Három sorozat – három érdekes meccs a Sport TV-n • SportTV

Három sorozat – három érdekes meccs a Sport TV-n

2026. 02. 03. 00:15    
Olvasási idő: 3 perc

Felnőtt nemzetközi kupahét nincs, így a nemzeti kupák és az ifi BL-ként aposztrofált UEFA Ifjúsági Liga kerül az érdeklődés középpontjába. Mi három különböző sorozatból mutatunk érdekesnek ígérkező találkozókat kedden – és majd a követő szerdán …

Jefte Betancor két góljával ütötte ki az Alacete a Real Madridot – most a Barcelonára "vadászhat"… (Fotó: Getty Images)

Kezdünk az „ifi BL-lel”, az UEFA YOUTH LEAGUE-gel: a fiataloknál a spanyolok azok, amik a felnőtteknél az angolok. Vagyis a 32 között, ahol egyesítik a BL-ágról érkező 22 és a bajnoki ágról bejutó 10 csapatot, nem kevesebb mint hat spanyol együttes igyekszik a nyolcaddöntőbe jutni. Közülük a két óriás már járt a Youth League fináléjában is, mi több, el is hódította már a trófeát.
A Real Madrid U19-együttese például a 2019–20-as kiírás legjobbja volt, a jelenlegi gárda pedig az emlegetett féltucat spanyol közül a legjobb helyen, a negyediken végzett a hatmeccses alapszakaszban, 5 győzelemmel, 1 vereséggel. Ellenfele, a francia Olympique Marseille fiataljai 2–1–3-as eredménymérleggel 7 ponttal éppen az utolsó, 22. helyen csusszantak be a rájátszás mezpnyébe (amúgy plusz 1-es gólkülönbséggel, amely csak eggyel volt jobb, mint a 23. Köbenhavné). A párosítás érdekessége, hogy a két csapat az alapszakasz első fordulójában is találkozott már, ugyancsak Madridban, és akkor a Real  3–2-re győzött a 88. percen szerzett 11-es góllal. A kiírás egy mérkőzést ír elő, a jobb alapszakaszszereplést felmutató csapat otthonában.  (Döntetlen esetén azonnali 11-es párbajban döntik el a nyolcaddöntőbe jutás kérdését.

Jóval előbbre jár már a COPA DEL REY idei kiírása, a legjobb 8 között. Az elitmezőnyt egyetlen másodosztályú és 7 LaLigás csapat alkotja. Az egyetlen LaLiga2-es csapat, az Albacete  éppen a 32 győzelmével kupa-örökrekorder Barcelonát fogadja. A párosítás külön érdekességét az adja, hogy az Albacete az előző körben éppen a Barca örök riválisát, a Real Madridot búcsúztatta, amelynek az volt az edzőváltás utáni második meccse, a kispadon már a Xabi Alonsót váltó Álvaro Arbeloával. (Nem mellesleg az „új éra” egyetlen Spanyolföldön elszenvedett veresége is, a többi – mind bajnoki – meccset megnyerte a királyi gárda. Az Albacete amúgy az előző körökben a San Fernandót (5. osztályú) 3–0-ra, a Leganést (2. o.) 2–1-re, majd a LaLigás Celtát 2–2 után tizenegyespárbajban (3-0) győzte le.  A második ligában pedig legutóbb otthon 2–0-ra a Zaragozát győzte le, ezzel a 12. helyezett.
A Barca – ki ne tudná – vezeti az élvonalbeli bajnokságot, legutóbbi 14 tétmeccséből 13-at megnyerve, csupán a Real Sociedadtól szenvedett egy 2–1-es vereséget. A kupában a Szuperkupa-szereplés (annak a trófeáját is elhódította, éppen egy győztes Clásicóval Dzsiddában) miatt eggyel kevesebb akadályt kellett leküzdenie vendéglátójánál, a Guadalajarát (3. o.) és a Racing Santandert (2. o.) egyaránt 2–0-val búcsúztatta a sorozattól.
A két csapat a kupában korábban nem találkozott egymással. Az előzetes sajtóhírek szerint Hansi Flick komolyan veszi a találkozót, közel legjobb csapatát küldi a pályára az Estadio Carlos Belmontében.

A NÉMET KUPÁBAN is a nyolc között járnak a csapatok. Sajátos egyezés a spanyolokkal is, hogy itt is egy másodvonalbeli csapat jutott be a 7 bundesligás mellé, ám a programot jobban széthúzták, a négy találkozó négy különböző játéknapon kerül sorra. A most keddi tiszta élvonalbeli összecsapás, a Bayer Leverkusen a hamburgi St. Paulit fogadja.
A két klub múltja közt a kupában is jelentős a különbség, a Bayer kétszeres győztes és háromszoros finalista, az északi klub egyetlenegyszer jutott el az elődöntőig, 2006-ban 3–0-ra maradt alul a Bayern Münchentől, ezen kívül ötször volt negyeddöntős, a fináléban még nem sikerült eljutnia.
Ebben a kiírásban a Leverkusen a hatodosztályú Sonnenhof Grossaspach (6–0), a másodosztályú Paderborn 2–2 hosszabbításban, 11-esekkel 8-7) és a nagy lokális rangadón a Dortmund 1–0-s legyőzésével jutott  a negyeddöntőig – valamennyi meccsét idegenben megvívva.
A St. Pauli a az Eintracht Norderstedt (4. osztályú, 0–0, h., 11-esekkel 3-2), a bundesligás Hoffenheim (2–2, h., 11-esekkel 8-7) és a Mönchengladbach (2–1) testén keresztül került a top 8-ba, ugyancsak mindhárom meccset saját pályájától távol játszva.
Őszi bajnokijukat Hamburgban szeptember 27-én a Bayer nyerte meg 2–1-re, Tapsoba gólját Wahl még kiegyenlítette, Poku jegyezte a győztes találatot. (A visszavágót jövő szombaton játsszák.)
A kupahistória során eddig készer csaptak össze, 1976-ban a 2. fordulóban a Bayer hazai pályán hosszabbításban 3–1-re győzött, 2007-ben az első körben viszont Hamburgban a St. Pauli bizonyult jobbnak 1–0-ra, Boll 87. perces egyetlen találatával. Két összecsapás, két hazai győzelem – aligha lepne meg bárkit is, ha ez a minisorozat a BayArenában is tovább folytatódna…

UEFA YOUTH LEAGUE, a nyolcaddöntőbe jutásért. Sport1 16:00 Real Madrid CF–Olympique Marseille (U19) (kommentátor: Fülöp László)
SPANYOL KUPA (Copa del Rey), negyeddöntő. Sport1 20:45 Albacete Balompié–FC Barcelona (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)
NÉMET KUPA (DFB Pokal), negyeddöntő. Sport2 20:45 TSV Bayer 04 Leverkusen–FC Sankt Pauli (kommentátor: Bartha László)