Pacquiao túlértékelt?

2012. 05. 21. 10:07    
Olvasási idő: 3 perc

Bizony, hamar múlik a világ dicsősége! Manny Pacquiaót 2010 novemberében úgy ünnepelte a boksztársadalom, mint minden idők egyik legnagyobb ökölvívóját. Azóta eltelt másfél év, ez idő alatt a filippínó egy unalmas esemény nélküli meccsen legyőzte Shane Mosley-t, majd tavaly novemberben egy rettenetes szoros és máig vitatott csatában kerekedett felül Juan Manuel Marquezen. Két szürke teljesítmény elég volt ahhoz, hogy Pacmanre egyre többen süssék rá az ebben a sportágban oly divatos „túlértékelt” jelzőt. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik szerint doppinggyanús a sokszoros világbajnok teljesítménye, legalábbis azóta, hogy a Fülöp-szigetekről áttette székhelyét Kaliforniába, és Freddie Roach vette kezelésbe. Nos, fogalmam sincs, hogy Pacquiao doppingol-e vagy sem, de azt tudom, hogy már hazájában is extra képességekkel megáldott öklöző volt, aki a világhírnév megszerzése előtt is kiemelkedően teljesített a szorítóban. Sőt! Megkockáztatom, hogy 20-23 éves korban kevesen űzték ezt a sportágat olyan magas szinten, mint korunk egyik legnagyobbja. Pedig akkor még Ázsiában tengette mindennapjait…

A történelmi hűség kedvéért idézzük fel Pacquiao korai pályafutásának néhány mozzanatát, és mindenki döntse el a legjobb belátása szerint, hogy a zseniális bunyós túlértékelt vagy sem.

Manny első vb-címmeccse alkalmával együtéses KO-val vert egy olyan bunyóst, akit előtte soha senki nem ütött ki. Chatchai Sasakul 31-1-es mérleggel érkezett a meccsre, és higgye el mindenki: szenzációs kis bunyós volt a thaiföldi! Légsúlyban egyetlen címvédő meccsét szintén KO-val abszolválta Pacquiao, majd miután elvesztette világbajnoki címét, két súlycsoportot átugrott, és már nagyharmatsúlyban riogatta a mezőnyt, ahol zsinórban hat ellenfelét ringatta mély álomba, mielőtt kiütötte volna a világbajnokot. Ebben a kategóriában négyszer védte meg címét, ebből három alkalommal nem volt szüksége a pontozók munkájára.

Ezután felment pehelysúlyba, és kihívta a világ legjobbját, Marco Antonio Barrerát, akit szinte megsemmisített. Barrera ekkoriban még javában a fénykorát élte! Fél évvel később következett a Juan Manuel Marquez elleni trilógia első felvonása, melyen az első menetben háromszor küldte padlóra a mexikóit. Csak pontozói műhiba miatt hirdettek döntetlent, a korrekt ítélet Pacquiao pontozásos győzelme lett volna.

Igaz, hogy ez utóbbi meccsre már az Egyesült Államokban készült, de ekkor még senkinek nem tűnt gyanúsnak az a hihetetlen tempó, amit Pacman diktál, és az a félelmetes ütőerő, amellyel álomba szenderíti ellenfeleit. A doppinggal vádaskodók egyik érve pont az, hogy tizenkét menetet képtelenség végigbokszolni ekkora iramban. Nos, nekik azt tudnám javasolni, hogy nézzék meg a legendás Henry Armstrong néhány mérkőzését. A 30-as évek legendás öklözője legalább ekkora, ha nem még nagyobb tempót diktálva ütötte szét ellenfeleit. Ráadásul tizenöt menetben, mely során hat unciás kesztyűkkel ütötték az ő testét-fejét is! Nem hiszem, hogy a tudomány már 70-80 éve olyan szinten volt, ami ezt lehetővé tette…

Ami Pacquiao ütőerejét illeti, abban tényleg egyedit alkot a fülöp-szigeteki, ám fura mód vannak, akik azt is túlértékeltnek vélik. Én inkább a csodál(koz)ók táborához tartozom. Nem tudok olyan ökölvívóról, akinek az ütőereje ennyi súlycsoportváltás következtében egy jottányit sem csökkent volna… Szeretném hinni, hogy mindössze egy extraképességű bunyósról beszélünk, nem pedig olyasvalakiről, aki tiltott szerekkel éri el a kívánt hatást. Mármint az általa kívánt hatást, hiszen az ellenfelek, amint megérzik Manny ütéseit, jobbnak látják, ha kettős fedezékbe vonulnak (Joshua Clottey), vagy elkezdenek barátkozni (Shane Mosley). Aki pedig konok, az úgy jár, mint De la Hoya, Cotto vagy Antonio Margarito…

Manny Pacquiao a legmagasabb szinten is olyan félelmetes KO-mérleggel rendelkezik, ami csak nagyon kevés öklözőről mondható el. Bernard Hopkins például nyolc(!) éve nem ütött ki senkit, míg napjaink másik nagysága, Andre Ward világbajnokként még adós a KO-val.

Túlértékeltnek tehát semmiképpen nem nevezném Manny Pacquiaót, és amíg be nem bizonyosodik, hogy doppingol, addig ezt a stigmát nem is illik rányomni. Örüljünk, amíg aktív, mert ha majd végleg a politika mellett teszi le a voksát, és szegre akasztja kesztyűit, akkor hatalmas űrt fog maga után hagyni a profiboksz világában…