Foreman legjei, 2. rész
2014. 02. 24. 19:50 Olvasási idő: 3 perc
George Foreman a ’70-es, ’90-es évek legendás nehézsúlyú bokszolója szerint a legképzettebb ellenfele Muhammad Ali volt, a legerősebb és legnagyobb ütőerejű riválisa pedig Ron Lyle. Nézzük, kik kaptak még helyet ebben a rangos mezőnyben!
Annak tükrében, hogy minden idők egyik legtechnikásabb öklözője, Muhammad Ali is Foreman egyik riválisa volt, a legjobb vívó kategóriában – némi meglepetésre – mégis Evander Holyfieldre esett a tar tiszteletes választása. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem a ’60-as évekbeli, szuperpengés Alival bunyózott Kinshasában Foreman, hanem a magához képest jócskán lelassult, inkább a tapasztalatára, taktikai érzékére, szívére és hallatlan ütésálló-képességére hagyatkozó fenoménnal. No, nem mintha Holyfield érdemtelenül kapta volna meg ezt a képzeletbeli, ám annál becsesebb elismerést!
„Evander jó bunyós volt. Közte és Jimmy Young között kellett döntenem, de végül Holyfieldre szavaztam. Mindig megvárta a megfelelő pillanatot, és akkor megszórt kombinációkkal. Tudta, még ha nem is okoz velük kárt bennem, komoly benyomást tesz velük a pontozókra. Volt, hogy megszórt vagy 25-30 ütéssel, és amikor látta, hogy semmi kárt nem okozott bennem, még a könyökét is használta, hogy úgy tűnjön, mintha megtántorodnék a kombinációjától. Nem is ütéssel érte el ezt! Durva volt, de ilyen a boksz, és ő pontosan tudta, hogy kell befolyásolni a bírókat”.
Előbbi szavak után nem meglepő, hogy Foreman a leggyorsabb bokszolónak is Holyfieldet ítélte. A nehézsúly történetében amúgy is alig volt olyan versenyző, aki Holyfieldhez fogható villámgyors, látványos kombinációkat ütött volna. De nézzük, mit mond erről Foreman: „Evander kombinációi olyan gyorsak volt, akár egy középsúlyúé. Emlékszem, amikor Ali eltalált egy jobbegyenessel. Az volt a leggyorsabb szóló ütés, amivel valaha eltaláltak. Nem tudtam, hogyan és honnan jött a pofon. Gyors volt! Ám ha a kombinációkat is bele kell számítani, akkor Evander Holyfield volt a csúcs.”
Ökleivel tehát az cirkáló-, nehézsúlyú legenda volt a non plus ultra, ám lábon már egy rég elfeledett zseni, Jimmy Young volt Foreman szerint a legfürgébb! „Jimmy Young tényleg nagymestere volt annak, hogy ideális pozíciót tudjon találni, ezt és a ki-be ugrásait a gyors lábainak köszönhette.”
No és kinek volt a legjobb álla? Hát persze, hogy Alinak! Amit ő kihordott lábon Foreman ellen, azt néha ijesztő volt nézni is… „Muhammadet ütöttem mindennel, ami a kezem ügyébe került. Ilyet még soha korábban nem láttam. Egyszer alaposan eltaláltam, gondoltam, ettől padlóra fog kerülni, mire ő rám nézett, és azt mondta: „Neeeem. Ez nem ölt meg, tehát nem megyek le.” Bárcsak megnéztem volna a korábbi meccseit. Túlságosan egoista voltam ahhoz, hogy felfogjam: őt még sohasem ütötték ki. Ezt nem is tudtam. Neki volt a legjobb álla. Több büszkeség volt benne, mint bárki másban, akivel életemben valaha találkoztam”.
Akit annyiszor eltalálnak, mint Foreman Alit, az természetesen nem lehet a legjobb védekező, bár fénykorában szinte érinthetetlen volt Róma olimpiai bajnoka. Ebből a szempontból is Holyfieldet tartja a legtöbbre Foreman… „Nagyon jól zárta magát, és remekül lépett el a támadásaim elől. Ő volt a legjobb védekező bunyós. Nem tehetem Alit az első helye, mert szinte akkor találtam el, amikor akartam. Ő viszont bírta a pofont, én meg elfáradtam a magam által diktált iramtól. Ali rátámaszkodott a kötélre, és nyelte az ütéseket, amit nem lehet védekezésnek nevezni. Addig ütöttem, amíg el nem fáradtam. Senkinek sem szabadna annyi ütést beszednie, mint amennyit Ali kapott tőlem”.
Ali valóban rengeteg pofont kapott Foremantől, de mielőtt bárki azt gondolná, hogy az emlékezetes villanásáig egyoldalú ütlegelést láthattak a nézők, szögezzük le, hogy a kiütés pillanatában mindhárom pontozónál ő, azaz Muhammad Ali vezetett!!!
Nem utolsósorban a „jab”-jének, azaz a balegyenesének köszönhetően, amivel sokszor zavarba hozta a címvédőt. Kevés olyan bokszoló volt, aki Aliéhoz fogható balegyenessel rendelkezett. Ilyen volt Listoné, Holmesé, és bár szó volt róla, hogy a ’90-es évek végén összehozzák a Foreman – Holmes öregfiúk rangadót, a derbi végül pénzügyi okok miatt elmaradt. Így viszont nem is lehetett más a befutó Foremannél, mint leghíresebb riválisa: Muhammad Ali! „Az ütése végén megcsavarta a kesztyűjét (a furcsa technika miatt Ali sok ellenfelének felszakadt a bőre a szemhéja körül – a szerk.), majd ellépett. Próbáltam megkontrázni, de nem sikerült, ő pedig újra elsütötte ugyanazt a trükköt. Teljesen egyértelmű, hogy ez volt a legjobb balegyenes, amit valaha láttam, és ezt ellenem is használta”.
És hogy ki volt a legdörzsöltebb? Naná, hogy Muhammad Ali! A cikk elején felsorolt tulajdonságaiból kimaradt a dörzsöltség, pedig annak legalább akkora szerepe volt pályafutása második szakaszának sikereiben, mint a már említett erényeinek. Elsősorban George Foreman lett áldozata Ali ringintelligenciájának, eszének… „Bármi történhetett, nem állt le velem adok-kapokra. A meccsünknek volt egy pontja, amikor mintha túlságosan is magabiztossá vált volna, és akkor azt hittem, eljött az én időm, és jó alaposan szétverem a fejét. Ám egyszer csak meghallottam, hogy a sarkából kiabálják neki: „Ne állj le verekedni ezzel a fattyúval!” Erre feltette mindkét kezét, lezárta magát én meg nem kerültem többet helyzetbe. Ő volt a legokosabb. Megőrizte higgadtságát, parancsolni tudott a szívének, tudta, hogy meg van fogva, és őt nem hozta zavarba, ha ebben a helyzetben fognia kellett. Fordított helyzetben az én egómat nagyon zavarta volna, ha fogni kényszerülök, de ő okos volt.
George Foreman tehát tíz szempont szerint osztályozta ellenfeleit, akik közül csak négynek sikerült bekerülnie a legjobbak közé. Ali négy, Holyfield három, Ron Lyle kettő, míg Jimmy Young egy szempontból lett a legjobb! Hamarosan megnézzük, hogy fest ez a névsor olyan nagyságoknál, mint James Toney, Joe Calzaghe vagy éppen a Foreman által sokszor említett Evander Holyfield…
