fitzgeraldot, a Northwestern vezetőedzőjét a Green Bay nézte ki magának, de az alma materét trenírozó korábbi linebacker nemcsak az NFL, hanem bármely más college csapat hívására is nemet mondana.

Brian Kelly épp egy 12-0-s alapszakaszt zárt le a Notre Dame élén, így ez egy szép kiszállási pont lehetett volna neki. A Buccaneers rá is kérdezett, hogy érdekelné-e az NFL, amelyben korábban nem dolgozott.

Kliff Kingsburyt kirúgta a Texas Tech, de gyorsan lecsapott rá a USC Trojans mint koordinátor. Rögtön utána megkereste a Cardinals és a Jets, hogy akár lehetne NFL-főedző is. A Patrick Mahomest is kinevelő offenzív guru állítólag csak vezetőedzői megkeresésre mondana igent, koordinálni nem akar a profik között.

– Hosszabbított az Oklahoma egyetemen Lincoln Riley, a 35 éves vezetőedző, így Baker Mayfield korábbi mestere nem csatlakozik hozzá. Riley egymás után két Heisman-nyertes QB-t adott a világnak, hiszen ebben az idényben Kyler Murray lett a liga legértékesebbje.

Jim Harbaugh körül az idén csend van, lassan mindenki beletörődik, hogy a korábbi 49-es marad Michiganben. A Jets próbálkozott ugyan, de hiába.

Így áll most a helyzet, ez az év legkuszább időszaka. A rájátszás előrehaladtával egyre több kérdőjel kiegyenesedik, ahogy töltődnek be a pozíciók és csökken a választék. A liga nagyobbik fele már csak emiatt izgulhat.