Jön-e az újabb görög klassziscsapat? • SportTV

Jön-e az újabb görög klassziscsapat?

2022. 03. 28. 11:52    
Olvasási idő: 2 perc

Még két nap van hátra a „FIFA nemzetközi időszakból”. A csapatok többsége kedden játssza aktuális meccsét, akkor lesz a két európai pótselejtező-döntő is. Azért jut hétfőre is mérkőzés, méghozzá a görögök második balkáni fellépése, valamint egy eléggé különleges találkozó is., futballtörpék között.

Andreasz Buhalakiszt ünneplik a társak. A gólerős középpályás tavaly márviusban a spanyolok ellen vb-selejtezőn, egy évre rá az idén a bukaresti felkészülési találkozuón talált a kapuba (Fotó: Getty Images)

MONTENEGRÓ–GÖRÖGORSZÁG

Mindkét csapat játszott már felkészülési meccset az elmúlt néhány napban. Montenegró csütörtökön kikapott 1–0-ra Jerevánban (mutattuk is azt a mérkőzést), Görögország okos játékkal 1–0-ra legyőzte Romániát Bukarestben, Buhalakisz góljával.
Mindketten értelemszerűen szintén a Nemzetek Ligájára gyakorlatoznak, a görögök Észak-Írország, Koszovó és Ciprus vagy Észtország csoportellenfelei lesznek a C-liga 1. csoportjában, míg a montenegróiak a B-liga 3. kvartettjébe kerültek, Bosznia és Hercegovina, Finnország és Románia társaságába.

A két válogatott egyetlenegyszer mérkőzött meg eddig, 6 évvel és 4 nappal ezelőtt, Pireuszban az Olympiakosz stadionjában a hazaiak 2–1-re győztek Tzavellasz és Karelisz góljaival, a vendégek találatát Tomasevics szerezte. Az akkor pályára lépő játékosok közül most is kerettag a szláv együttesben Mijatovics (az MTK kapusa), Marusics és Scsekics, a görögöknél az egyik gólszerző Tzavellasz, valamint Mandalosz.
A két szövetségi kapitány közül Miodrag Radulovics tölt be régebbén posztját, 2020 őszétől 11 mérkőzésen vezette a válogatottatt 3–2–6-os ereménymérleggeel. Gus Poyet idén január 3. óta van hivatalban – az uruguayi mester eddig csak Bukarestben vezényelt, azaz százszázalékos a mérlege. Kérdés, az marad-e az esti podgoricai mérkőzés után

ANDORRA–GRENADA

Andorra nemzeti csapat határozottan fejlődik – legalábbis az elért eredmények alapján 2020-ban 8 mérkőzéséből 6 vereség mellett két gól nélküli döntetlenre futotta – étmeccsen, a Nemzetek Ligájában Lettországban és Málta ellen otthon. Tavaly már két győzelem (vb-selejtezőn, San Marino ellen  – oda-vissza), egy döntetlen (felkészülési meccsen otthon Gibraltárral), persze a másik 9-et elvesztette, de csak az angoloktól kapott ötöt, és Albániától oda-vissza, ellenünk meg Budapesten csak rg y góllal maradt alul. Ezzel a FIFA világranglistáján már a 155. helyre lépett előre (a rangsor 210 országot tartalmaz, az utolsó San Marinio, amelyet a völgység válogatottja kétszer legyőzött.)
Az új esztendőt egyenesen győzelemmel kezdte Koldo Alvarez együttese, amely pénteken a nála 16 hellyel magasabban rangsorolt Saint Kitts és Nevis csapatát verte meg az Estadi Nacionalban 1–0-ra, Jordi Aláez az első félidő hosszabb0tásában szerzett találatával.
Úgy látszik, az andorraiak specializálták magukat a karibi szigetvilág együtteseire, mert második ellenfélül  szintén Európában túrázó Grenada csapatát kötötték le, a mely két nappal korábban Gibraltárban játszott gól nélküli döntetlent. A tengerentúli válogatott 14 hellyel van házigazdája mögött a világrangsorban. Tavaly harmadszor szerepelt szubkontinense bajnokságán, az Arany-kupán, de a 16 résztvevős tornán az utolsó helyen végzett. Jelenleg a Concacaf Nemzetek Ligájára készül, amelyben a legutóbbi (első) kiírásban a B-ligából feljutott az A-ba, ellenfeleit majd az április 4-i miami sorsoláson ismeri meg.
Andorra is az (európai) NL-ben  játszik júniusban négy, szeptemberben két csoportmeccset, a D-liga első csoportjában, ellenfelei Kazahsztán vagy Moldova, Lettország és Liechtenstein lesznek.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK. Sport1 19:45 Montenegró–Görögország (kommentátor: Petur András); Sport2 19:45 Andorra–Gibraltár (kommentátor: Gyulai Miklós)