Milánói vagy római ellenfél a Napolinak? • SportTV

Milánói vagy római ellenfél a Napolinak?

2024. 01. 19. 13:16    
Olvasási idő: 2 perc

Először rendezik négycsapatos formátumban az olasz Szuperkupát, de nincs kizárva, hogy az eldöntők után összejön a „klasszikus” párosítás, azaz a bajnok és a kupagyőztes játssza a Supercoppa Italiana fináléját. A bajnok Napoli csütörtökön megtette az első lépést, 3–0-ral győzve a tavalyi kupadöntős Fiorentinát. Pénteken a Coppa Italia védője kísérli meg ugyanezt a Serie A ezüstérmesével.

Mire megy a Lazio-védelem a Lautaro, Thuram szuper támadóduó ellen? (Fotó: Getty Images)

Csak a szuperkupa öröktáblázatát figyelve a 35 eddigi döntőben az Inter 11-szer (7 győzelem, 4 vereség) szerepelt, a Lazio 8-szor (5–3), ezzel a 3. és a 4. helyet foglalják el.  Kétszer játszottak egymással, mindkétszer a fővárosi kékek győztek, 2000-ben gólgazdag csatában 4–3-ra a Stadio Olimpicóban, 2009-ben „kihelyezett” helyszínen, Pekingben 2–1-re. Utóbbit augusztusban jártszották, az volt a nerazzurri első tétmeccse az idényben, amely végül treblével  (bajnokság, Olasz Kupa- és BL-győzelem) ért véget.

Erre az idényre sem panaszkodhat a két klub, az Inter különösképpen nem. Az idényfelező után egy fordulóval vezeti a Serie A táblázatát két pont előnnyel a rekordbajnok Juve előtt, áll a Bajnokok Ligájában – a nyolcaddöntőben élet-halál csata vár rá a sziklakemény Atlético Madriddal –, egyedül a korai kupakiesés vet árnyékot az egész idényre, a Bolognától a San Siróban hosszabbításban elszenvedett 1–2 miatt ebben a futballévben már nem lehet treble.  A Laziónak ugyan voltak nehézségei az őszi idény korai szakaszában, de aztán „beindult” a csapat, legutóbbi tíz tétmeccséből csupnn egyetlenegyet vesztett el, éppen az Inter elleni bajnokit az Olimpicóban 2–0-ra – természetesen a két cstárcsillag, Lautaro és Thuram szerezte a gólokat – , áll a BL-ben, ahol amágy a Byernben nehezen legyőzhető ellenfelet kapott és a Coppa Italiában az ősi rivális Roma 1–0-s legyőzése után az elődöntőben a Juvéval lesz egy oda-visszavágó párviadala.
Az Internek csupán egy jelentős hiányzója van Juan Cuadrado személyében, akinek Achilles-ín-műtétje miatt márciusig aligha lesz lehetősége pályára lépni.
Inzaghi mester többször is kiemelte Arnautovic és Alexi Sámchez elkötelezettségét és türelmét a korlátozott játéklehetőség miatt, de az idény bagy meccsein nyilvánvalóan a Lautaro, Thuram sztárpárossal kell kezdenie elöl. Maurizio Sarrinak jóval több az összeállítási problémája. Patric vállsérülést szedett össze a Lecce ellen, Castellanosnak is egy hetet ki kell hagynia, Zaccagni az elmúlt hetekben fájdalomcsillapító injekciókkal játszott, nem biztos, hogy célszerű eltekinteni ismét a pihentetésétől. A korábban állandóan megbízhatóan a gólokat szállító szupercsatár, Ciro Immobile ebben az idényben mindössze négyszer talált be a ligában és csak a Celticnek lőtt gólt a BL-ben. Most a létező legerősebb ellenféllel vívott meccsen még mindig rá számítanak elsősorban a Lazio-rajongók, ha saját gólt vizionálnak.

OLASZ SZPERKUPA, elődöntő. Sport119:45 FC Internazionale–SS Lazio (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Hrutka János)