Két orosz csapat harcol a final fourért • SportTV

Két orosz csapat harcol a final fourért

Sport TV avatar Sport TV 2021. 04. 11. 14:18    
Olvasási idő: 2 perc

A budapesti final fourban két hely már foglalt. A címvédő Győr kettps győzelemmel ütötte ki a korábbi kétszeres BL-győztes Buducsnosztot, a két francia klub házi küzdelméből a Brest-Bratagne került ki győztesen. Vasárnap két orosz együttes próbálkozhat meg a másik két hely megszerzésével, de egyiküknek sem lesz könnyű dolga: öt-, illetve hétgólos hátrányból kellene fordítaniuk

A Vipersnek 7 gól előnyt kellene megvédenie Moszkvában (Fotó: Getty Images)

ROSZTOV-DON–VIPERS

A kéz együttes szombati – ugyancsak Rosztovban játszott – első mérkőzése megmutatta, mekkora szerepe van a kézilabdában a világklasszisoknak. Az oroz együttesből hiányzott Anna Vjahirjeva, a norvégban pedig a korábban is védő Katrin Lundéhoz csatlakozott a két mezőnyjátékos csillag, Nora Mörk és Heidi Löke. A pazar jobbátlövő 10 kísérletből 9, a zseniális beálló 6 próbálkozásból 5 góllal, a klasszis kapus 36%-os védési hatékonysággal járult hozzá a skadinávok felettébb biztos győzelméhez. A Rosztov az első félidő első felében vezetett csak, két gólnál egyszer sem többel, a Vipers a 26. percben vezetett először négy góllal (15:11), attól fogva az előny egyszer sem csökkent e határ alá, közben viszont volt, hogy elérte a tízet is. Végül hét góllal, 34–27-re nyert a „hazai” vendég csapat. Vjahirjeva állapotáról nem tudni, hogy bevethető lesz-e, s ha igen, a két meccs előtti utolsó edzésen elszenvedett sérülése mennyire gátolja teljesítményét, ha játszik. A norvégok klsszistriója viszont bizonnyal rendelkezésre áll, nehéz elképzelni, hogy egy nap alatt olyan formahanyatláson essenek át, amely gátolja a tisztességes előny megtartását, idegen környezet, ellenséges szurkolótábor ide vagy oda,

CSZKA–CSM

Az orosz klub annak idején férfi kézilabdásairól vált ismertté a sportágban, a csapat még „birodalmi időkben” 9-szer nyert szovjet bajnokságot és az 1987–88-as idényben – két vesztes döntő (1977, 1983) után – a TuSEM Essen legyőzésével el is hódította a BL elődjének, a BEK-nek a trófeáját.
Az újjászervezett női részleg ebban az idényben indult először eurokupában, azonnal a legrangosabban és a szuperfavorit Győri ETO mögött egyetlen ponttal lemaradva a B-csoport második helyén végzett. A nyolcaddöntpben meglepő ötgólos vereséggel nyitott Ljubljanában, de a moszkvai visszavágón hattal verte meg a Krimet, azaz fordítani tudott.
Most ugyanaz a feladat: ötgólos bukaresti vereség után kell megkísérelni a továbbjutást. Ez lesz a március közepén menesztett Jan Leslie heyére kinevezett Olga Akopjan első hazai meccse vezetőedzőként (az idény végéig kapott megbízést), az első a bukaresti vereség volt.
A CSM eredményessége továbbra is elsősorban Cristina Neagun áll vagy bukik. A bukaresti szupersztár 106 gólnál tart ebben a BL-sorozatban, egyedül a Brest szlovénja, Ana Gros szerzett 8 góllal többet nála.

A két női BL-meccs előtt egy érdekesnek tűnő férfi Bundesliga-összecsapást is közvetítünk, a lipcseiek vendégjátékát a még a férfi BL-negyeddöntőben is érdekelt Flensburg otthonából.

NŐI BL, negyeddöntő, visszavágók. Sport1 13:45 GK Rosztov-na-DonuVipers Kristiansand (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila); Sport1 15:45 CSZKA Moszkva–CSM Bucuresti (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila); 17:45 Harmadik Félidő kézilabda-talkshow (műsorvezető: Petur András)
FÉRFI BUNDESLIGA, 25. forduló. Sport1 13:30 Flensburg-Handewitt–DHfK Leipzig (kommentátor: Gyulai Miklós)

Cookie beállítások