Stollár a negyeddöntőért játszik • SportTV

Stollár a negyeddöntőért játszik

2023. 07. 19. 10:47    
Olvasási idő: 2 perc

A keddi “sűrű” magyar nap – négy versenyző, három továbbjutó – után szerdára csak egy hazai versenyző jut a Római Teiszakadémián, a Magyar Nagydíj WTA 250-es tornán. Stollár Fanny ellenfele a tapasztalt német Tatjana Maria lesz a legjobb 8-ba jutásért.

Stollár Fanny győzelem esetén a negyeddöntőben folytathatja (Fotó: huntennis.gp)

A nap első centerpályás találkozóját a szlovén Kaja Juvan játssza az ausztrál Astra Sharma ellen.  A 22 éves szlovén lány, a világranglista 169. helyezettje a selejtezőben két játszmában győzte le az ameiai Aney-t, majd háromban az ukrán Sztrahovát,  az első körben pedig a szlovák Kucovát verte meg egy szorosabb első és egy simább második játszmában. Öt évvel idősebb. szingapúri születésű és illetőségű, de hivatalosan a kontinens-országot képviselő ellenfele már három mérkőzésen van túl, ő is a selejtezőből jutott el a második körtig. A kvalifikációban nem veszített szettet, előbb Stolmár Rékát győzte le, majd a görög Grammatikopulut, két ellenfele összesen öt játékot tudott nyerni ellene. Az első fordulóban a 7. kiemelt orosz “egyéni induló” Kamilla Rahimova ellen diadalmaskodott két, egyaránt 6:3-as játszmában. A két játékos korábban egyetlenegyszer találkozott, még 2019-ben Bolban a szlovén teniszező 6:1, 6:0-ra, azaz simán bizonyult jobbnak.

A második mérkőzésen Anna Karolina Schmiedlová mérkőzik meg Tamara Korpatschcsal. Ők korábban már négyszer is összefutottak, mindketten két meccset nyertek, felváltva. 2018-ban és 2021-ben a szlovák versenyző győzött két, illetve három szettben, 2019-ben és tavaly a német, egyformán döntő játszmában. Schmiedlová  28 éves, 77. a világrangsorban, az első körben sima 6:2, 6:0-vakl intézte el az ifjabb Kugyermatova nővért, a csupán 19 éves Polinát. Korpatsch egy évvel idősebb ellenfelénél, 99. a világrangsorban, kedden kétszer 6:4-re verte meg a selejtezőből szerecsés vesztesként a táblára kerülő görög Grammatikopulut.
Érdekesség, hogy eddigi egyetlen WTA-tornagyőzelme a Római-parthoz fűződik, tavalyelőtt nyerte meg a páros versenyt a Magyar Nagydíjon, a moldovai születésű, de spanyol színekben induló Aliona Bolsova oldalán.

A centerpálya harmadik találkozója a legérdekesebb számunkra. A kedden a selejtezőből felkerülő spanyol Burillo Escorihuelát 7:5, 6:4-gyel búcsúztató Stollár Fanny (vlr.: 288.) a roppant tapasztalt, 35 esztendős Bad Salgau-i Tatjana Maria (vlr.: 67.) ellen lép pályára. A német versenyző – nem mellesleg a verseny 5. kiemeltje – kedden hektikus mérkőzésen, döntő szettben, 3:6, 7:6, 6:2-re bizonyult jobbnak a francia Carle Monnet-nál. Csaknem hat éve, 2017 szeptemberében játszottak egymás ellen Québecben, azt a találkozót Maria 6:2, 7:6(4)-ra nyerte meg.

A nap zárómeccsét a centeren az amerikai Claire Liu játssza a 4. kiemelt, tavalyelőtti itteni győztes, orosz, de kazah színekben induló Julija Putyinceva ellen. A 22 éves, Thunder Oaks-i lány, a világrangsor 88.-ja az első fordulóban honfitársát, Louisa Chriricót győzte le kétszer 6:4-re, a hat évvel idősebb moszkvai versenyző (vlr.: 60.) az ukrán Katerina Volodkónál volt jobb 1:6, 6:1, 6:2-es “hullámvasút” mérkőzésen a Rómain. Egymással kétszer játszottak, egyaránt idén, januárban Hobartban és áprilisban Madridban a “kazah” szettveszteség nélkül győzött.

 HUNGARIAN GP (MAGYAR NAGYDÍJ) WTA 250-es torna, Budapest, Római Teniszakadémia. Sport1 11:00 a második forduló mérkőzései  (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Machán Róbert)