A Roma megelőzné a városi riválist • SportTV

A Roma megelőzné a városi riválist

2022. 10. 17. 13:08    
Olvasási idő: 3 perc

Hétfőre két mérkőzés maradt a 10. fordulóból. A négy csapat közül José Mourinho Romája áll a legjobban a táblázaton. Ha elviszi mindhárom pontot Genovából, felugrik a 4. helyre, leszorítva onnan örök fővárosi riválisát, a vasárnap az Olimpicóban két fontos pontot vesztő Laziót.

Nocolo Zaniolo a Betis elleni sevillai meccset kihagyni volt kénytelen eltiltása miatt, de Genovában már Mourinho renfelkezésére áll (Fotó: Getty Images)

Az új kupasorozat (Ekl) első kiírásának megnyerése után a Roma abban reménykedett, hogy könnyedén teljesíti majd a magasabb kupaküzdelem, az Európa-liga csoportkörét. Belotti góljával ugyan fontos pontot szerzett Sevillában a Betistől, de még a második Ludogorectől is három pont az elmaradása, a csoportelső spanyoloknak pedig már hattal van több. Így a közvetlen életben maradást jelentő csoportelsőség már elérhetetlen, februárban mindenképpen játszani kell az El-ben maradásért, balsiker estén marad a már megnyert Konferencialigában a címvédés kiharcolása. A sevillai találkozó volt az első, amelyen nélkülözni kellett a talizmánt, Paolo Dybalát, aki egyelőre több hétre harcképtelenné vált. Érdekesség, hogy a múlt héten a Lecce ellen La Joya gólszerzés közben szenvedte el combsérülését, a a mardék húsz percet már a lelátóról nézhette csak. Bár Strefezza egyenlteni tudott a múlt héten, a Roma ez egyetlen csapat, amely 6-szor is megszerezte a vezetést a meccsein, és azután nem is vesztett pontot, azaz azokat a mérkőzéseit egytől egyig megnyerte. Ez igen jól mutatja kiváló taktikus edzője igazi „ravaszságát”. Megdöntöttek egy hosszú negatív rekordot is a farkasok, hosszú idő után győztek le top 6-os együttest, az Intert. Most pedig bajnoki triplára, azaz három egymás utáni győzelemre törekednek a Marassiban.
A Samp igen mélyen áll, amikor szembe kell néznie a fővárosi nagycsapattal. Utolsó a bajnoki táblázaton, nyeretlen még az idényben a Serie A-ban, 10 meccs óta nem szerzett három pontot az élvonalban. A Monza elleni szégyenletes 0–3 már arra késztette a klubvezetőséget, hogy menessze Marco Giamapolót, az utód Dejan Sztankovicsnak meg alig volt ideje, hogy megpróbálja összekapni együttest, amelyen a szerb edző játékosként korábbi mestere ellen kellene helytállnia az általa irányított  társaságnak. Négy pont a hátrány az utolsó előtti Bologna mögött, a bennmaradásért meg kell állítani a katasztrofális idei tendenciát: 28 mérkőzésből 19-et elvesztett a csapat a 2022-es naptári évben.
Mivel a góllövőlista éllovasa, Dybala az orvosi szobát látogatja mostanság, s reménykedik abban, hogy a vb előtt visszatérhet, a Romában Mourinho előbbre küldheti a csapatkapitány Pellegrinit, hogy ő alkosson ékpárt esetleg Belottival. Zeki Celik és a hosszabb ideje nélkülözött Wijnaldum hiányában a mester mindenképpen beállítja Zaniolót, akinek nemzetközi eltiltása a Benito Villamarínban letelt. Meglehet, a nagyon sokat pályán töltő Abraham nem kezd az elején, csak akkor küldi pályára Special One, ha égetően szükség lesz rá az esetleges góljára.
Sztankovicsnak első meccsén mindenképpen hozzá kell nyúlnia a védelemhez, mert a kolumbiai hátvéd Jeison Murillo combizomsérülést szenvedett a múlt héten és decemberig valószínűleg bevethetetlen marad. Harry Winks viszont már teljes értékű edzésmunkát végzett, de egy ideig még várnia kell a Serie A-bemutatkozására. Tomas Rinconnak és Vieirának nehéz feladat lesz a középpályán felvenni a versenyt a vendégek gyors és technikás játékosaival. Sztankovics honfitárs játékosa, Filip Djuricsics szeret a bordó-sárgák ellen játszani, legutóbbi négy ellenük vívott meccsén négy gólnak volt közvetlen részese. Mi több, legutóbb a Bologna ellen is ő érte el a Samp egyenlítő találatát, azaz talán lehet bízni ismét a gólveszélyességében.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Roma ötöt megnyert legutóbbi 8 Sampdoria elleni meccséből (két döntetlen, egy vereség mellett), ezen meccsek felén (4/8) gólt sem kapott; az azt megelőző 8 bajnokiból viszont csak kettőn sikerült győznie (2 d., 4 v.). 2. A Samp egyszer úszta csak meg kapott gól nélkül az első félidőt az idényben (még augusztusban a Juve ellen), nincs még egy olyan  csapat, amelyiknek kevesebb ez a mutatója (a Leccének van ugyanúgy 1). Emellett nincs olyan csapat sem, amely az első játékrészben több gólt kapott volna a Sampnál (10).  3.  Andrea Belotti 9 Serie A-gólt szerzett a genovaiak ellen (ugyanennyit ért el a Sassuolo ellen is), de nem talált be a kapujukba idegenben  2018 novembere óta.

KÉTSZER KÉT MINISTATISZTIKA A NAP MÁSIK MECCSÉRŐL

LECCE–FIORENTINA

+ A Fiorentina megnyerte legutóbbi két Serie A-meccsét Leccében azután, hogy előtte 12-ből csak  egyetlenegyszer győzött (6 d., 4 v.) az élvonalban. o A Lecce meccsein láthatták a legkevesebb gólt az utolsó 30 percekben a szurkolók, összesen kettőt (egyet szerzett, egyet kapott).  +  A Fiorentina középpályása, Giacomo Bonaventura legutóbbi idegenbeli gólját a Via del Marén szerezte a Lecce ellen 2020 júniusában a Milan tagjaként a 4–1-re megnyert mérkőzésen. o A 27 játékosból, akik több mint 500 percet játszottak az idényben a Serie A-ban, két Lecce-játékosnak  nem volt csupán köze közvetlenül gólhoz, Emmanuel Gyasi és Luca Zanemacchia gólt sem szerzett és gólpasszt sem adott. A Fiorentinából Luka Jovicsnak van a legkisebb ugyanilyen értéke: egy (egyetlen gólt szerzett a nyitó fordulóban a Cremonese ellen).

 SERIE A, 10. forduló. Sport1 17:30 Nyerő SzériA olaszfutball-magazin (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Kéri András); Sport1 18:30 UC Sampdoria–AS Roma (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János); Sport1 20:45 US Lecce–ACF Fiorentina (kommentátor: Engyel István, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János); Sport 1 23:00 a forduló összefoglalója (kommentátor: Engyel István és Gyulai Miklós)